~ 13. fejezet ~

Sziasztok!!!
Meglepetéééés, lett volna csak aztán nem. Szeretném még megkérdezni, hogy csak én vagyok vaksi vagy a gépem rossz vagy tényleg nem "tetszik"-ett a múltkori rész senkinek?
Mivel ez az 13. rész, szívesen raktam volna bele, némi öldöklést, ijesztgetést  de az hogy nézne ki, ha az lenne, hogy "Emília beleszaladt a One Vampire csapatába, akik teljesen hasonlítanak a One Directionra és ezzel az óriási előnnyel szerzik a vacsorájukat." Ezzel az egy mondattal kinyírnám a főszereplőnket és a sztorinak is annyi lenne. Így nem is hasonlít erre a verzióra ez a rész.
Szóval... kellemes tavaszi szünetet és jó olvasást!
xx Zs&Sz

~2012. július 26. csütörtök

Felfrissülve, rettentően boldogan keltem. Elmennék szívesen lefutni a marathont, de még midig bennem motoszkál a lustaság. Kiugráltam a konyhába és összedobtam egy „lightos” reggelit. Olajban tocsogó bundás kenyérből és a kedvenc almás-fahéjas teámból állt. Nincs mit tenni, ezt szeretem. Az illatokra 2 elég nyúzott lakótársam is kicsoszogott.
- Jó reggelt, mucikáim! – kurjantottam rájuk. Válasz helyett mind ketten bólintottam egy akkorát, hogy azt hittem megfejelik az eléjük tett reggelit. – Hát belétek meg mi ütött? Olyanok vagytok, mint az élőhalottak. Várj, várj. Bemutatom – hasam fogva a röhögéstől, mutattam be milyenek is.
- Inkább mi kérdezhetnénk, hogy beléd mi ütött. Hogy-hogy ilyen hiperaktív vagy már kora reggeli órákban? – Rebeka vállalta a szóvivő szerepét. Mich egyre kómásabb lett. A korai órák pedig a mostani szótárukba 10 órát jelentett.
- Nincs különösebb oka. Süt a nap, jó idő van. Elmehetnénk valamilyen aquaparkba. Michael, tudsz valami nekünk megfelelő helyet ajánlani?- kérdeztem felvont szemöldökkel az említettől.
- Mi? Ja! Aha! Mi volt a kérdés? – úgy látszik felébresztettem. Szegény, úgy sajnálom. Nem is.
- Az volt a kérdés, milyen aquaparkot tudsz ajánlani? – ismételte Reb.
- Asszem’ a WaterWorld elég jó hely. Még nem voltam, de sokat hallottam róla.
- Nos, akkor az remek. Rákeresek, hogy hol van pontosan, meg a belépők árára és indulhatunk is. Kaptok körülbelül 1 órát. Nem többet – indultam a szobám felé, mivel már befejeztem a reggelizést. 3 óriás bundás kenyér. Alig ettem valamit. Szobámba érve elterpeszkedtem az ágyamon és bekapcsoltam a laptompomat. Nagyon tetszik ez a hely. Remek időtöltésünk lesz erre a napra. Miután bepötyögtem a pontos címét, elmentem a fürdőbe készülődni. Elég gyorsan végeztem, de ezzel nem értem sokat, mert a szekrényemnél állva talán 20 percet tölthettem el, azon gondolkodva, hogy mit vegyek fel.

Egy pinki-minki szett mellett döntöttem és egyből felvettem a fürdőruhát is.

Még mindig maradt negyed órám, így jobb ötlet híján magammal vittem a laptopom a nappaliba, hogy legyen mivel szórakoztatnom magam, míg a többiek készülődnek. Bejelentkeztem a legnépszerűbb közösségi portálokra és tátva maradt a szám. Annyira sokkolt a látvány, hogy kiszáradt a szám. Követőim száma, csaknem megduplázódott, ismerősnek jelölésem pedig annyi volt, hogy napokba tartott volna visszaigazolni őket. Megpróbálkoztam a lehetetlennel és elkezdtem visszajelölgetni. Teljesen elmerültem benne, így azt sem vettem észre, hogy Rebeka krákog, köhög, nyüszített mellettem, hogy vegyem észre.

- Föld hívja Emíliát, Emília jelentkezz! – lebegtette kezét szemem előtt.
- Mi? Ja, persze. Bocsii. Mehetünk? – hebegtem.
 - Furcsa vagy nekem te lány. Indulhatunk.
Időközben Mich felbolygatta a lakást napszemüvegét keresve, amit az egyik táskámban talált meg. Hogy, hogy került oda és Mich miért turkál a táskámban, nem tudom.
- Mindenki kész? – kérdeztem teljes harci díszben.
- Igenis kapitány – hangzott a válasz az én személyes kórusomtól.
Letrappoltunk a lépcsőn, mert nem volt kedvünk liftezni, majd az előtéren át a kocsiig. Beütöttem a GPS-be a címet és gyújtást adtam az autónak.
45 perc alatt értünk oda, úgy hogy a GPS először rossz útvonalat mutatott. Miután megfenyegettem, hogy a kukában végzi, azonnal javította az utat. Értek én a gépek nyelvén… Parkolóhelyet nehezen találtunk ugyanis tele volt a parkoló. Szép komótosan slattyogtunk a bejáratig, majd megvettük a belépőket és szabad utat kaptunk. Az öltözőkben levettünk a strandoláshoz felesleges ruháinkat, majd kifelé igyekezve sűrűn jobbra-balra pillantgatva kerestünk helyet magunknak. Általában szeretek árnyékban terpeszkedni, de most azt sem bánnám, ha a tűző napon kellene lennem, csak legyen egy kis hely. Nagy nehezen találtunk egy elfogadhatót, ami nem kuka és nem is a büfé sorának a helyén volt. Leraktuk a holmijainkat majd mindenki a neki megfelelő, kényelmes pozícióba vágta magát.
- Mesélj, milyen volt a tegnapod? Még mindig nem mondtál egyebet róla, csak azt, hogy jó – fordult felém kérdőn Reb.
- Nagyon jó volt – vágtam egy 1000 wattos vigyort.
- Komolyan mesélj már. Milyenek voltak a fiúk? Olyanok, mint mondják? Vagy nem?
- Hát az attól függ milyennek mondják őket. Ha szórakoztatónak, nem elszálltnak a hírnévtől, sikerektől, és őrültek akkor olyanok voltak – feszegettem a témát. Mich épp nyitotta szólásra a száját, de 2 ember eltakarta előlünk a napot. Egyszerre néztünk fel és két szelíden mosolygó 10 év körüli lányt pillantottunk meg.
- Sziasztok! Bocsánat a zavarásért, de készíthetnénk egy képet veled? – kérdezte tőlem az alacsonyabb lány, néhol dadogva, nagyon magas, egérke hangon.
- Sziasztok. Persze, nagyon szívesen. Együtt vagy külön-külön legyen? – tápászkodtam fel.
- Ha nem baj, akkor mind kettőt készíthetünk? – kérdezte a másik, valamivel magasabb lányka.
Szépen sorjában elkészültek az egyszemélyes fotók, majd beálltunk 3-an a képre és a mobilt Mich kezébe nyomtam. Komótosan, de sikeresen elkészítette és visszaadta az alacsony lánynak.
- Szabad megtudnom a neveteket? – kérdeztem mosolyogva.
- Ő Alison, én pedig Rachel vagyok  – mutogatott a magasabbik, azaz Rachel.
- Nagyon örvendek a találkozásnak Alison és Rachel – mosolyogtam miközben megöleltem őket, közben pedig egy fényképező záró hangját hallottam meg. Elköszöntem a lányoktól, majd megfordultam és Rebekát láttam vadul vigyorogva, miközben a telefonomat tartotta.
- TE mit csinálsz a telefonommal? – kérdeztem.
- Megörökítettem a pillanatot. Később még hálás leszel – küldött puszit és arcomba tolta a szerkezetet.
- Tényleg cuki lett. Feltöltöm Twitterre.
Nyomkodtam párat a telefonomon, majd a kép, szöveggel együtt landolt a portálon.

„Nagy ölelés a rajongóimnak. Köszönöm, hogy még mindig mellettem álltok. xx Em."