~ 8. fejezet ~

Sziasztooook!

Először is, nagyon-nagyon-nagyooon szépen köszönjük a több, mint 700 látogatók, a két rendszeres olvasót, a tetszikeket és a kommentet. El sem tudjátok képzelni, mennyire örültünk nekik.

Másodszor, pedig itt az új fejezet. Reméljük tetszeni fog nektek. 

Hát úgy ennyi lenne, remélem nem felejtettem ki semmit.:)

xx Szandi és Zsuzsiii

- Tudod, ez első még véletlen, a második már a sors – kacsintott rám.
- Lehet benne valami...

- Figyelj, ha már így egymásba botlottunk, lenne kedved elfogyasztani egy fagyit velem? Egy amolyan bocsánatkérő ajándék – mosolygott.

- Hát, ha nincs jobb dolgod, mint velem fagyizni, akkor benne vagyok – bólintottam és elindultunk a legközelebbi cukrászda felé, amit megjegyeznék, fogalmam sincs, hol van. Ő biztos tudja, nem?

- Tudomásom szerint nincs jobb dolgom. De ha szeretnéd, beszervezek magamnak egy interjút, vagyis nem én, hanem Paul – magyarázott, közbe hadonászott kezeivel. Valószínű észrevette, hogy bámulok, mint borjú az újkapura, így megrázta a fejét és magyarázkodásba kezdett. – Paul, a menedzserünk. Ő szervezi az interjúkat, meg a hasonló gezemicéket.

- Jaaa, tényleg. Azt hiszem olvastam is róla – próbáltam megvilágosult fejet vágni, de nem biztos, hogy sikerült.

- Látom, még mindig nem tudod ki ő –lemondóan, mégis vigyorogva megrázta a fejét. Ez sértő! Nem vagyok szőke! Jelen pillanatban mintha Louis feje felett egy villanykörte villogott volna és rettenetes hévvel fordult felém. Kezdek félni, mit ötlött ki a kis fejecskéjébe. –Mi lenne, ha tartanánk egy „directioner” képzést nekem?- jónak mondja, azt sem tudom mi az.

- Nem szeretnék sértőnek, vagy bántónak tűnni, de mi az a „directioner” és mit takar a „tartanánk” többes száma? Netán tudsz osztódni? Mert az megtaníthatnád nekem is – kacsintottam. Most már fix, hogy nem vagyok százas.

- Úgy látom sok időnkbe fog telni. – rázta meg a fejét lemondóan, de mégis mosolyogva. – Mikor érsz rá? – kérdezte.

- Ma már biztos, hogy nem. De majd, ha nem lesz semmi programom, felhívlak és megbeszélhetjük ezt a „képzést”.

- Rendben! Akkor ezt túltárgyaltuk, vagyis nem, de majd, áhh, érted, nem? – csapkodott a levegőben és úgy magyarázott.

- Figyelj, nekem mennem kell. Rohanok és így is késésben vagy. Szóval majd hívlak, mikor jó. Szia! – öleltem meg és óriásléptekkel közelítettem meg az ideiglenes otthonomat.

A lakásba beérve furcsa érzés töltött el. Megmagyarázni nem tudom. Csak valamiért furcsa volt. Mich sem volt sehol. Körbenéztem az egész helyet, de sehol. Végül a hűtőszekrényen találtam egy kis cédulát, amin Mich közli velem, hogy elment elhozni a többi holmiját is. Szuper egyedül maradtam. Ránéztem az órára, mert olyan érzésem volt, mintha valamit elfelejtettem volna. Fél 3. Hoppálá. Nekem mennem kell Rebeka elé. Gyorsan felkaptam a táskámat és rohantam ki az utcára leinteni egy taxit.

A taxi 15 perc alatt a reptérre ért. Ott átvágtáztam tömegen, szerencsére senki nem ismert fel, vagy ha igen, nem mert megállítani, elszánt arcomat látva. Áttanulmányoztam a táblát és arra jutottam, hogy maradt még 20 percem Reb érkezéséig. Elindultam a legközelebbi kávézóféleség felé és kértem egy csokis shaket, mert totál kifulladtam. Kedvenc italom szürcsölgetése közben elindultam a megfelelő kapu felé. Láttam egy-két emberen, hogy felismert, de nem cselekedtek. Kis idő múlva hallottam, hogy bemondják a repülőgép megérkezését. Forogtam jobbra-balra, de Rebekát sehol sem láttam. Netán elnyelte volna a föld?? Csokis shakem elfogyott, így a legközelebbi kuka felé vettem az irányt, mikor valaki megkocogtatta a vállam. Megfordultam és a fülig érő mosolyú Rebekát pillantottam meg. 2 év kihagyás ide vagy oda, de olyan erővel vettettem magamat a nyakába, hogy egy kicsit megdűltünk, de még sem végeztük a földön. Úgy látszik gyúrt.

- Hogy utaztál? – kérdeztem, miután pár perc ölelgetés után elengedtük egymást.

- Jól, köszi. Már alig vártam, hogy ideérjek, és találkozzunk! – mosolygott. – Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz, és, hogy idejöhettem hozzád! – nézett rám hálásan.

- Figyi, ezt szerintem már megbeszéltük. És tudod, hogy rám bármikor számíthatsz! – mondtam neki komolyan.

- Értettem.

- Akkor indulhatunk? – kérdeztem most már ismét boldog mosollyal az arcomon. Nagyon örültem neki, hogy itt van, mivel már hiányzott.

- Hát persze.

- Jól van, akkor szedjük össze a csomagjaid –azzal elindultunk felvenni a cuccokat, majd egy taxit leintve hazakocsikáztunk.

~ Otthon (vagyis a szállodában)

Hazaérve a lakosztályt üresen találtuk, vagyis Mich nem volt itthon. Pedig Rebnek már egy csomó mindent mondtam a taxiban a fiúról, és hát elég kíváncsi is voltam, hogy fognak kijönni egymással, de hát akkor ezt csak később tudom meg. Azért benéztem a szobájába, hátha csak alszik, és az én kiabálásomra nem ébredt fel (tudniillik, mikor beléptünk én elüvöltöttem magam, hogy : „Hellooo! Megjööttüünk!!”) , de nem leltem meg ott.
Rebivel  a konyhapulthoz ültünk egymással szemben és csak néztük a másikat. Majd vagy 5 perc után felnevettünk. Annyira örülök, hogy itt van!

- Kérsz valamit enni? Mit rendeljünk?

- Rendelni?? – nézett rám meglepődve. – Te mióta rendelgetsz? Az nem sok idő, mire ideér?

- Hát mióta lusta vagyok készíteni valamit. Csak a hotel étterméből gondoltam, hogy hozatunk fel valamit. Esetleg pizza?

- Ja, hogy úgy. Igen, jöhet a pizza.

- Innit? – álltam fel, és a hűtőhöz sétáltam. – Narancslé? – kérdeztem mosolyogva. Tudom, hogy nagyon szereti ezt az itókát, ezért vettem ilyet.

- Elfogadom.

Becsuktam a hűtőajtót, és akkor vettem észre a rajta lévő papír fecnit.

„ Szia Em!
Elmentem anyáékhoz. A húgom ma jött meg Japánból és hát egy családi estét tartunk. Nem tudom, mikor érek vissza, de próbálok korán.
Puszi Nektek: Mich "

- Mi az? – kérdezte Rebeka.

- Csak Mich üzenete, miszerint otthon lesz egy családi összejövetel, mert most jött meg a húga Japánból. – Közben pedig töltöttem neki az italból.

- Ami késik, nem múlik. – kacsintott.

- Bizony. Szóval, akkor mit csináljunk? Először is pizzát rendelek – azzal a vezetékes telefonhoz mentem és tárcsáztam a konyhát, majd leadtam a rendelést.

- Ezzel megvagyok – jelentettem ki széles vigyorral, mint aki épp most végezte el a dolgát. Erre Reb csak felnevetett. – Amúgy szerintem nézhetnénk valami filmet, mert gondolom eléggé elfáradtál az út során. Vagy esetleg menjünk bulizni? – húztam fel a szemöldököm mosolyogva.

- Inkább maradjunk itthon. Filmezzünk és közbe tömjük a bucink. Aztán majd egy bulájba is elmegyünk valamikor. - Válaszképp csak bólintottam és a nappali kanapéjára vettettem magam.

- Nem jössz? – kérdeztem tőle. – A kaja max. 10 perc múlva ér csak föl. - Megkerestem a távirányítót és bekapcsoltam a Tv-t. Pár perc múlva éreztem, hogy a kanapé mellettem besüllyed, ahogy Rebi mellém ül.

- Mit nézünk? – kérdezte.

- Nem tudom – válaszoltam a tv-t kapcsolgatva, majd hirtelen megálltam és visszakapcsoltam. – Felhők felett 3 méterrel?

Épp ez ment a készülékben, bár angolul, de mivel perfekt angolosok vagyunk így nem jelent akadályt.

- Jó lesz.

~15 perc múlva

Előbb hozták meg a pizzákat, amik igen csak ínycsiklandóan néztek ki. A nappaliba helyezkedtünk vele és ott falatoztunk.

- Isteni ez a pizza – mondta Reb.

- Tudom – feleltem mosolyogva. – Amúgy nem akarsz kipakolni? Még csak 6 óra van, bőven van időd berendezkedni. Jaa meg hát a szobád is meg kellene mutatnom.

- Nem lenne egy utolsó szempont.

- Oksi, akkor kaja után mindenre sor kerül, majd este még nézhetnénk valami filmet, magyarul.

- Jól van – majd tovább falatoztunk.

~ Fél órával később

A vacsival végeztünk és épp Reb szobája felé tartottunk.

- Ez lesz a te szobád- tártam ki előtte az ajtót. – Hogy tetszik?

- Ez fantasztikus! Nagyon szép – nézett rám boldogan csillogó szemekkel.

- Várj, legjobb a kilátás – mentem az ablakhoz és elhúztam a függönyt, ezzel elénk tárva London csodálatosan kivilágított esti képét.

- Ez csodálatos. Még soha nem voltam Londonba! – nézett kifele az esti városra.

- Akkor majd holnap felfedezzük – erre csak bólintott egyet. Még pár percig néztük az esti panorámát, majd megszólaltam:

- Na csajszi álljunk neki pakolni, mert soha nem végzünk!

- Jól van – szakadt el az ablaktól és elkezdtünk kicsomagolni.

~ Fél 8 körül

Az imént kaptam egy sms-t Michtől, hogy ma már nem jön haza. Hát jól van, nem baj akkor egy csajos estét tartunk. Amúgy a pakolással végeztünk, és közbe beszélgettünk meg volt egy párnacsatánk is, ami miatt kissé rendetlenség lett a szobában, de azt is összepakoltuk.

- Na én elmegyek fürödni. Aztán utána nézhetünk filmet a gépemen.

- Jó. Addig én is megfürdöm – válaszolt. (Mindegyik szobához tartozik külön fürdő.)

- 10 perc – és kimentem a szobájából.

Gyorsan megfürödtünk mindketten, majd én pattogatott kukoricát csináltam, meg vettem elő rágcsákat és üdítőt közben pedig Reb a gépen keresett filmet.

- Na kész a kaja – ültem le mellé a nappaliba egy mindenféle jóval megrakott tálcával.

- Okés. Én meg találtam a filmet.

- Mit fogunk nézni?

- Grease – válaszolt.

- Basszus! Ez az a film, ami a régi nagy kedvencünk – mondtam.

- Pontosan – azzal elindította a filmet. Úgy érzem, jó estének nézünk elébe…

Rebeka szobája

Fürdő a szobához

Michael szobája

Fürdő a szobához