~ 3. fejezet ~

Sziasztok!
Meg is hoztuk a 3. fejezetet! Jók vagyunk mi? Siettünk ám, hogy még egy rész legyen a hétvégén.:)Na de jó olvasást! Reméljük tetszik! ;)
Puszcsii: Zsuzsiii & Szandii

Éééés BOLDOG 20. SZÜLINAPOT ZAYN!!!!!! 

~2010 nyara

Reggel 8-kor az átlagemberek még nagyban húzzák a szunyát, egy fél napos repülés után, de mi kicsit sem vagyunk átlagosak, ugyanis Rebeka visítozva rohant be a szobámba.

-Emília! Most azonnal kelj fel!! Nem hallod?! Hasadra süt a nap, te hétalvóóó!-sipítozott mellettem kedves barátnőm. Nem reagáltam ezekre a kirohanásaira, ezért gondolom átment Lillához. Inkább boldogítsa őt korareggel, mint engem. Miután kicsoszogott, visszaaludtam.

Kb. 5 perc múlva valaki kinyitotta az ajtót, de nem érdekelt különösebben, szóval átfordultam a másik oldalamra. Nem sokkal később valami hideget éreztem a nyakamon, és mint egy villámcsapás hasított végig az agyamon a gondolat és a megvilágosodás, hogy ez a Dög jéghideg vizet öntött rám.

-Neked mi a bajod, hogy 8-kor leöntesz egy vödör jeges cuccal?- elég szép látvány lehettem, arcomhoz tapadt vizes hajammal és a dühtől vörösödő fejemmel. Nem egy mindennapi látvány.

-ÚÚÚristen ezt meg kell örökíteni - és már rohant is a telefonjáért. - Na cicaa, valami csini pózt vágjál be, mint szoktad - én erre csak visszadőltem az ágyamba, ehhez még túlságosan reggel van. –Most miéért feküdtél vissza??  NE már. Akkor így leszel megörökítve. Muhahahahaha - imádom a sátáni kacaját, de ezt sem reggel. Egyébként ez egy közös szokásunk. Ismerőseim közül még senkit nem hallottam így „kacagni”. Muhahahhahaaha.

-LÁNYOOK! Kész vagytok már? Mindjárt indulunk!- kiabált Lilla, nem tudom honnan.

-Mi az, hogy indulunk?- üvöltöttem és olyan lendülettel ültem fel, hogy megszédültem és vissza kellett dőlnöm.

-Jaaa, már eszembe jutott miért jöttem!- csapott homlokára Reb. –Lilla elintézte, hogy elmehessünk a spanyol-német elődöntőre. Úgyhogy készülődj, mert 20 perc múlva indul a gépünk Durbanba. Jupijéjáá - ééés ennyi, kiugrándozott a szobából.

Remek, zsörtölődtem magamba, hogy mindig az utolsó percekben szólnak nekem. Most már muszáj volt felkelnem vagy itthon hagynak, és nem mehetek el a kedvenc csapataim meccsére. Ja, hogy eddig nem említettem, hogy rajongok a fociért a világbajnokság kezdete óta? Hát megesik, hogy elfelejtek dolgokat. Beslattyogtam a fürdőbe és elvégeztem a reggeli teendőimet. Például, fogmosás, hajam beállítása, ma kivételesen felkontyoztam, alap sminkem elkészítése és a többi és a többi… Mivel már így is szorított az idő nagyon kellett rohannom, így nagyon gyorsan kellett öltözködnöm és a táskámba bedobáltam a fontosabb dolgaimat, amik nélkül nem élet az életem.

Felöltöztem és mikor kimentem a konyhába reggelizni,akkor láttam meg hogy Rebekával összeöltöztünk. Lilla meg hozta a tőle megszokott kifinomult öltözködési stílusát.

 Emily ruhája

 Rebi ruhája

 Lilla ruhája

A konyhába szinte sokként ért, amit ott láttam vagy nem is láttam.

-Miért nincs reggelim?-kérdeztem Lillától és Rebitől akik már tűkön ülve várták a focimeccset. Megjegyezném, én is, de jelen pillanatba jobban elfoglal, hogy miért nincs reggelim. Most aztán ne gondoljatok valami elkényeztetett sztárocskának, aki várja, hogy az ölébe pattanjon a kaja, de a mi családunknál ez már megszokott, hogy felkelek és a reggelim már az asztalon vár.

-Majd a gépen eszel, ne hisztizz már. INDULÁÁS! - annyira nem szeretem a menedzserem hirtelen hangulatváltozásait. Teljesen kiszámíthatatlan. Most is, nyugodtan, higgadtan kezdte, majd elkezdett üvölteni, mint egy nemtudommi.

-De ne mááár, még be sem fejeztem az evést- nyöszörgött Reb, aki most olyan gusztustalanul kezdte el enni az ételt, hogy az nagyon fújjj.

-Nem érdekel fiatalok. Vagy elindulunk most vagy sose látjuk a kedvenc csapatainkat. Öööö vagyis csapataitokat. - hoppá-hoppá, most aztán elszólta magát. 

Nagy nehezen elindultunk a lifttel a földszintre, majd a taxink már várt ránk és elvitt minket a reptérre, ahol épp, hogy elértük a gépünket. Mekkora mázlink van. Szerencsére aláírást sem kellett osztogatnom. Hurrá. Fél vagy háromnegyed óra múlva odaértünk Durbanba. Fogtunk egy taxit és elvitettük magunkat a stadionhoz. Még csak dél volt, de legalább tudtuk, hogy hova kell visszajönnünk. Elmentünk sétálni és megebédeltünk egy görög étteremben. 

-Ajj, de teli vagyok- dőltünk hátra mind a hárman a székünkön. Imádom a görög ételeket.

-Úristen, 10 perc múlva kezdődik a meccse. Rohanás van emberek-Rebeka ismételten visítozott egy sort. Gyorsan fizettünk és futólépésben indultunk meg az aréna felé. Ott elkérték a jegyeinket és mivel az őr felismert, készítettünk közös fotót és kapott egy aláírást is. 

-Na figyeljetek! Rebi, te ülsz a jobb szélre, Em, te pedig középre és én meg nagy valószínűséggel Emily másik oldalára - adta ki a prancsokat Lil.

-Jól van, csak nézzük máár! Mindjárt kezdődik! – nyafogtam, mivel egyetlen percről sem akartam lemaradni. Válaszként csak bólintott, majd leültünk.

A meccs elkezdődött mi pedig a pályára szegeztük a tekintetünket. Nagyon élveztük az egészet, tök sokat kiabáltunk, sikítoztunk Rebbel (szerintem holnapra elmegy a hangom), sőőt néha még Lil is velünk együtt ugrott fel visítva egy-egy gólnál.

A mérkőzés végén már nagyon kellett pisilnem, így hát szóltam Lillának.

-Lil!

-Hmm? – kérdezett vissza igen értelmesen a drága menedzserem (ennél már csak a ’he??’ jobb)

-Ki kell mennem a mosdóba.

-Jól van, menj, de siess! Reb neked nem kell wc-re menned?

-A-a –válaszolt Bekka.

-Oksa, akkor egyedül megyek, sietek, puszipáá :* - dobtam egy puszit nekik egy kacsintás kíséretében mire Lil megforgatta a szemeit, majd Rebbel együtt felnevetettek, én pedig elindultam a lépcsőn lefelé. 

Basszus! Már vagy 10 perce bolyongok, de még mindig nincs meg a wc! Anyám, ebből mekkora balhé lesz! Lil teljesen ki fog akadni – elmélkedtem magamban, miközben egy újabb folyosóra fordultam … de ekkor egy lökést éreztem, majd egy puffanással a földön végeztem.

- Mi a franc?! – kiáltottam fel mérgemben, majd fejemet fogva ülésbe tornáztam magam.

- Jaajj, elnézést! Úgy sajnálom, hogy fellöktelek. Nem figyeltem – magyarázkodott a férfi, majd kezét nyújtotta. Felnéztem rá, és .. éés … Özillel találtam szembe magam! Te jóó éég!! – kiáltottam fel magamban, hiszen megszólalni nem bírtam a meglepettségtől.

- Kérlek ne kezdj el kiabálni! – nézett rám ijedten, én pedig felocsúdtam és a kezét elfogadva felálltam, majd rendezve arcom vonásait nyugodtan elmosolyodtam és válaszoltam.

- Eszemben sem volt.

- Köszönöm! – nézett rám hálásan, mint akinek pont most mentették meg az életét. – Amúgy Mesut Özil vagyok, bár ezt gondolom, tudod! – nyújtotta ismét felém a kezét egy féloldalas mosollyal karöltve.

- Én pedig Emília Fazekas! – mutatkoztam be és közben kezet ráztunk. Amúgy angolul beszéltünk, de szerintem feleslegesen, mivel elsős korom óta tanulok németül is és perfekt beszélem.

- Örülök, hogy megismerhetlek! És még egyszer sajnálom, hogy fellöktelek, de nem akartam őrült rajongókkal összefutni – komolyodott el.

- Én is örvendek a szerencsének. Semmi baj, én sem figyeltem eléggé. Átérzem ezt a problémát – tűnődtem el. Hát ez van. Ezzel jár a hírnév és a sztárság. Mindig rohansz, nehogy észrevegyenek. Sajnos néha még a közeli boltba se tudok feltűnés nélkül elmenni. Gondolkoztam volna megint tovább, de Özil félbeszakított.

- Talán te is focista vagy? – pillantott rám szélesen vigyorogva. - De valahol már láttalak az biztos – gondolkodott el. – Méghozzá egy magazin címlapján.

- Hát persze! – válaszoltam egy nagy mosollyal az arcomon. – Természetesen focista vagyok. Amúgy meg igazad van, modellkedem meg még egy pár dolog, de a foci is közel áll a szívemhez.

- Még pár dolog? Például? Miket szeretsz csinálni?

- Színészkedem és éneklek is. Meg van még több hobbim, de ezt a három dolgot csinálom főként, plusz még a suli.

- Nem lehet könnyű ennyi mindent egyszerre csinálni.

- Ez igaz, de én ezeket nagyon szeretem, és ezért nem jelentenek gondot.

- Gondolom akkor most is munka miatt vagy itt. Nem igaz? Meddig maradsz? Egyedül jöttél? –halmozott el kérdések tömkelegével. Nem is volt szomorú, ahhoz képest, hogy most bukták el a döntőbe kerülést.

- Pontosan most is a munka hívott ide, és ma még van egy szabad napunk, így eljöttünk egy meccsre. A barátnőmmel, Rebivel és a menedzseremmel, Lillával utaztam, és 1 hónapot fogunk itt tölteni. Vagyis nem itt a stadionba, hanem az országban.-vigyorogtam, mint egy tejbetök.

- Az nagyon jó – mondta.

Még nagyon sok dologról beszélgettünk mikor megcsörrent a telefonom.

- Elnézést! Ezt fel kell vennem – mondtam és szabadkozva néztem Mesutra.

- Csak nyugodtan! – bólintott.

- Mondjad Lil –szóltam bele higgadtan, de mikor meghallottam az ő hangját kicsit eltartottam a fülemtől a telefont, mert nem akartam halláskárosodást szerezni.

- FAZEKAS EMÍLIA MÉGIS HOL A JÓ BÜDÖS FRANCBAN VAGY HA SZABAD KÉRDEZNEM???!!! – ordította a telefonba.

- Nyugi Lil, élek és virulok, nem kell aggodalmaskodni!

- MI AZ, HOGY NE AGGODALMASKODJAK MIKOR MÁR TÖBB MINT FÉL ÓRÁJA NYOMOD VESZETT?? HA??? – üvöltött még mindig.

- Ooo, olyan sok idő telt el? Akkor megyek is csak nyugodj meg! Majd mindent elmesélek!

- Jól van! Kapsz 10 percet, hogy kiérj a stadion elé! – immár normális hangerővel szólt a készülékbe.

- Rohanok! – válaszoltam, majd egyszerűen kinyomtam. 

- Sajnálom, de most már mennem kell. A menedzserem teljesen ki van készülve, mert eltűntem pár percre – mondtam angyalian mosolyogva, mire Mesutra felnevetett.

- Jól van, menj csak. Majd beszélünk – nézett rám mosolyogva, majd még gyorsan elmagyarázta, hogy merre menjek és telefonszámot is cseréltünk, utána pedig elindultunk mindketten két különböző irányba. 

A stadion elé kiérve megpillantottam a lányokat. Lil eléggé dühösen méregetett miközben feléjük haladtam, Reb meg csak mosolygott, bár az ő arcán is láttam némi aggodalmat.

- Sziasztok csajok! – köszöntem olyan természetesen és mosolyogva, mintha semsem történt volna.

- Sziaaaa! – üdvözölt Reb a tőle megszokott módon, vagyis a nyakamba ugrott.

- Naa azért meg ne fujts! – nevettem fel.

- Véégre megjött az elveszett bárány – szólalt meg Lil. – Hol voltál ennyi ideig?

- Eltévedtem, majd fellökött egy ember, aki nem mááás mint Özil, a focista – magyaráztam, miközben beültünk a taxiba.

- MICSODA?????!!! – kiáltott fel Rebus.

- Igen jól hallottad, Mesut Özillel beszélgettem, és nézzétek! Itt a kép is meg hát a száma is megvan – kacsintottam rájuk büszkén. A szállodáig tartó úton pedig elmeséltem nekik mindent (ma itt alszunk Durbanban). 

Este nem sokáig maradtunk fent, mert eléggé elfáradtunk, így mindenki lefeküdt aludni.