~4. fejezet~

Jó sok időnkbe telt, de meghoztuk a 4. részt is. Be kell ismernem, hogy annyira nem volt ötletem ehhez a részhez, hogy az áááá. Dee legalább Szandinak ment.:D Shőőőt, mindketten elkaptunk valamilyen nyavalyát is, de azt hiszem ez engem jobban érintett, mert göthösebb voltam/vagyok, Szandi meg nem. Micsoda logika.:D Pluszba még volt itt, sőt még mindig itt van, az én szavaimmal élve extrém hó helyzet, szóval ja, minden összejött, de nem baj, mert imádom a havat. Számításaink szerint a következő részben már fel fog tűnni a One Direction valamelyik, nem mondom meg melyik tagja.;) Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást mindenkinek!

xx  Sz & Zs

~2010. július. 8. (Durban)

Reggel olyan 10 körül keltem. Szerencsére most nem keltett senki, így még kicsit lustiztam, majd kikecmeregtem az ágyból és a konyha/ nappali felé vettem az irányt (a konyhát a nappalitól egy pult válassza csak el, ezért kicsit egybe van az egész). A konyhában Lilla tevékenykedett, épp palacsintát sütött. Nem tudom, hogy tud már hajnalok hajnalán felkelni és egyből kaját készíteni. Nekem a 10 óra még korán van, főleg ha nem dolgozom, akkor szoktam kihasználni a lehetőséget, hogy sokáig alhatok.

- Jó reggelt! - köszönt Lil.

- Neked is - motyogtam az orrom alatt, és a pultnál lévő székhez ültem.

- Jól aludtál? - kérdi mosolyogva. Ajjmár, hogy lehet valaki ennyire kipihent??

- Igen, eléggé. Nagyon kényelmes az ágy - válaszoltam. - És te?

- Nagyon jól. Amúgy csináltam palacsintát reggelire - mondta a pultra rakva a palacsintával megrakott tányért.

- Oks köszi- néztem rá hálásan. Megmentette az életem! Jó azért nem, de akkor is van kaja és nem kell rendelnem majd fél órát várni mire felérnek vele az alkalmazottak (jóó túloztam, nem kell nekik annyi idő, de nekem az akkor is örökkévalóság). - Rebi? Felkelt már?

- Még nem láttam - válaszképp csak bólintottam és belekezdtem az evésbe, Lil pedig a szobájába vonult. Pár perc múlva Reb sétált kómás fejjel felém. Arca láttán elmosolyodtam, mondjuk én még nem láttam magam szóval lehet, hogy rosszabbul nézek ki, mint ő.

- Mizu csajszi? Merre jártál az éjjel, hogy ilyen nyúzott fejed van? - kérdeztem egy igen széles vigyorral az arcomon.

- Ha-ha - ennyi volt a válasza, majd leült velem szembe és enni kezdett.

Reggeli után a szobámba mentem és elhúztam a függönyöket. Hmm … Csodás idő, napsütés, tengerpart J Jól kezdődik ez a nap. Majd a fürdőbe indultam felöltözni. Miután rendbe tettem magam, elővettem a laptomon és elkezdtem a twittert böngészni. A telefonom csipogása szakított félbe, jelezve, hogy üzenetem jött. Elvettem az éjjeliszekrényről és megnyitottam az üzit:

„Ma 6 körül egy séta a parton? xx Mesut”

Egy mosoly terült szét az arcomon, és már pötyögtem is a választ:

„Jól hangzik, benne vagyok J Em”

Pár perc múlva:

„Akkor érted megyek, küldd el a címed! xx M”

Leírtam a címet, majd a nappaliba igyekeztem, remélve, hogy Rebekát és Lil-t ott találom.

Épp tévéztek a kis drágák a kanápén ülve.

- Csajoook! - kiáltottam el magam, bár szerintem hallották volna, ha halkabban szólítom meg őket. - Ma délutánra ugye nincs semmilyen programom? - néztem rájuk kérdőn.

- Nincs. Miért? - kérdezte Lilla.

- Csak mert délután találkám lesz - villantottam egy 1000 wattos mosolyt.

- Kivel?! - néztek rám kikerekedett szemekkel.

- Mesuttal.

- Kivel?? - kérdezték egyszerre.

- Özillel - sóhajtottam fel. Basszus már fel sem ismerik, ha nem a vezetéknevét mondom??!!

- A focistával?? – milyen nagy ma az összhang köztük…

- Nem a postással - néztem rájuk amolyan ’ kérdeztek még baromságokat??!’ fejjel.

- És hánykor lesz a randi? Mert én nekem 3-kor el kell mennem egy megbeszélésre - mondta Lil.

- Ez nem randi! - horkantam fel. - Ez csak egy séta, egy baráti találkozó. És 6-ra jön értem - folytattam immár nyugodtan. Válaszképp csak bólintott.

- Jaaj. És akkor én egyedül leszek itthon? - nézett kétségbeesetten felváltva hol Lillára, hol pedig rám Rebi.

- Ne aggódj, 6-ra hazaérek. Előtte pedig úgyis itthon lesz még Em - mondta Lil.

- Ja! Jó! –ilyenkor nagyon látszik, hogy szőke a drága. - Akkor ma nem megyünk vásárolni? És meddig maradunk még itt? Mert mielőtt visszamegyünk Johannesburg-ba azelőtt fel kell fedeznünk az itteni plázákat meg az egész várost - néz ránk mosolyogva.

- Ne aggódj, még 2 napot itt leszünk. Lesz mindenre időnk - adta a választ menedzserem.

- És ha úgy van, ebéd után elmehetünk 3-ig vásárolgatni. Egy pár boltban körbe tudunk nézni, a többit meg majd valamelyik nap bejárjuk - kacsintottam rá.

- Oksaaaa.

Nagy nehezen ezt a témát is lezártuk. Rebekával úgy határoztunk, hogy Lillával vitetjük el magunkat a plázába, mivel nagy szerencsénkre PONT mellette lesz a megbeszélése.

12 óráig pihikéztünk, azaz deglettünk a kanapén. Nagy nehezen feltápászkodtunk és mindenki a saját szobájába ment készülődni. Nagyon gyorsan elkészültünk. Úgy válogattuk a szetteket, hogy az vásárlásra is megfelelő legyen.

 Hajamat laza copfba felkötöttem, miközben Rebeka átjött elkérni az egyik felsőmet és az egyik táskámat. Igazából rengeteg felszerelésünk van, ami vagy teljesen ugyan olyan vagy csak színben tér el. Én olyan „most aztán shoppingolni megyünk” szettet vettem fel, míg barátnőm sportos felszerelés mellett döntött. Mindkettőnknek az a rögeszméje, hogy magas sarkúban nem lehet vásárolni, mellesleg nem vagyunk mi pláza pudlik, akik egész napokat illegetik a csinis kis popójukat a bevásárlóközpontokban. Fél 1-kor elindultunk. Negyedórás keresgélés után csak egy McDonald’s-t találtunk. Nekem még az is tökéletesen megfelel. Bemenetelünk nem volt valami könnyű, mivel azt hittem, itt Dél-Afrikában nem ismernek olyan sokan, de úgy tűnik tévedtem. Fél óra múlva zsibbadó kézzel, arcomra fagyott mosollyal bejutottunk a helyre és leadtuk a rendelésünket, megkaptuk, fizettünk. Kerestünk egy szimpinek tűnő helyet és oda leültünk.

- Azért nem gondoltam volna, hogy ebben a városban csak ezt a helyet találjuk közel a szállodához.

- Lillaaaa, ne morogj annyit. Öregít és ráncos is leszel tőle - nyújtotta ki nyelvét Rebi.

- Bizony, bezony - folytattam én is.

- Akkor is. Inkább beszéljüünk Emiről és az ő barna hercegéről - vigyorgott, mint Alice csoda országában a macska.

- Nemááár, mondtam, hogy csak egy baráti találka lesz. Nem értem miért kell ezzel annyit foglalkozni.

- Em! Te is tudod, hogy nem csak baráti lesz ez az „eljön értem és megyünk a tengerpartra” dolog. Láttad volna magadat, mikor tegnap kijöttél a stadion elé. A vigyorod olyan széles volt, hogy azt hittem örökre úgy maradsz. Tényleg, nem fájt utána a pofikááád? - Rebi úgy hadarta a mondanivalóját, hogy már azt sem tudtam miről beszél, de aztán kis idő múlva leesett.

- És ha csak barátkozni akar? Nem mintha én többet akarnék - mondtam, miközben a sült krumplimat figyeltem és éreztem, hogy kissé kipirult az arcom.

- Óóó. Hohohhohóó. Nézd csak ki pirult el! Szóval neked bejön. Kár is tagadnod – Rebi.

- Szerintem együnk. Kilyukad a gyomrom - muszáj volt valamivel terelnem, mert a végén én jöttem volna ki belőle rosszul.

Az ételeket jóízűen elcsámcsogtunk, közben jött egy-két rajongóm, akik aláírást és közös képet szerettek volna és én szívesen teljesítettem kérésüket. Fél 3-kor már Lillának indulna is kellett a megbeszélésre. Felkeltünk a helyünkről és kibattyogtunk az étteremből. Beszálltunk az autóba, amit megjegyezném, béreltünk. Rövidnek tűnő kocsikázás után megérkeztünk az úti célunkhoz. Kipattogtunk a kocsiból és befelé vettük az irányt. Mikor beértünk eltátottuk a szánkat, mivel ennyire nagy és szép plázában még nem jártunk.

4-kor elindultunk hazafelé. Rengeteg boltot végigjártunk, de nem vásároltunk OLYAN sokat, mert nem tudtuk volna hazavinni. Nagyon jó volt Rebbel vásárolni. Már régen tartottunk ketten csajos napot. Na nem mintha Lillával nem lenne jó, de azért vele más. Rövid időn belül hazaértünk és barátosném elzavart fürdeni, hajat mosni. Nagyjából fél órát állhattam az zuhany alatt és az élet legnagyobb problémáin gondolkodtam. Például, miért zöld a fű, ebből következett az, hogy a zöldet miért zöldnek hívjuk. De most komolyan, miért? Végül semmire nem jutottam ezzel és a legésszerűbbnek azt találtam, hogy biztos kisorsolták a betűket, vagy nem tudom. Kiszálltam a zuhany alól és törölközőbe csavarva léptem be a szobámba, ahol Rebi már a ruhámmal a kezébe várt.

Nagyon tetszett ez a ruha, valószínű ezért vettem meg még anno.

- Ugye megfelel őfelségének ez a ruha a nemrandira? - kérdezte mosolyogva R.

- Persze, persze. Imádom - visítottam és a nyakába ugrottam. Mindezt olyan lendülettel tettem, hogy hátradőltünk, de ez nálunk már nem újdonság.

- Akkor indulj és vedd fel, mert fél óra múlva itt lesz a herceged, de te még sehol nem tartasz. Még meg kell csinálnunk a hajadat és a sminkedet.

Bementem a fürdőbe, felvettem a ruhát, alá egy hasonló színű bikinit. Ki tudja fürdeni fogunk-e, ha már a tengerpartra megyünk?! Bár akkor miért nem mondta? Na mindegy. A szobába még mindig ott volt Reb, a sminkes felszerelésével.

- Noszaa, make-up time van béjbeee – kiabált.

Hajamat hagytuk had hullámosodjon be, arcomra csak egy minimális sminket készített. Szempillaspirál és tus, természetesen szájfényt is tettünk fel.

6 előtt 5 perccel lettünk készen. Mit ne mondjak, R nagyon tehetséges az ilyesfajta dolgokban és ismét jó munkát végzett.

- Imádom. Imádlak - olyan erősen megszorongattam, hogy az utolsó szuszt is kinyomtam belőle. De, ha egyszer imádom?

- Tudom, hogy szeretsz, meg hasonlók – nyöszörgött. - De egy kis levegőt meghagyhatnál bennem - ééés elengedtem, ő csak kapkodta a levegőt.

Nagy szenvedése közepette megszólalt a csengő. Torkomba óriási gombóc nőtt, hasam gombostűfejnyire zsugorodott. Ennyire még soha nem izgultam. Átrohantam a nappalin, majdnem hasra vágódtam egy párnába, ami a földön volt, de épségben értem az ajtóig.

Kinyitottam.

- Szia! Gyönyörű vagy!- bókolt szélesen mosolyogva, miközben öleléssel és puszival üdvözölt, amitől én teljesen lefagytam.

- Hello! Köszönöm - most komolyan csak ennyi tellett tőlem? Majd észbe kaptam és folytattam. - Mesut, had mutassam be legjobb barátnőmet, Horváth Rebekát.

- Sziaaa, örülök, hogy megismerhetlek - mondta Mesut, majd Rebit is megölelte.

- Szia, úgy szint - köszönt Reb is mosolyogva.

- Indulhatunk hölgyem? - nyújtotta felém kezét M.

- Persze! - bólogattam, mint az autókba való játék kutyulik. Elbúcsúztam barátnőmtől, aki olyan hevesen integetett, mint egy tornádó és olyan szélesen mosolygott, hogy már majdnem lecsúszott az arcáról a mosolya. Mikor visszafordultam, gyorsan kacsintott egyet és szinte már kilökött az ajtón. Ott Mesut várt és úgy nyújtotta karját, hogy belekarolhassak.

Szépen lassan battyogtunk, beszálltunk a liftbe, ami még a szokottnál is lassabban ment, de nekem így is tökéletesen megfelelt. A felvonóban egy árva szó sem hagyta el a szánkat, engem speciel nem zavart, pedig szokott. Mikor megérkeztük a fölszintre a lift hangja úgy hatott ránk, rám biztosan, mint egy atom bombarobbanás. Átmentünk az előtéren, a portás bácsi kinyitotta nekünk az ajtót, de mindkettőnktől kért egy-egy aláírást és képet. Beszálltunk a nagy fekete nemtudommilyenmárkájú kocsiba és elindultunk a tengerpart felé.

Az út már korántsem volt olyan csendes, mert szólt a rádió és egy váratlan pillanatban útitársam is megszólalt. Belegondolva nem is volt olyan váratlan, mivel a piros lámpánál álltunk.

- Mondtam már, hogy nagyon jól nézel ki? - mosolygott ezerrel.

- Igen, de köszönöm még egyszer - elpirultam. Mindig nagyon könnyen zavarba lehetett hozni engem és nagyon sokszor virított az arcom a piros különböző árnyalataiban, de ma a szokásosnál többször történt meg ez velem. Ettől a ponttól már nem volt köztünk semmilyen csend, végig beszéltük az utat. A tengerparthoz érve Mesut bekötötte a szemem egy kendővel. Fogta a kezem és segített, ne hogy elessek. De kérdem én, a homokban ha elesek nem lesz nagy bajom ugyeee? Bár, megbízom benne. Elég furcsa így már majdnem 2 nap ismertség után, de a délutáni és a kocsiban történt beszélgetésünk után úgy éreztem, mintha már évek óta ismerném. Pár perc séta után megálltunk, de látni még mindig nem láttam semmit. Kezei is elengedték az enyémeket, így már egy pöpp pánik tőrt rám, de nem hagyta, hogy eluralkodjon rajtam ez az érzés, mert kibontotta a tarkómnál megkötött kendőt. A szám tátva maradt, mikor megláttam, hogy hova hozott. Ennyire gyönyörű dolgot még senki nem tett értem. A meghatódottságtól könnyek szöktek a szemembe, de gyorsan letöröltem, szembe fordultam vele és megöleltem.

- Köszönöm - suttogtam meghatódva.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. Na gyere - karon ragadott, elvezetett az asztalig és kihúzta nekem az egyik széket.

A randi végig nagyon jó hangulatban telt. Annyit csacsogtunk mindenféléről, hogy szerintem izomlázam lesz holnapra. Még a foci is szóba került, bár ez nem olyan nagyon extra dolog, mivel egy focistával nem olyan furcsa, íígy megtudtam, hogy mi az a les, mert eddig halványlila gőzöm sem volt róla.

Éjfélkor indultunk haza. Fel sem tűnt, hogy így elrepült az idő. Érdekes, hogy nem fáztam este, pedig én még 40°C-ban is néha fázok. A hotelnél leparkolt, gyorsan átszaladt az én oldalamra és úriember módjára kisegített az autóból. Besiettünk az épületbe, elsétáltunk a liftig és vártunk. Vártuk, hogy felérjünk. Még mindig akadt témánk. Furcsaa. Se baj. A szobánknál jártunk, már épp be akartam nyitni, de megakadályozott benne. Karomnál fogva magához húzott és megtörtént az az ominózus első csók. Azelőtt sosem éreztem ilyet. Valamilyen furcsa érzés kavargott a hasamban. Mikor elváltunk egymástól, homlokát enyémnek döntötte és száját szólásra nyitotta.

- Ugye látlak még? - mintha egy kis kétségbeesés lett volna a hangjában. Belenéztem barna szemeibe és ismét valamilyen csodás érzés kerített hatalmába.

- Igen, valószínűleg igen - suttogtam. Nem volt szándékomban megtörni ezt a romantikus pillanatot.

- Lenne kedved eljönni a következő mérkőzésünkre? - az előző válaszom után már kicsit engedett magán, de még mindig nem volt felhőtlen.

- Ki nem hagynám - mosolyogtam, de még mindig suttogtam. - Ott fogok szurkolni az első sorban.

- Köszönöm - végre kifújta a bent tartott levegőjét és megcsókolt. - Köszönöm, hogy itt vagy most velem.

- Én köszönök mindent. Hogy megismertelek, hogy elvittél egy ilyen csodálatos helyre és végül, hogy veled tölthettem ezt a csodálatos estét - most én csókoltam meg.

- Lehet, hogy még korai, de én úgy érzem, hogy ezt muszáj megkérdeznem, mert másképp nem tudok elmenni - hatásszünet. - Emília, lennél a barátnőm?- mikor kimondta az utolsó szavakat szívem akkorákat dobbant, hogy azt hittem itt halok meg.

- Igen, igen, persze - megöleltem. Lehet kicsit erősen csapódtam hozzá, mert pöppet hátra hajolt, de aztán semmi baj nem történt. Még egyszer megcsókolt. Csókunk végén homlokát ismételten enyémnek döntötte és most csak néztünk egymás szemébe. Szavak nem kellettek, mert ki lehetett olvasni a szemünkből, hogy mindketten rendkívül boldogok vagyunk. Kis idő múlva elváltunk egymástól.

- Azt hiszem, ideje lenne mennem - mondta.

- Rendben.

- Jó éjszakát! - még adott egy utolsó puszit a számra és elment.

Fülig érő vigyorral nyitottam ki az ajtót. Csodálkoztam, hogy Rebeka és Lilla ott alszik a kanapén egymás vállára dőlve. Lehet vártak? Nem voltak valami kitartóak. Odasétáltam hozzájuk és betakargattam őket. Nyomtam a pofijukra egy-egy puszit és a szobám felé somfordáltam. Ruhástól dőltem be az ágyamba. Átgondoltam a mai nap eseményeit és mosolyom még szélesebb lett, már ha ez lehetséges. Nagyon boldog voltam, és reméltem, hogy még az is leszek sokáig, majd mély álomba merülve vártam a holnapot, a holnap utánt és a többi napot.

Nagyon örülnénk, ha megmondanátok a véleményeteket a blogról. Pozitív, illetve negatív kritikát is szívesen fogadunk. Pluszba még az örömtől is kicsattannánk, ha valaki bátor jelentkező rányomna a tetszik gombra, de persze, csak akkor, ha tetszik a történet.;) Mint az elején mondtam az 5. rész már nyomokban One Directiont tartalmaz.:D