~ 15. fejezet ~

Merhaba! 
Csak, hogy fényezzem magam, ez az egyetlen török szó, amit tudok. Ismét itt egy rész. Elég termékenyek vagyunk mostanában. Nem félreérteni...
Az igazság az az , hogy Szandival abban állapodtunk meg, hogy változtatnunk kicsit. Ez csak mindenkinek jobb lesz, remélhetőleg. Szóval annyi lenne, hogy külön fogjuk írni a részeket, a megszokott fele-fele helyett. A részek érkezését pedig annyiba segíti, hogy így heti 2 részt tudunk majd hozni. Szandi hétvégente, én pedig   hétköznapokon.
Közérdekű közleményként szolgál, hogy megváltoztattuk Rebeka karakterét. Nekem sokkal szimpatikusabb ez a lány, mint volt.:D
Ééés végül, MINDENKINEK KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! És sok locsolót, bár én ki nem állhatom őket.
xx Zs & Sz

~2012. augusztus 3. (péntek)

Holnap lesz a jótékonysági rendezvény. Mondanám, hogy totál kikészültem, de nem teszem, ugyanis van partnerem. Miután szombaton beleegyeztem, hogy elmegyek, Lilla már is nekiállt kísérő után keresgélni. Este 6-kor már érkezett is a hívás, miszerint megtalálták a nekem legideálisabb férfit. Név szerint Nathan Skyest, a The Wanted egyik tagját. Másnapra Natetel egyeztettünk egy találkozót, hogy még se úgy érkezzünk a rendezvényre, mint akik akkor találkoztak volna először. Szóval aznap elmentünk egy nem túl népszerű étterembe és kezdetét vette az „Ismerjük meg a kísérőnket az ünnepély előtt, hogy ne legyünk idegenek” akció. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól ki fogunk jönni egymással. Először csak a sablonos kérdések záporoztak, például: hol születtél, kedvenc szín, van-e testvéred, kedvenc étel, ital, állat, stb…
A One Directionos fiúkkal szinte minden nap összefutottam. Niallel közös ebédeket tartottunk. Liammel, Harryvel és Zaynnel többször is körbejártuk Londont, néha környékére is kitévedtünk. Általában Niall és Louis is velünk tartott, de egy-kétszer előfordult, hogy nem értek rá. Sok bevásárlóközpontot is meglátogattunk, mert valakinek mindig szüksége volt valamire és egyedül nem volt hajlandó elmenni, ekkor kerültem a képbe én. Louisval pedig egyre szorosabb lesz a barátságunk. Megígérte, hogy nemsokára segít összehozni egy találkát Eleanornak és nekem. A nemsokára pedig ma van. Ezen kívül elmeséltem neki, hogy megyek erre a jótékonysági rendezvényre. Kiderült, hogy ők is jönnek. Tudattam vele, hogy ki lesz a kísérőm, mire nem kicsit akadt ki.
- Képzeld, megyek egy jótékonysági rendezvényre. Tudod, hogy a rajongók, tudják, hogy élek és virulok, meg nagyon régen szerettem volna jótékonykodni – mosolyogtam miközben meséltem.
- Arra, amelyiket beteg gyerekek segítésére szerveztek? – bólintottam – Oda mi is megyünk.
- Komolyan? Ne máár. Legalább lesz, még akiket ismerek a kísérőmön kívül – ujjongtam.
- Miért? Ki a kísérőd? – húzogatta a szemöldökét.
- Nathan Skyes, a The Wantedból. Nagyon jó fej, már találkoztam vele.
- Te most komolyan vele mész. Könyörgöm, mond, hogy viccelsz. Miért nem szóltál, hogy partner kell? Harrynek és Niallnak még mindig nincs senkije – mondandója közben csapkodott, pufogott, hüledezett. Nem értettem mire fel csinálja ezeket.
- Most meg mi ütött beléd?
- Csak annyi a bajom, hogy te vele mész el. Mikor 2 barátod közül is választhatsz, de neeeeem. Neked az idegen kell – még mindig csapkodott, mint egy őrült és majdnem felborította az előtte lévő poharat.
- Hagyd már ezt abba és mond el, hogy mi a bajod! – követeltem erélyesebben, mert már kezdett kihozni a sodromból.
- Annyi, hogy mi sosem voltunk jóba a The Wanteddel. A média „segítségével” már-már ellenségekként voltunk feltüntetve. Soha nem jelentünk meg egy, azonos rendezvényen sem. Most meg, ha mondhatjuk úgy, lepaktálsz az ördöggel.
Miután megtudtam, miért akadt ki, tisztáztuk a dolgokat, de akkor is Natetel fogok elmenni. Ez ellen senki nem tehet semmit.
Rebekát és Michet egy városnézős, vásárolgatós túra alkalmával bemutattam a fiúknak. Rebet nagyon jól fogadták, de Michaellel voltak fenntartásaik először. Később tisztázták az egészet, hogy egyikőjük sem az esete, így nem kell tartaniuk tőle és vele is jól kijöttek.
Mint említettem, ma Eleanorral fogok találkozni. Kíváncsi vagyok mennyit változott. Bár láttam képeken, de azoknak nem mindig lehet hinni.
Délután 2 óra van már, fél óla múlva találkozom, Ellel. Időjárásának megfelelően öltözködtem. Mostanában kicsit lehűlt az idő Londonban.

Gyorsan elkészülődtem, hajamat laza kontyba fogtam össze és késznek tituláltam magam. Az utat futva tettem meg, mert majdnem elkéstem, végül 2 perccel korábban értem oda, de hiába El már a Starbucks előtt várt rám. Odalépkedtem elé, majd nyakába vetettem magam. Annyira hiányzott, hogy leírni lehetetlen. Könnyezni kezdtem, majd mikor nagy nehezen elváltunk egymástól, láttam, hogy ő sem jár más cipőben. Egyszerre nevettünk fel és indultunk befelé. Bent mindketten rendeltünk magunknak, majd egy szimpatikus asztalhoz leülve egymás szavába vágva kezdtük elmesélni az elmúlt több mint egy évet. Néha hasunkat fogva nevettünk, néha potyogtak könnyeink a múlt felelevenítése közben.
- Szóval, ha jól értelmezem, most egy hónapra jöttél felejteni Londonba és felkészülni az iskolára? Mikor is mész haza pontosan? – kérdezte.
- Augusztus utolsó hetében. Pontos dátumot még nem tűztünk ki.
- Huhh, akkor nincs olyan sok időnk bepótolni az elmaradt időt – szomorodott el.
- Megígérem ezen túl többször fogunk találkozni. Majd jövök sokszor Londonba, te pedig jössz hozzám Magyarországra – nyújtottam kezem és nem csodálkoztam mikor a saját kézfogásunkat alkalmazta. Ezt még a fotózás ideje alatt találtuk ki, hogy ilyenje biztos nincs senkinek és ez által különlegesek legyünk. Ez után elmesélte, hogy találkozott Louisval. A hallottak alapján nagyon aranyosak lehetnek együtt. Bár Louis is szokott mesélni, csak lányszájból sokkal aranyosabb az egész.
Este 9 körül járhatott már az idő, mikor az indulás mellett döntöttünk. Más választásunk nem is nagyon lehetett volna, mert már zárták a kávézót.
- Akkor holnap találkozunk a rendezvényen? – kérdezte meg századszorra, mintha félne, hogy nem lát vagy találkozunk.
- Igen El, holnap találkozunk.
- Rendicsek. Jó éjszakát, aludj jól, álmodj szépeket rólam – ölelt meg.
- Hééé, ezt én mondtam mindig. Te lopós – nyújtottam rá nyelvem. Három puszival és egy végső, nagyon erős öleléssel elváltak útjaink, de ezennel nem olyan hosszú időre. Hazafelé bandukolva, töprengtem azon, hogy alig van 3 hetem és megyek haza, tanulni. Nagyon várom már, mert általános iskola óta nem igazán jártam iskolába, magántanárom volt. De azt a részét nem várom, hogy elhagyjam ezt a várost. Nagyon a szívemhez nőtt. Rengetek dolog történt velem itt. Szereztem 6 új barátot és visszakaptam 2 régi legjobb barátnőmet. Felejtetem, amit felejtenem kellett. Olyan élményekkel gazdagodtam, mint eddigi életem során, soha. Vissza fogok jönni ide, minimum havonta. Bátran kijelenthetem, London megváltoztatta az életem.