~ 14. fejezet ~

Sziasztok!!
Meg is hoztuk a 14. fejezetet! :) Na, gyorsak voltunk?? :D
Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, örülnénk ha leírnátok.
Nagyon szépen köszönjük a több, mint 2700 oldalmegjelenítést!

Zs & Sz

- Na, most már folytathatod a mesélést a tegnapról – kacsintott rám Rebi.

- Hát mit meséljek még?

- Mindenről!! Mit csináltatok?

- Hát elsőnek csak a csapat egyik felével találkoztam, a többiek épp egy kisebb maraton után jöttek haza, mert a rajongók elől menekültek. Utána Niall kisebb kupac CD-jét, DVD-jét írtam alá kb. fél óra alatt. Végül pedig kérdezz-feleleket játszottunk.
- Miket kérdeztek?
- Hát igazából mindenfélét, még olyat is, amit tudtak. Bár volt, amire nem válaszoltam.
- Karriered? – kérdezte barátnőm. Csendben bólintottam. Nagyon jól ismer, tudja minden kínom-bajom, örömöm-bánatom, és hát a gyenge pontjaim is. Egyszóval ismer, mint a rossz pénzt. Na jó, ez már több volt.
- És ki tetszik a legjobban? – mondta perverz mosollyal az arcán.
- A fél bandának van párja te bolond. Amúgy egytől egyig nagyon aranyosak, kedvesek meg minden, bár kicsit fárasztóak. De azt már szerintem említettem.
- Úúúúúgy meg szeretnéém őkeet ismerni!!! Em! Ugye bemutatsz nekik? Légysziiiii – váltott kisgyerekes stílusba és szinte minden szót elnyújtott.
- Jóó, majd egyszer. Biztos. Valamikor. Talán – mondtam széles mosollyal.

- Ne legyél gonoosz! Te banyaa.

- Szerintem inkább élvezzük ki az aquapark adta lehetőségeket és csobbanjunk egyet, kivéve Em. Ő fényképezni fog. Ezt még később is megvitathatjátok – Mich. Tény, hogy még mindig  nem fürödhetek, mert a gipszet egy jó ideig viselnem kell.
- Oksi. Na akkor menjünk fürdeni – Rebi.

~Este

A nap többi része jól telt, az egész napot a parkban töltöttük. 6 körül, nagyon fáradtan értünk haza, én egy gyors vacsi után megfürödtem, majd az ágyban félig fekve olvasni kezdtem egy magammal hozott könyvet. Nagyban belemerültem már Adam és Tessa bizarr szerelmi életébe mikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órára, ami ¾ 9-et mutatott. Ki kereshet ilyenkor? Kíváncsian nyúltam a készülékért, de meglepetés csak akkor ért, amikor megláttam a nevet a képernyőn. Lilla. Ezer éve nem beszéltünk. Ha valaki nem emlékezne, ő a menedzserem. Vajon mit akarhat? Aztán hirtelen felébredtem a gondolataimból és rájöttem, hogy fel kéne vennem a telefont, ha meg akarom tudni mit szeretne.
- Hello – szóltam bele kissé bizonytalanul. Régen beszéltünk már, és kissé hiányzik.
- Szia Em. Lilla vagyok. Zavarlak? – talán azért mutatkozott be, mert azt hiszi kitöröltem a számát miután abbahagytam a munkát? Dehogy tettem volna ilyet, hiszen megbeszéltük, hogy csak egy kicsi szünetet tartok, ami hát eléggé elhúzódott.
- Em, itt vagy?
- Igen persze. És nem zavarsz, örülök, hogy hívtál. Amúgy hogy vagy? Régen beszéltünk már.
- Köszi, jól vagyok, és te? Hát igen, nem most csevegtünk az biztos.
- Én is megvagyok, köszi.
- És milyen London?
- Nagyon jó. Imádom. Képzeld, most van 2 lakótársam is, Mich és Rebi is ideköltözött hozzám.
- Mich? – kérdezte meglepetten.
- Igen. Ő itt dolgozott a hotelban, nagyon jóban lettünk, és hát el akart már költözni otthonról így felajánlottam neki az egyik szobát a lakosztályomban. Most meg már a Nando’sban dolgozik – ismertettem röviden az elmúlt időt. – És hát nem épp a lányokhoz vonzódik– tettem hozzá, ne hogy azt higgye bepasiztam.
- Áá értem. Már azt hittem, hogy lett barátod és össze is költöztél vele.
- Nem dehogy! – tiltakoztam. – Arról már szóltam volna.
- Rebi hogy-hogy ott van nálad?
- Hát ez hosszú, de röviden csak annyi, hogy szétmentek a pasijával és rendbe akartuk hozni, amit még anno elrontottunk a barátságunkat illetően – válaszoltam. – Amúgy miért is hívtál? Nem mintha baj lenne, sőt, csak fura, hogy ilyen későn kerestél.
- Jó hogy szólsz, különben elfelejtettem volna, hogy miért is hívtalak. Na, szóval lenne jövőhétvégén egy jótékonysági est Londonban. És szerintem elmehetnél rá. Meg vagy hívva rá. És ez nagyszabású rendezvény, jó lenne, ha ott lennél.
- Hát – gondolkodtam el. – Nem is tudom.
- Még nem most kell válaszolnod, de azért hét elejére vissza kéne jelezned – mondta. Épp kérdezni akartam, hogy mit kellene csinálnom, de megelőzött és mintha a gondolataimban olvasna válaszolt is a fel nem tett kérdésemre. – A feladat csak annyi lenne, hogy lássák a rajongóid, hogy élsz és virulsz, mosolyogsz, és szépen csevegsz mindenkivel. Csak a szokásos. De ne felejtsük el, mindez jó cél érdekében, mert egy alapítványnak adományozzák az összegyűjtött pénzt. És egy csinos, elegáns, nem feltűnő, de azért elkápráztató ruhában parádézol majd egy partner mellett, akit választhatsz te, de kereshetünk egy modell fiút is, biztos lesz jelentkező, aki elvállalná.
- Gondolatolvasó! – mondtam mosolyogva, de ő ezt nem láthatta. – Azért köszi az infót, még meggondolom . Bár a modellfiús dolog elég jól hangzik. Hmm.
- Jaaj tee.
- Jóó na. Nőből vagyok. Amúgy meg szeretnék segíteni. De majd visszahívlak, hogy megbesz….
- EMÍLIA!!!!! – egy hangos üvöltés, ajtó kicsapódás majd egy Rebi az öledben. – Megjöttem – mondta széles vigyorral az arcán. – Zavarok?
- Épp telefonálok. Amúgy nem.
- Úúúúú ki az?? – kérdi kiskutya szemekkel.
- Lilla – válaszolom mosolyogva. Hirtelen kikerekednek a szemei a meglepettségtől, majd kikapja a mobilt a kezemből és boldogan belekiabál a készülékbe. Elhiszem, hogy örül Lillának, nagyon régen beszéltek már. 

~10 óra körül

- Jól van Lil, visszaadom Rebit, jó éjt, majd beszélünk pusziikaa – búcsúzott el végre Reb Lillától. Már vagy 1 órája csevegnek, barátnőm elmesélte a fél életét, amiről menedzserem lemaradt. Én közbe meg TV-ztem.

- Na végre – sóhajtottam fel, majd a fülemhez emeltem a telefont. – Szerintem én már megyek feküdni Lil, aztán majd a hétvége folyamán megbeszéljük a dolgokat.
- Okés. Jó éjt, vigyázzatok magatokra.
- Jól van, köszi, neked is, és te is! Szia!
- Szia Em! – azzal letette a telefont.
- Na, nyomás a helyedre! Aludni akarok! – mondtam Rebinek.
- Nem vagyok kutya, hogy így beszélj velem.
- Jó, tudom. Akkor kérlek szépen húzd át a feneked a saját ágyadba, mert itt ÉN akarok aludni, egyedül!
- Jól van na! Megyek is. Jó éjt Emília! – indult az ajtó felé kissé duzzogva.
- Neked is Rebim – mondtam mosolyogva viselkedésén, majd amint becsukta az ajtóm, fejemre húztam a takaróm, majd pár perc múlva már Álomországban jártam.

~ 13. fejezet ~

Sziasztok!!!
Meglepetéééés, lett volna csak aztán nem. Szeretném még megkérdezni, hogy csak én vagyok vaksi vagy a gépem rossz vagy tényleg nem "tetszik"-ett a múltkori rész senkinek?
Mivel ez az 13. rész, szívesen raktam volna bele, némi öldöklést, ijesztgetést  de az hogy nézne ki, ha az lenne, hogy "Emília beleszaladt a One Vampire csapatába, akik teljesen hasonlítanak a One Directionra és ezzel az óriási előnnyel szerzik a vacsorájukat." Ezzel az egy mondattal kinyírnám a főszereplőnket és a sztorinak is annyi lenne. Így nem is hasonlít erre a verzióra ez a rész.
Szóval... kellemes tavaszi szünetet és jó olvasást!
xx Zs&Sz

~2012. július 26. csütörtök

Felfrissülve, rettentően boldogan keltem. Elmennék szívesen lefutni a marathont, de még midig bennem motoszkál a lustaság. Kiugráltam a konyhába és összedobtam egy „lightos” reggelit. Olajban tocsogó bundás kenyérből és a kedvenc almás-fahéjas teámból állt. Nincs mit tenni, ezt szeretem. Az illatokra 2 elég nyúzott lakótársam is kicsoszogott.
- Jó reggelt, mucikáim! – kurjantottam rájuk. Válasz helyett mind ketten bólintottam egy akkorát, hogy azt hittem megfejelik az eléjük tett reggelit. – Hát belétek meg mi ütött? Olyanok vagytok, mint az élőhalottak. Várj, várj. Bemutatom – hasam fogva a röhögéstől, mutattam be milyenek is.
- Inkább mi kérdezhetnénk, hogy beléd mi ütött. Hogy-hogy ilyen hiperaktív vagy már kora reggeli órákban? – Rebeka vállalta a szóvivő szerepét. Mich egyre kómásabb lett. A korai órák pedig a mostani szótárukba 10 órát jelentett.
- Nincs különösebb oka. Süt a nap, jó idő van. Elmehetnénk valamilyen aquaparkba. Michael, tudsz valami nekünk megfelelő helyet ajánlani?- kérdeztem felvont szemöldökkel az említettől.
- Mi? Ja! Aha! Mi volt a kérdés? – úgy látszik felébresztettem. Szegény, úgy sajnálom. Nem is.
- Az volt a kérdés, milyen aquaparkot tudsz ajánlani? – ismételte Reb.
- Asszem’ a WaterWorld elég jó hely. Még nem voltam, de sokat hallottam róla.
- Nos, akkor az remek. Rákeresek, hogy hol van pontosan, meg a belépők árára és indulhatunk is. Kaptok körülbelül 1 órát. Nem többet – indultam a szobám felé, mivel már befejeztem a reggelizést. 3 óriás bundás kenyér. Alig ettem valamit. Szobámba érve elterpeszkedtem az ágyamon és bekapcsoltam a laptompomat. Nagyon tetszik ez a hely. Remek időtöltésünk lesz erre a napra. Miután bepötyögtem a pontos címét, elmentem a fürdőbe készülődni. Elég gyorsan végeztem, de ezzel nem értem sokat, mert a szekrényemnél állva talán 20 percet tölthettem el, azon gondolkodva, hogy mit vegyek fel.

Egy pinki-minki szett mellett döntöttem és egyből felvettem a fürdőruhát is.

Még mindig maradt negyed órám, így jobb ötlet híján magammal vittem a laptopom a nappaliba, hogy legyen mivel szórakoztatnom magam, míg a többiek készülődnek. Bejelentkeztem a legnépszerűbb közösségi portálokra és tátva maradt a szám. Annyira sokkolt a látvány, hogy kiszáradt a szám. Követőim száma, csaknem megduplázódott, ismerősnek jelölésem pedig annyi volt, hogy napokba tartott volna visszaigazolni őket. Megpróbálkoztam a lehetetlennel és elkezdtem visszajelölgetni. Teljesen elmerültem benne, így azt sem vettem észre, hogy Rebeka krákog, köhög, nyüszített mellettem, hogy vegyem észre.

- Föld hívja Emíliát, Emília jelentkezz! – lebegtette kezét szemem előtt.
- Mi? Ja, persze. Bocsii. Mehetünk? – hebegtem.
 - Furcsa vagy nekem te lány. Indulhatunk.
Időközben Mich felbolygatta a lakást napszemüvegét keresve, amit az egyik táskámban talált meg. Hogy, hogy került oda és Mich miért turkál a táskámban, nem tudom.
- Mindenki kész? – kérdeztem teljes harci díszben.
- Igenis kapitány – hangzott a válasz az én személyes kórusomtól.
Letrappoltunk a lépcsőn, mert nem volt kedvünk liftezni, majd az előtéren át a kocsiig. Beütöttem a GPS-be a címet és gyújtást adtam az autónak.
45 perc alatt értünk oda, úgy hogy a GPS először rossz útvonalat mutatott. Miután megfenyegettem, hogy a kukában végzi, azonnal javította az utat. Értek én a gépek nyelvén… Parkolóhelyet nehezen találtunk ugyanis tele volt a parkoló. Szép komótosan slattyogtunk a bejáratig, majd megvettük a belépőket és szabad utat kaptunk. Az öltözőkben levettünk a strandoláshoz felesleges ruháinkat, majd kifelé igyekezve sűrűn jobbra-balra pillantgatva kerestünk helyet magunknak. Általában szeretek árnyékban terpeszkedni, de most azt sem bánnám, ha a tűző napon kellene lennem, csak legyen egy kis hely. Nagy nehezen találtunk egy elfogadhatót, ami nem kuka és nem is a büfé sorának a helyén volt. Leraktuk a holmijainkat majd mindenki a neki megfelelő, kényelmes pozícióba vágta magát.
- Mesélj, milyen volt a tegnapod? Még mindig nem mondtál egyebet róla, csak azt, hogy jó – fordult felém kérdőn Reb.
- Nagyon jó volt – vágtam egy 1000 wattos vigyort.
- Komolyan mesélj már. Milyenek voltak a fiúk? Olyanok, mint mondják? Vagy nem?
- Hát az attól függ milyennek mondják őket. Ha szórakoztatónak, nem elszálltnak a hírnévtől, sikerektől, és őrültek akkor olyanok voltak – feszegettem a témát. Mich épp nyitotta szólásra a száját, de 2 ember eltakarta előlünk a napot. Egyszerre néztünk fel és két szelíden mosolygó 10 év körüli lányt pillantottunk meg.
- Sziasztok! Bocsánat a zavarásért, de készíthetnénk egy képet veled? – kérdezte tőlem az alacsonyabb lány, néhol dadogva, nagyon magas, egérke hangon.
- Sziasztok. Persze, nagyon szívesen. Együtt vagy külön-külön legyen? – tápászkodtam fel.
- Ha nem baj, akkor mind kettőt készíthetünk? – kérdezte a másik, valamivel magasabb lányka.
Szépen sorjában elkészültek az egyszemélyes fotók, majd beálltunk 3-an a képre és a mobilt Mich kezébe nyomtam. Komótosan, de sikeresen elkészítette és visszaadta az alacsony lánynak.
- Szabad megtudnom a neveteket? – kérdeztem mosolyogva.
- Ő Alison, én pedig Rachel vagyok  – mutogatott a magasabbik, azaz Rachel.
- Nagyon örvendek a találkozásnak Alison és Rachel – mosolyogtam miközben megöleltem őket, közben pedig egy fényképező záró hangját hallottam meg. Elköszöntem a lányoktól, majd megfordultam és Rebekát láttam vadul vigyorogva, miközben a telefonomat tartotta.
- TE mit csinálsz a telefonommal? – kérdeztem.
- Megörökítettem a pillanatot. Később még hálás leszel – küldött puszit és arcomba tolta a szerkezetet.
- Tényleg cuki lett. Feltöltöm Twitterre.
Nyomkodtam párat a telefonomon, majd a kép, szöveggel együtt landolt a portálon.

„Nagy ölelés a rajongóimnak. Köszönöm, hogy még mindig mellettem álltok. xx Em."

~ 12. fejezet ~ (2. rész)

Sziasztok!! :)
Meg is hoztuk a következő részt, vagyis az előzőnek a 2. felét. A 13. fejezet meg majd jön valamikor. :) Nagyon szépen köszönjük az 5 rendszeres olvasót, a több, mint 2400 oldalmegjelenítést!!
Na szóval jó olvasást, we hope you like it! ;)

Zs & Sz

Az aláírással viszonylag gyorsan végeztem az elém rakott kupachoz képest. Közben a fiúk vagy engem néztek vagy a TV-t. Egy szót sem szóltak. A viszonylag gyors az kb 30 perc volt. Utána minden cókmókot Niall elé toltam és figyeltem a reakcióját. Döbbent fejét felváltotta valami számomra félelmetes. Az pedig az volt, hogy olyan szorosan ölelgetett, hogy azt hittem kihalok. Miután elengedett:
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm … - hajtogatta folyamatosan és közbe ugrált.
- Nagyon szívesen – vinnyogtam, miközben ugráltam. Hát lehet neki ellenállni? Nem hinném.
- Nos fiatalok! Akkor van ötletetek, hogy mit csináljunk? – szedte le rólam Louis Niall-t. Örök hála érte. Nem azért, mert nem csíptem volna, hanem láthatta a fejemen, hogy mindjárt itt a vég, kifulladtam.
- Szerintem játszunk – jelentkezett Harry. – Méghozzá kérdezz-feleleket! – úgy vinnyogta, mint egy 3 éves gyerek. Teljesen bezsongott.
- Em, szeretnél játszani? – kérdezte Liam. Szeretnék-e játszani? És ha csak hülyeségeket fognak kérdezni? Vagy éppen olyan témát érintenek, amiről nem akarok beszélni? Na ne légy nyuszi Emília!
- Ööö, miért is ne? – mosolyogtam kissé bizonytalanul.
- Akkor alakzatba be! Egy-kettő! – játszott katonásat Harry és mellé tapsolt is.
Eközben Louis átkarolt és a nappali közepére vezetett, ahol a fiúk már „alakzatban” ültek. Louis leültetett Zayn és maga közé.
- Nos, akkor kezdeném is – jelentkezett ismét Harry. Az első kérdés pedig a vendégünkhöz szól - bevágta a gondolkodó fejét, majd folytatta - Miért adtad fel a karriered? – kérdezte.
- Ezt egyenlőre nem szeretném elmondani. Bocsánat – pislogtam körbe.
- Mi a kedvenc bandád neve? – kérdezett újra Harry.
- The Wanted – mosolyogtam. Abban a minutumban, mikor ezt kimondtam, olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani. A fiúk csak tátott szájjal bámultak, nekem meg fogalmam sem volt mi a bajuk - Most meg mi van? – kérdeztem.
- Ez komoly? – Niall.
- Nem. Egyértelmű, hogy ti vagytok a kedvenceim, de akkor sem értem mi itt a probléma. Én az ő zenéjüket is szeretem.
- Majd később elmagyarázom – súgta Louis a fülembe.
Jó sokáig játszottuk ezt a játékot. A vége felé már mindenki minden kérdésre válaszolt. A következő kérdést pedig én tehettem fel.
- Nos, fiúk. Kinek van barátnője? – kérdeztem mosolyogva. Ugyanis ők már sok mindent megtudtak rólam, de én alig valamit róluk. 3 fiú jelentkezett. Rámutattam a velem szemben ülő Liamra, hogy kezdje ő.
- Danielle Peazer – válaszolta. A szemeiben láttam egyfajta csillogást, ami számomra elárulta, hogy igazán szeretheti azt a lányt.
- Perrie Edwards – Zayn következett és rajta is látszott, hogy nagyon szereti a párját.
Az utolsó Louis volt.
- Eleanor Calder – nem kicsit esett le az állam a név hallatán.
- Komolyan? – kérdeztem, mikor visszatértem a pillanatnyi sokkból.
- Igen. Miért ilyen hihetetlen?
- Te tényleg Eleonorral jársz? Úristen, úristen – örvendeztem és csapkodtam a levegőbe össze-vissza.
- Oké, elég. Neked mi bajod? Ismered? – fogta le a kezeim Louis.
- Hogyne ismerném – mosolyogtam.
- Komolyan? – most neki súrolta a padlót az álla.
- Igen – feleltem.
- Mégis honnan? Ugyan arról a személyről beszélünk? Ezt nem vágom! Mióta? – érkeztek a kérdések az eddig néma fiúktól. Louis meg lefagyott. Muhahaha. Ez van.
- Még kb másfél éve részt vettünk közösen egy 2 hetes fotózáson. Egy szobán osztoztunk ketten és nagyon jóba lettünk. Megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, de 2 hónap után ritkábban üzentünk egymásnak, azután pedig megszakadt a kapcsolat – szomorodtam el a történetem végére.

~ Este

Gyorsan felsiettem a szállodai lakosztályomba, miután Louis hazahozott. Egész jóba lettem a fiúkkal, különösen Niallel.  Halkan akartam besettenkedni a szobámba, hogy a többiek ne vegyenek észre, de sajnos ez nem sikerült, mert a nappaliban vártak. Pedig most rájuk vágyok legkevésbé. Kicsit lefárasztott az 5 fiú.
- Szia Em! – köszöntek kórusban fülig érő szájjal.
- Hello – mondtam egy mosolyt erőltetve az arcomra.
- Na, milyen volt?? – kérdezte Rebi.
- Milyen lett volna? – válaszoltam kissé flegmán.
- Ne légy ilyen izééé velünk!! – vágott szomorú arckifejezést.
- Fárasztó volt. Most pedig megyek és veszek egy forró fürdőt, majd lefekszem aludni – azzal elindultam a szobámba, de az ajtóban megálltam. Nem lehetek csak azért bunkó, mert épp fáradt vagyok, a másik meg hogy reggelre megpukkadnak a kíváncsiságtól. Muhahahaha. Így hát halkan visszaszáguldottam a folyóson a nappalihoz, majd a falnak dőlve beszélni kezdtem:
- Amúgy jó volt – nem várt hangomra összerezzentek és felém fordultak. Én mosolyogva figyeltem őket. – A többit pedig majd holnap elmondom – kacsintottam rájuk, majd megpördülve újra az eredeti célom felé vettem az irányt.

A fél órás fürdőm után –ami kicsit felfrissített–, a Twittert böngésztem az ágyamon az ágytámlának dőlve. A fiúk kiírtak pár dolgot, mint például, hogy jó volt a délutánjuk, meg Niall még egyszer megköszönte nekem az aláírásokat. Hát igen. Örült neki, mint majom a farkának. Még pár percig néztem a közösségi oldalt, majd kerestem egy filmet. Amint elindítottam megszólalt a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Megnyitottam az sms-t:

„Nagyon rossz volt a délután?? Idegesítőek voltak a srácok? Csak mert olyan gyorsan bementél a hotelba, már nem tudtam megkérdezni. xx Louis”

Milyen kis figyelmes. Gyorsan be is pötyögtem neki a választ:

„Ne aggódj, jól éreztem magam! Igaz kicsit elfáradtam, de megérte, nagyon aranyosak, kedvesek a srácok. xx Em”

Hát meggondoltam magam a filmezéssel kapcsolatban. Inkább alszom, mert lehet, hogy holnap a lakótársaim keltenek. Kitudja? Belőlük bármit kinézek.

Utószó: Nagyon-nagyon örülnénk, ha elmondanátok a véleményeteket kommentekbe vagy rányomnátok a tetszik/nem tetszik gombokra. Lehet nektek ez semmiség, de nekünk nagyon sokat jelentene. Hajrá-hajráááá.
+ Ha szeretnétek, nyugodtan kövessetek minket Twitteren. ;) 

~ 12. fejezet ~ (1. rész)

Sziasztoook csillagbogárkáim!
Amint látjáktooot megérkeztük. Bocsánat a késésért,  nálunk ez kiszámíthatatlan. Muhahaha.

Jó olvasást, we hope you like it uuund várjuk a véleményeteket.(minden félét) 

Zs&Sz

Az elmúlt fél órát, amit a One Directionös fiúk 3/5-ével töltöttem, csak egy szóval tudom jellemezni. Fárasztó. Amióta leültem, kérdezgetnek. Teljesen alapkérdéseket, például: „Hogy hívnak?” Már ennél a kérdésnél sejtettem, hogy ez nem lesz egy könnyű menet, főleg, hogy az a személy érdeklődött a nevem felől, aki „nagy rajongóként” mutatkozott be. Furcsa. A lényeg, mi lényeg, a nappaliban ülő társaság mindent megtudott egymásról, vagyis nem minden mindent, csak a fontosabbakat, és amit érdekesnek és számára fontosnak talált.
- Szereted a répát? – kérdezte Louis. Eddig ő csak mosolyogva figyelte az eseményeket, mivel ezekre a kérdésekre ő is tudott volna válaszolni helyettem. Annyira már ismer. Visszatérve az előbbi felszólalásának okához, arra is tudta már a választ, de láttam az arcán, hogy muszáj megkérdeznie, hogy tudjon dicsekedni.
- Igen, szeretem. Van egy jól bevált vásárlási módszerem, amivel csak finom, édes répákat szerzek – feleltem mosolyogva. Na, igen, azt tudta, hogy szeretem, de azt nem, hogy speciális vásárlással jutok hozzá az ízletes darabokhoz, így ennél a mondatomnál elkerekedett a szeme.
- Ezt eddig miért nem említetted? – sápadozott. – Muszáj lesz megmutatnod vagy megtanítanod vagy tudom is én mit csinálnod, de nekem tudnom kell a trükköt! – hadonászott, idegeskedett és még egy csomó másik jelzőt csinált eme mondata alatt.
- A-a. Biztos lehetsz benne, hogy nem mutatom meg. – ráztam a fejem.
- Hogy miiii??? – csúszott nagyon magasra a hangja.
- Jól hallottad. Nem! – és ez volt az a pont, amikor Harry és Zayn már a hasukat fogva röhögtek és szemeiket törölgették.
- De könyörgöm mááár Em, ne tedd ezt velem – beszélt és beszélt és mily meglepő, még mindig beszélt, mikor 2 igencsak csapzott fiú lépett be a nappaliba. Ezzel félbeszakították Louis „megteszek bármit, csak mondd el listáját”, ami rettentő hosszúnak tűnt. Mikor megpillantottak mind ketten másképp reagáltak. Liam aranyos mosolyra húzta a száját, odajött és megölelt, majd helyet foglalt az egyik fotelban. Eközben Niall olyan édibédin eltátotta száját, hogy egy repülő simán befért volna.
- Szia, Fazekas Emília vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. – mosolyogtam és kezemet nyújtottam. De nem. Jött a jól bevált angliai szokás és olyan szorosan magához húzott, hogy azt hittem ott halok meg. Szerencsére Louisval szemben voltam, így észrevette egyre jobban pirosodó fejemet, segítségemre sietett.
- Niall, azt hiszem elég lesz. Mindjárt megfullad. – mondta, de közben alig bírta visszafojtani nevetését. Fiatal halálom elkerülésének érdekében Niall elengedett.
- Niall Horan vagyok. Imádom a filmjeid. Az összes CD-d megvan. Ugye aláírod őket? – hadarta, közben szeme csillogott, mint egy 5 éves kisfiúnak, aki a kirakatban meglátta hőn áhított markológépét.
- Nagyon szívesen aláírom. – mosolyogtam. Ebben a pillanatban már rohant fel az emeletre, gondolom az aláírandóért. Közben a 3 fiú Liamet faggatta.
- Mi történt veletek? – röhögött Zayn megállás nélkül.
- Körbefutottuk a fél kerületet, rajongókkal a nyomunkban.
- De nem kocsival mentetek? – húzta fel szemöldökét Harry, aki szintén pukkadozott a nevetéstől.
- De igen, csak Niall elfelejtett tankolni.
- Tovább, kérem! – könyörgött folytatásért Louis, közben már szemét törölgette.
- Szóval megálltunk az autóval az egyik szupermarket parkolójában, de Niall fejéről leesett a szemüveg, mikor visszahajolt a telefonjáért a kocsiba és mázlinkra egy csapat fiatal lány sétálgatott arrafelé. Ezzel eddig nem lenne baj, ha Niall észreveszi, hogy nincs rajta szemüveg. Aztán megfordult, a lányok üldözni kezdtek, mi pedig maratont futottunk velük. – hadarta el Liam a rövid, de annál lényegre törőbb sztorit. A 3 fiú annyira röhögtek, hogy levegőt se vehettek, szerintem. – Amúgy Em, nagyon örülök, hogy újra találkoztunk. – mosolygott felém Liam.
- Ti ismeritek egymást? – hüledezett Louis.
- Igen. Múltkor találkoztunk a Nando’sba, mikor bezártalak titeket a kocsiba. Muhahaha.
- Teeeee.. – fenyegetőzött Louis ujjal. Mielőtt bármi más történhetett volna Niall száguldozott le egy nagy pakkal a kezében. Később kiderült, hogy abban a pakkban 3 CD-m, az összes filmem és pár fotóm van. Letette elém mindet és csillogó szemekkel várta, hogy aláírjam, de toll nélkül nem látok rá semmi esélyt.
- Öhm, esetleg kaphatnék egy tollat is? – kérdeztem.
- Jaa. Persze-persze. – ismét elrohant. Pár pillanat múlva már egy tollal várta, hogy kezdjem el és végezzek a dedikálással. Mivel eléggé kijöttem a rutinból, így kicsivel több időt vett igénybe a nevem leírása, mint régen.

Na most egyenlőre ennyi lenne.

4. dííj + fontos

Nagyon szépen köszönjük a díjat  szerecsendio!!! :)

11 dolog rólunk:
Zsuzsi

1. elolvastam a SzJG 8-at. ééés imáádom/imádtam, mint mindig.<3333
2. most szürke a körmöm, mert ahhoz volt kedvem.
3. nem tudom miket írtam az előzőkhöz, ezért hablatyolok össze-vissza
4. egy ideig sárkányt neveltem a telefonomon, aztán.... meguntam
5. bárányfarmom is van
6. most kezdtem megcsinálni a jogosítványt 
7. németet 10, angolt 2 éve tanulok - érdekfeszítő tények, mi?:)
8. szeretem elhúúúúúúúzni a szavakat
9. félek a kamionoktól, lovaktól, méhektől, darazsaktól, madaraktól....ennyi
10. rózsaszín a biciklim. hogy miért? mert ahhoz volt kedvem.:D
11. Pretty Little Liars fan vagyoooook. egyszerűen IMÁDOM.

Szandi:

1. szeretek olvasni, bár mostanában nincs időm rá :/
2. írás közbe szoktam zenét hallgatni
3. nincs példaképem, a magam útját járom ;)
4. utálom a spenótot
5. van skype-om
6. megcsináltam a rajz órai munkát itthon :)
7. szeretek bóklászni a természetben
8. fáradt vagyok
9. hétköznap 6-kor kelek
10. a buszozás elálmosít :)
11. szinte kínzás volt ezt megírni :)

Kérdések:
Minden blogon rendszeres olvasó vagy amit olvasol?
- Zsuzsi: Nem. Sehol nem vagyok rendszeres olvasó. Hogy miért? Mert lusta vagyok rányomni arra a gombra.
- Szandi: Nem vagyok sehol sem rendszeres olvasó.
Van twittered?
- Zsuzsi: Van
- Szandi: Van.
Magadnak csinálod a fejlécedet?
- Zsuzsi: Egyszer próbáltam, de azt hiszem túliskolázott vagyok hozzá. Most meg úgy vagyok már vele, hogy minek?
- Szandi: Próbáltam már, de még nem sikerült értelmeset összehozni, de rajta vagyok az ügyön.
Mi a kedvenc színed?
- Zsuzsi: Nincs kedvenc színem. mindent szeretek, kivéve a zöldet. egyszerűen irtózom attól a színtől. 
- Szandi: Nincs kedvemcem, de van olyan, amikor egy-egy színt jobban szeretek.
Milyen színű a hajad?
- Zsuzsi: Sötétbarna. sokan feketének hiszi, de kikérem magamnak, hogy SÖTÉTBARNAAA.
- Szandi: Szőkesbarna.
Hányadikos vagy?
- Zsuzsi: Nem mondom meeeeg. Bleee. A lényeg, nem vagyok ovis, muhahaha.
- Szandi: Magam sem tudom :D
Mit ettél ebédre?
- Zsuzsi: Halsalátát. Csoda, hogy ettem valamit.....
- Szandi: Pizzát.
Van olyan szereplőd, aki hasonlít rád?
- Zsuzsi: Igen
- Szandi: Igen.
Papíron vagy géped írod meg a történeteidet?
- Zsuzsi: Gépen
- Szandi: Gép.
Hány blogod van?
- Zsuzsi: Egy
- Szandi: Egy.
Milyennek tartod magad?
- Zsuzsi: Hosszú lenne leírni. az első 4 ami mindig eszembe jut, hogy szép, kedves, okos és SZERÉNY
- Szandi: Utálok magamról véleményt alkotni, szóval most sem fogok.

Bocsánat, de ezt a díjat senkinek nem tudjuk elküldeni, időhiányból. 

A RÉSSZEL IS CSÚSZNI FOGUNK! FELTEHETŐLEG HOLNAP ESTÉRE LESZ KÉSZEN! ELNÉZÉST AZOKTÓL AKIK VÁRTÁK! MÉG EGYSZER BOCSÁNAT!!!

~ 11. fejezet ~

Sziasztok!

Meghoztuk a 11. fejezetet! ;)
Ez egy viszonylag rövid rész lett , mivel afféle bevezető a következőhöz. Nagyon szépen köszönjük a több, mint 1800 oldalmegjelenítést, 3 rendszeres olvasót, meg a komizókat, meg a tetszikelőket, meg azoknak is köszönjük akik olvassák a blogot!!! És nem tudom kihagyni, muszáj megemlítenem, mert előző fejezetben ez elmaradt, 2 hónapos múlt a blog!! :)
Jó olvasást! We hope you like it! :))

Zsuzsi & Szandi

~ 2012. július 25. szerda

Hát, eljött ez a nap is, vagyis a szerda. Már nem menekülhetek a sorsom elől, találkoznom kell Vele, azaz Louisval.

Amúgy az elmúlt napok jól teltek, Rebi hétfői randija pocsék volt, bár azt mondja, Daniel jól nézett ki, de csak „arra” kellett volna a srácnak, ő meg erre érthetően nem ment bele. Michnek tetszik az új munkahelye, szeret a Nando’sba dolgozni. Kedden vásárolni mentünk, körbejártunk minden boltot. Egy igazi szuper csajos napot töltöttünk együtt barátnőmmel.

Na de térjünk vissza a mára. Valahogy nem volt sok kedvem felkelni, de Reb nem hagyott aludni, olyan 10 körül felkeltett, azzal az indokkal, hogy még sok teendőnk van. Nem értem miért csinál ekkora ügyet ebből az egészből. Ez csak egy baráti beszélgetés, és kész, semmi több. De azért nagyon rendes tőle, hogy segít nekem készülődni. Miután felkeltem nagy nehezen, betolt a fürdőbe a zuhany alá, és rám nyitotta a hideg vizet. Én csak álltam, csurom vizes pizsibe, megfagyva, már nem kómás fejjel, hanem teljesen felébredve és eléggé dühösen, és bámultam Rebit, akinek arcára fagyott a mosolya, ami alatt a nevetését tartotta vissza. Kiszálltam a zuhany alól, és kicsit nagyon leüvöltöttem Reb fejét, majd mindketten elkezdtünk nevetni. Csak hogy viszonozzam szeretetét megöleltem, így már ő is vizes lett. Ezután magamra hagyott, és vagy fél órán keresztül áztattam magam a meleg víz alatt.

  

Ezután az idő már gyorsan szaladt, szinte meg sem akart állni. A Nando’s ajtaján, pontban 3-kor léptem be. Körbenéztem és megláttam az engem fürkésző Louist. Szép lassan odasétáltam.

- Szia! – köszönt majd felállt és megölelt.

- Szia – mondtam és viszonoztam kedves gesztusát, utána mindketten helyet foglaltunk.

- És hogy vagy? Rég láttalak - mosolygott rám.

- Hát igen, vasárnap már nagyon régen volt. Amúgy, köszi, megvagyok. És te?

- Én is jól vagyok. Milyen itt Londonban? Tetszik a város?

- Nagyon jó. Szeretek itt lenni. Bár nemsokára haza kell utaznom. A város meg egyszerűen csodaszép. Már amennyit láttam eddig belőle – nevettem fel. Látva értetlen pillantását magyarázni kezdtem. – Még egy csomó mindent meg kell néznem, mielőtt hazautazom. Amit eddig láttam az nagyrészt az üzletek voltak, sokat mentem egyedül és Rebivel is vásárolni.

- Áá értem. Mondjuk nem is értem miért nem csodálkozom ezen – mosolyodott el.

- Naa! Mindig szükségem volt valamire, ami életbevágóan fontos.

- Hát persze, gondolom.

Közben a pincér is megérkezett és rendeltünk, majd folytattuk a beszélgetést. Mindenféléről csevegtünk. Szóba jöttek kiskori emlékek, amiken sokat nevettünk. Például volt olyan eset, hogy majdnem feladtam az öcsémet postán. Lehettem 6 éves, öcsém meg akkor 4 körül volt. Találtam egy nagy dobozt, amit anya kikészített apának, hogy vigye el a postára. Én meg belebujtattam az öcsémet. Apa el is indult a csomaggal a postára. Anya meg időközben észrevette, hogy eltűnt az öcsém. Felforgatta az egész házat, és épp hívta volna apát, de ő megelőzte. Megmondta anyának, hogy nyugodjon meg az öcsém vele van. Valahogy belekerült a dobozba. Én meg csak lapultam, bár tudták, hogy ez az én művem. De volt olyan is, amikor megakartam tanítani az öcsémet fára mászni (akkor is még kicsik voltunk) és hát fel is másztunk. Anya mikor kijött az udvarra majdnem szívinfarktust kapott, mert ott ültünk 2 méter magasan a fán. Hát igen, van pár ilyen történetem. Louis is mesélt az ő gyerekkoráról. Neki is jobbnál, jobb sztorijai vannak.

- Na, arra gondoltam, hogy átmehetnénk hozzánk és megismerkedhetnél a többiekkel is.. Mit szólsz? Természetesen csak akkor, ha van pár szabad órád.

- Nagyon szívesen megismerkednék velük, szóval menjünk – mosolyogtam Louis-ra.

- Oké. Akkor még veszünk egy pár csomag kaját és mehetünk is - erre a kijelentésére felnevettem. – Muszáj, mert ha Niall megtudja, hogy a Nando’sba voltunk és nem vittünk neki kaját, akkor nem éljük meg a holnapot – mondta komolyan, de a mosoly ott bujkált az arcán.

Ahogy telt az idő, úgy izgultam egyre jobban. Louis néha-néha felém sandított, de azonnal visszakapta a szemet az útra. Nem lenne jó balesetet szenvedni. De azt kimerem jelenteni, hogy fantasztikus sofőr. Nem laktak nagyon messze, talán 45 perc lehetett az út. Mikor sofőröm bejelentette, hogy bekanyarodtunk az utcájukba, szívem már a torkomban dobogott. Ez normális? Elhaladtunk 3 csodaszép palotának kinéző ház mellett és az ötödiknél lefékezett, kinyitotta a kaput távirányítóval és behajtott.

A megilletődéstől nem tudtam kiszállni, így Louisnak az jöhetett le, hogy nyisson ajtót. Udvariasan kisegített és egymás mellett haladva közelítettük meg a bejáratot.
- Em, figyelj! Ha esetleg nagyon idegesítőnek találod őket vagy határaidon túlinak, akkor csak szólsz és mehetünk is. Nem szeretnénk rád erőltetni semmit – mosolygott kedvesen mikor a küszöbön visszafordult hozzám. Félénken bólintottam. Louis szorosan megölelt. Nem tartott sokáig az ölelése, de az alatt a kevés idő alatt, némiképp megnyugodtam, viszont amint elengedett visszatért nyuszi énem. Ilyenkor úgy érzem, mintha évekkel ezelőtt nem léptem volna fel több ezres tömegek előtt, akkor semmiféle félek érzésem nem volt. Bezzeg most…
Szépen, lassan, komótosan sétáltunk be - gondolom én – a nappaliba. Igen, ez biztos a nappali. Nagy, tágas és világos, ahol szerencsémre – vagy nem? – csak kettő fiú ücsörgött. Lou krákogott egyet, semmi reakció, még egyet erősebben, megint semmi.
Harmadszorra: - Fiúúk! – rikkantott egy hangosat. – Figyelnétek végre? Be szeretnék mutatni valakit.– ez volt az a pillanat, mikor mindketten felénk fordultak és tágra nyílt szemekkel figyeltek. Fél perc bámulás után egyszerre pattantak fel és indultak meg felém. Szerencsémre Louis elém állt így nem tudtak feldönteni.
- Fiúk, lassabban. Szeretném bemutatni Emilia Fazekast.
- Szia, Zayn Malik.– rázott kezet velem és megölelt.
- Szia, örülök, hogy megismerhetlek. Harry Styles vagyok és nagy rajongód – hajbókolt előttem. Közelebb jött és megszorongatott csakúgy, mint Zayn. Ez valami angliai szokás, hogy ölelgetjük az idegent?
- Fazekas Emília, mint Louis említette. És én is nagyon örülök, hogy megismerhetlek benneteket – mosolyogtam kedvesen.

~ 10. fejezet ~

Sziasztok!

Először is bocsánat, hogy csak most hoztuk a részt. Másodszor pedig....nincs másodszor semmi.

Reméljük tetszeni fog, jó olvasást!:)

xx Zs&Sz

Felnéztem és megláttam vigyorgó arcát kikaptam a kezéből a lapot és elolvastam…

Üzenete olvasása után, nem tudtam, nem mosolyogni. Gondolkodni kezdtem. HA találkozunk, tuti kérdezni fog a bandáról olyanokat, amiket, én nagy valószínűséggel nem tudok. Nagyon úgy tűnik, hogy hosszú 2 napnak nézünk elébe.
- Na? – kérdezte Rebeka, hosszason elnyújtva az „a” betűt. Talán túl sokáig merengtem.
- Mit na? – értetlenkedtem, pedig pontosan tudtam mit szeretne.
- Elmész?
- Egész valószínű. Persze akkor kihagyom, ha lelöksz a lépcsőn... –folytattam volna, ha egy test nem épp most akart volna palacsintává préselni. Az a „test” történetesen Michael volt. Fogynia kéne. – Szállj már le rólam. – nyöszörögtem.
- Bocsikaa – rebegtette pilláit „gyilkosom”, miközben feltápászkodott rólam.
- Huhh, köszi – soha nem ért még ekkora megkönnyebbülés.
- Emília, nem fejezted be a mondatodat. Ha lelöklek a lépcsőn… - Rebeka.
- Ha lelöksz a lépcsőn, akkor nem megyek. Sőt, ha Michael kiszorítja belőlem a szuszt, akkor sem, de megengedem, hogy meghívd őket a temetésemre. Micsoda fordulatok – ironizáltam.
- Ácsi, ácsi, ácsi. Milyen elmenetelről van szó? Na ki vele, miről maradtam le - faggatózott Mich.
- Semmiről. Mindenről. – szólatunk meg egyszerre Rebbel.
- Akkor most ki mond igazat? – ránk emelte tekintetét, hosszasan nézett a szemembe, majd – Emnek még a szeme sem áll jól – fordult Rebeka felé. – Miről is maradtam le? – tudakolta.
- Gondolom, tudod, hogy elmentünk egy One Direction dedikálásra – bólintás. – Ott Emília aláírást osztogatott az együttes tagjainak, de ez mellékes. Mikor Louis elé értünk úgy csacsogtak, mintha már ismernék egymást, mint később kiderült, tényleg. Kaptunk autogramot is tőlük, de csak itthon vettük észre, vagyis vettem- húzta ki magát büszkén – hogy Louis többet írt, mint a nevét – vigyorogva befejezte monológját és nyújtotta oda Michnek a lapot. Pár másodperc múlva a fiú felpillantott, száját széles mosolyra húzta és ismét rám vetette magát. Ma már másodszor leszek palacsinta.
- Köszönöm David, igazán köszönöm – nyekeregtem, nyikorogtam mázsás súlya alatt. Gondolom én, mivel második nevén szólítottam, ezért még ugrott is párat, hogy az utolsó szuszt is kipréselhesse belőlem. Hát milyen barát az ilyen?

Este 11. Egész délután, este jóformán semmit nem csináltunk. Néztük a tévét, beszélgettünk. Szerencsémre Michael és Rebeka nagyon jól kijönnek egymással. Most, hogy így összefoglalom a napomat, a plázát és a dedikálást sem kéne kifelejteni. Vásárolgatás közbe, tényleg olyan érzésem volt, mintha nem lettünk volna távol egymástól barátnőmmel. Igen, ismét szólíthatom így. Eddig is megtehettem volna, de nem éreztem helyesnek, de most már minden rossz érzés nélkül mondom. Remélem, nem fogok megint pofára esni.
One Direction… Tényleg meglepődtem, mikor ők kértek tőlem aláírást. Soha nem számítottam volna rá, hogy elmegyek az aktuális – remélem még jó sokáig- banda dedikálására és én osztom nekik. Először, mikor Louis mondta, nem hittem el neki, de most, hogy meggyőződhettem róla saját szememmel, fülemmel, már elhiszem. Ami Louist illeti, nem tudom, mi lenne a helyes. Elmenni vagy sem. Ehhez hasonló gondolatokkal a fejemben támadtak le az álommanók…
 

~2012. július 23. hétfő

Reggel 8. Ez az az időpont, mikor morcosan kelek, de 2-3 lépés után egy Duracell-nyuszira hasonlítok. Tévhitek elkerülése érdekében mondom, nem iszom kávét, még a szagától is rosszul leszek. A konyhában Mich sürgött-forgott. Furcsa. Mióta itt lakik 9 előtt még nem láttam.
- Jó reggelt! – visongtam és megszorongattam.
- Neked is – felelte morcosan, de azért egy kis mosoly ott bujkált a szája sarkában.
- Beléd meg mi ütött, hogy ilyen korán felkeltél? – érdeklődtem mosolyogva.
- Dolgozni megyek, úgy 30 percen belül.
- Már ma munkába állsz? – felvontam szemöldökeim.
Bólintott. – Ha van kedved, elkísérhetsz – ajánlotta fel.
- Mennyit mondtál? Fél órát? – ismét bólintott. – 10 perc és itt vagyok.
Mint akit veszett kutyák üldöznek rohantam a szobámba és kezdtem készülődni. Igazat mondtam, 10 perc alatt, teljes harci díszben vártam Michre.

Gondoltam, míg fiú lakótársamra várok felkeltem Rebekát. Óvatosan nyitottam be a szobájába. Beérve nem megszokott látvány fogadott. Az ágya széttúrva, üresen állt. Furcsa, mert Reb általában későn, nagyon későn kelő típus. Motoszkálást hallottam a fürdője felől, így oda is benyitottam. Barátnőm csapzott hajjal görnyedt a WC felé. Odasiettem hozzá, hátra fogtam a haját és körkörösen simogattam a hátát, míg a „dolgát” végezte. Pár perc múlva felegyenesedet, de kicsit megszédült, azonnal utána kaptam. Elsegítettem a mosdóig, és amíg ő a száját és arcát öblítette, addig kerítettem egy tiszta törülközőt
- Hogy érzed magad? – kérdeztem, miközben odanyújtottam neki a puha anyagot.
- Nem túl rózsásan. – nyögte nehezen a szavakat. – Majd elmúlik, csak elfogyott a gyógyszerem és elfelejtettem venni.
- Hülye! Miért nem szóltál? – elkezdtem táskámba kutatni. Mikor megtaláltam a dobozt, gyorsan letéptem belőle egy sort és odanyújtottam Rebnek.
- Köszönöm. – hálálkodott és egy óriási adag vízzel bevette. Mész valahova? – rám emelte tekintetét, úgy kíváncsiskodott.
- Igen, de ha szeretnéd, akkor itthon maradok veled.
- Meg ne próbáld! – szótagolva, lassan mondta. Felnevettem.
- Akkor ígérd meg, hogy lefekszel pihenni. Körülbelül 2 órán belül itt leszek. Kapsz meglepit, ha jó kislány leszel. – gügyögtem az utolsó mondatot – És veszek neked gyógyszert – tettem hozzá.
- Úúú, akkor már rohanok is pihikélni, anyuci. – szállt be a játékba. Odasétáltam az ágyához, felemeltem a takaróját és vártam, hogy bebújjon. Lassan, komótosan kecmergett, bebújt, óvatosan, de jó alaposan betakargattam és adtam két puszit neki.
- Sietek vissza, ha kell valami, hívj. – szóltam vissza az ajtóból egy mosoly kíséretében.
- Értettem! – tisztelgett az ágyban fekve és utána elfordult a tv felé.
Mosolyogva sétáltam az előtérbe, ahol már Michael várt rám. Ütemesen kopogott a lábával, közbe lopva-lopva az órájára pillantott.
- Ha nem értél volna ide 2 percen belül, akkor itt hagylak. – fújtatott dühösen.
- Jó-jó. De most már itt vagyok és indulhatunk.

Viszonylag gyorsan beértünk a Nando’s-ba. Hiszen ez mégis csak az első munkanapja, muszáj pontosnak lennie. Az öltöző előtt még gyorsan megöleltem, majd visszamentem az étterembe, hogy vigyek haza valamit Rebinek. Beálltam a sorba és elkezdtem gondolkodni, hogy mit vegyek. A sor lassan haladt előttem, nagyon sokan voltak. Egyszer csak az előttem álló srác megfordult. Mikor meglátott mosolyra húzódott a szája.

- Szia Em! – köszönt.
- Szia! – válaszoltam habozva. Fogalmam sincs, hogy ki ez a fiú, a hangja ismerős, de sok mindent nem látok az arcából, mivel napszemüveget és sapkát visel. Látva kissé meglepődött arcom így szólt:
- Nem ismersz meg, ugye? – majd közelebb hajolt. – Liam vagyok. Liam Payne – mondta. Kicsit eltávolodott, de amint meglátta a még értetlenebb arcom, megint közelebb jött. – A One Directionből – mondta fülig érő szájjal. Ohh én hülye!
- Basszus. Bocsi, hogy nem ismertelek fel – húztam el a számat. Sajnos a nevekkel soha nem voltam jóban.
- Semmi baj – mondta.
- A többieket hol hagytad? – kérdeztem, ezzel terelve.
- Bezártam őket a kocsiba – vigyorgott.
- Micsoda??!! – kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Jól hallottad.
- De hát miért?
- Ha Niall beszabadul ide, akkor egy ideig itt leszünk, meg hát egyedül nem okozok feltűnést, és most nincs kedvem leállni autogramot osztogatni.
- Áá értem – válaszoltam. De hát akkor is. Bezárni őket a kocsiba??
- Nyugi, nem lesz semmi bajuk. Amúgy meg rendelj nyugodtan előttem, mert én mire felsorolom amit Niall kért addigra itt öregszel meg.
- Köszönöm.
A kis beszélgetésünk alatt már annyit ment a sor, hogy mi következtünk. Gyorsan rendeltem, majd elköszöntem Liamtől. Kifelé menet hálát adtam az égnek azért, hogy nem Louisval találkoztam össze. Amúgy meg tök rendes gyerek Liam, szimpatikus. A kocsihoz érve gyorsan beszálltam, majd elindultam a szállodába. Az utat végigénekeltem a rádióval együtt, tök jó zenéket adtak. Benyitottam Rebeka szobájába, de ágyát üresen találtam. Hova tűnhetett? Hisz azt mondtam neki, hogy pihenjen. Hívtam, vagy 5x, de nem vette fel egyiket sem. Egyszer ez a lány fog a sírba vinni. Tétlenségemben úgy döntöttem, hogy filmet fogok nézni. Gyorsan csináltam pattogatott kukoricát és beültem a szobámba. Egy jó óra múlva Rebi kiabálására keltem. Úgy látszik, kicsit elszundítottam. Pár perc múlva az ajtóm kivágódott és Reb ugrott nagy erővel az ágyamra, és rám.
- Hol voltál? Nem úgy volt, hogy pihenni fogsz? Így nem kapod meg a meglepid. – dúrcáztam.
- Ne tedd ezt veleeeeeeem. – nyüszített.
- Ne hangoskodj! – mondtam nyugodtan.
- Na szóóóóval – nyújtotta el a szót. – Vásárolni voltam.
- Vásárolni? Miért?
- Hát csak úgy – na erre már kinyitottam nagy nehezen a szemem. Csak úgy egyedül nem megy el vásárolni.
- Nem szoktál egyedül vásárolni.
- Szükségem volt pár dologra.
- Rebi, mindened megvan. Van vagy 30 pár cipőd, 75 szett ruhád. Mi kellhet még?? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Nem értem, miért nem akarja elmondani. – Légy oly kedves és mondd már el – kezdtem ideges lenni.
- Jól van na. Nyugi van. Este elmegyek vacsorázni – hadarta el gyorsan egy szuszra. Erre a válaszra egyáltalán nem számítottam. Gyorsan felültem.
- Mi?! Mégis kivel? – kérdeztem meglepetten.
- Csak egy sráccal – válaszolt lehajtott fejjel.
- Ugyan Reb, nem szoktál te csak úgy randizgatni. Hogy hívják? Hol találkoztatok? És mikor? – és még bombáztam volna egy csomó kérdéssel, de közbeszólt.
- Em!! Állj már le! Danielnek hívják. Itt dolgozik a hotelben. Pincér. Ma reggel ő hozta fel nekem a reggelit, amit rendeltem és hát tök jól elbeszélgettünk csak sajnos mennie kellett a munka miatt. És megbeszéltük, hogy este találkozunk és folytatjuk a csevegést.
- Értem. És egyből randira hívott? Azta. Milyen kis cuki – mosolyodtam el. De amint észrevettem, Reb kicsit visszafogottabb pasi téren. Vagyis nem úgy tűnik, hogy minél előbb akar fiút maga mellé, hanem inkább megfontolt, nem rohan bele egyből egy kapcsolatba. – És hogy néz?
- Ez nem randi! – védekezett egyből. – Csak egy baráti ismerkedés.
- Aha. Persze – bólogattam hevesen felvont szemöldökkel, mint a kocsik hátuljában a bólogatós kutya.
- Hát jó, annak veszed, aminek akarod. De ne feledd, nemsokára randid lesz a nagy Louis William Tomlinsonnal – kacsintott és egy győztes mosolyt varázsolt az arcára. Erre a kijelentésre nekem eltűnt a mosolyom. Nem akartam arra a napra gondolni. Nem tudom miért. Na mindegy.
- Éhes vagyok! Menjünk enni. Hoztam kaját a Nando’sból. Bár mivel nem hallgattál rám, így inkább csak nézni fogod, ahogy én lakmározom a finom falatokat – mondtam és kikászálódtam az ágyból.
- Szép próbálkozás Em! – bólintott elismerően Reb. – Ezt a csatát most én nyertem. Na menjünk enni – karolta át a vállam. A késői reggeli közben elmeséltem neki, hogy Liammel beszéltem, meg ő is mesélt Danielről, majd a szobájába mentünk és egy rövid kis ruhabemutatót tartott az új szerzeményeiből. 

2-3. díííj

Mindkét díjat nagyon szépen köszönjük Angéla:)-nak!:)

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!

2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!

3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.

4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!

5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat.)

2. Kérdések

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? 

 -Szandi: Alexandra. Szandrának, Szandinak (legtöbben).

 -Zsuzsi: Zsuzsanna. Logikus módon Zsuzsinak becéznek, de vannak olyanok, akik Zsuzsunak, német tanár Zsunak, meg még egy csomó másik változatnak. 

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

 -Szandi: Nem szoktam dalon sírni. Általában megnyugtat a zenehallgatás.

 -Zsuzsi: Nem szokásom. Soha nem sírtam dalon.

3. Félsz a sötétben?

 -Szandi: Nem.

 -Zsuzsi: Nem.

4. Szerelmes vagy valakibe?

 -Szandi: Nem.

 -Zsuzsi: ?

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?

 -Szandi: Van egypár, de inkább nem írom le őket ... :)

 -Zsuzsi: Nem tudom, ilyenekre nem emlékszem amikor kellene...

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

 -Szandi: Igen, párszor.

 -Zsuzsi: Nap, mint nap. Védelmemre szóljon, ugyan azt az embert.

7. Szerinted péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

 -Szandi: Számomra egy átlagos nap.

 -Zsuzsi: Hát engem még egyik sem ért akkor. Néha poénból vetetek anyával egy kaparóst, de ugyan úgy, mint mások x eséllyel állok neki a kaparásnak.

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

 -Szandi: Igen.

 -Zsuzsi: Persze.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

 -Szandi: Igen.

 -Zsuzsi: Igen.

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?

 -Szandi: Igen, de csak kisbabaként párszor. :)

 -Zsuzsi: Nem, én egy igazi hero voltam.

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

 -Szandi: Elutaznék sok helyre.

 -Zsuzsi: Vagy csodálkoznék, hogy milyen rejtett tehetségemmel értem el vagy szimplán csak örülnék a fejemnek.

12. Szoktál álmodozni?

 -Szandi: Nagyon sokszor.

 -Zsuzsi: Éjjel-nappal.

13. Járnál Chace Crawforddal?

 -Szandi: Nem.

 -Zsuzsi: Imádooom.<3 De a válaszom nem, mert jóval túllépte a kort, mint amennyit határnak állítottam.

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?

 -Szandi: 12! Na jó csak 2-őt vagy 3-at. :) Fiút és lányt is. Sok név van ami tetszik.

 -Zsuzsi: 2. Lány és fiú.

15. Adni vagy kapni jobb?

 -Szandi: Adni. Jó látni azt ahogy más örül a kapott dolognak.

 -Zsuzsi: Ha már eddig is az igazat mondtam most se fogok mást. Én kapni jobban szeretek.

16. Titkom:

 -Szandi: Titok, szóval egyértelmű, hogy nem mondom el. ;)

 -Zsuzsi: Hahh, majd leírom, mi?

17. Bakancslista:

 -Szandi: Nincs.

 -Zsuzsi: Nincs bakancslistám. 

1. Írj 5 dolgot magadról

Szandi:

- Szeretek sétálni.

- Nem szeretek főzni (de azért néha szoktam).

- Imádok görkorizni.

- Kiskoromban állatorvos akartam lenni.

- Kedvenc állatom a kutya.

Zsuzsi:

- van egy öcsém

- utálom a Gangnam Style-t és ezt a Harlem Shaket is

- kedvenc évszakoom a TÉÉÉL

- ha tehetném, folyton utazgatnék

- telefonomon nevelek egy sárkányt és van bárányfarmom is

2. Válaszok

1.A legjobb blog,amit valaha olvastál?

 -Szandi: Sokat olvastam/olvasok, mindegyik nagyon jó.

 -Zsuzsi: Rengeteg blogot olvastam/olvasok és azokat többnyire imádom, így nem tudnék választani.

2.Miből merítesz ihletet?

 -Szandi: Általában azt írom le, ami eszembe jut, de van, hogy a saját életemből is veszek ötletet.

 -Zsuzsi: Semmiből. Ami eszembe jut, írom is le.

3.Ez mennyire igaz rád; Ami a szívemen, az a számom?

 -Szandi: Sokszor megtartom magamnak, amit gondolok azért, hogy ne bántsak meg másokat. De van amikor kimondom a gondolataim.

 -Zsuzsi: Ha felhúznak, akkor jön minden, legkevésbé sem érdekel, mit érez akkor az ember. De szerencsére nem szoktak felhúzni, sűrűn.:)

4.A happy-endeket vagy inkább a depi-endeket szereted jobban?Miért?

 -Szandi: Happy-endeket. Ha már a való életben nem minden végződik jól, akkor legalább a kitalált történetekben legyen mindenki boldog. :)

 -Zsuzsi: Depi endek. Azt is azért, mert már elegem van a happy endekből. A film 10. perce után már meg lehet mondani, hogy fognak történni a dolgok. (Megismerkednek, összejönnek, összevesznek, szenvednek, kibékülnek, happily ever after....) Irtózom máár ezektől. Ami meg a blog végét illeti, válaszom olvasása után....RETTEGJETEK.;) Muhahahaha

5.Milyen megpróbáltatásokkal járt neked a blog írása?

 -Szandi: Különösebben nem voltak.

 -Zsuzsi: Semmilyenekkel.

3.Írj öt kérdést:

1. Kedvenc idézeted?
2. Milyen nyelveket tanulsz?
3. Melyik szereplőd hasonlít rád leginkább?
4. Milyen könyvet olvastál utoljára? Véleményed róla?
5. Legnagyobb álmod? (nem 1D-s)

Akiknek küldjük, mind a kettőt:

- szerecsendio

- Gréti Halász

- Heny ∞

- Julcsii

- Lizzy