~ 34. fejezet ~

Azt hinné az ember – és szerintem mindenki azt is hiszi –, hogy elfelejtettük Niall pajtásunk szülinapját. De nem, ez nincs így, vagyiis jóó én nekem már kissé kiment a fejemből az eredeti oka az itt létünknek, de ez szerintem érthető. Bár nem beszéltünk meg semmi féle bulit, vagy ilyesmit, sőőt, igazából nem is tudtam mikor akarjuk felköszönteni, egészen addig a pontig, amíg fel nem ébredtem. Vagyis fel nem ébresztettek az éjszaka kellős közepén. Szóval arra keltem nagyon későn az éjjel, hogy Louis finoman bökdösi az arcom az orrával és szólongat:

- Em! Emi! Emili! Emilia! Drágám! Kelj fel! Ébredj Csipkerózsika – mondogatta, s közben kaptam egy-egy apró puszit is.

- Ne Louis! Hagyj aludni! – morogtam enyhén dühösen átfordítva a másik oldalra a fejem. Ekkor meg a nyakam kezdte el puszilgatni.

- Fel kell kelned Kicsim.

- Nem, nem kell. Hagyj! – motyogtam még jobban a párnába bújva. Pár perc múlva, még mindig folyamatosan bökdösött. Na, ekkor elfogyott a maradék türelmem és felkönyököltem, mivel eddig a hasamon feküdtem:

- Lou, mégis mi a franc bajod van?! Miért nem hagysz aludni?? És egyáltalán mennyi az idő???

- Nyugi – mondta és adott egy puszit az arcomra. – Mindjárt éjfél – válaszolta meg az egyik kérdésem. Egyáltalán nem tudom, hogy tud ilyenkor fent lenni, meg hogy miért kelt fel, de azt végképp nem értem, hogy miért nincs fáradt hangja, hiszen éjszaka közepe van. Ja és hogy miért kell pont engem ébresztgetnie ilyenkor. – Amúgy meg azért keltettelek, mert Harry csodás ötlete alapján most fogjuk felköszönteni Niallt. Szegény már azt hiheti, hogy elfelejtettük, hiszen azt mondtuk neki a szülinapján, hogy majd hétvégén adjuk oda az ajándékokat mikor ti is jöttök. Szóval most teljesen váratlanul fogja érni őt.

- Ahhj – sóhajtottam fáradtan. Igaz, valamikor tényleg meg kellene ünnepelni a szülinapját, de nem ilyenkor. – Oké, mindjárt felkelek.

- Jól van – majd egy puszi után felállt.

- Aaaa. Csaak villanyt ne kapcsolj, mert megvakulok!

- Nyugi, nem fogok – azzal kiment az ajtón, otthagyva engem a szobájában. Még pár percig lustálkodtam, majd felültem. Ekkor nyitott be Louis és szólt, hogy menjek, kezdődik a műsor. Gyorsan felpattantam, majd mellé siettem és együtt mentünk a többiekhez, akik már Niall szobája előtt gyülekeztek. Harry kezében egy nagy torta volt, a többiekében pedig ajándékok. Ekkor lépett hozzám Rebi, és mosolyogva az én ajándékom is odaadta. Egy apró öleléssel és köszönömmel elvettem tőle Niall csomagját, majd felkészültünk, hogy berontunk a szobába. Harry visszafelé kezdett számolni, és mikor 0-hoz ért Zayn kivágta előtte az ajtót és egy ’Boldog Szülinapot’ kiáltással robbant az egész banda Ír Manónk szobájába. A nagy kiabálásra Niall ijedten ült fel. Szegény azt sem tudta, hogy hol van, vagy éppen mi történik. Kellett neki pár perc, mire felfogta, hogy éppenséggel a szülinapját ünnepeljük. Bár Harryt nem igen zavarta barátunk meglepettsége, minden nyugodtsággal az ölébe rakta a tortát és arra kérte fújja el a gyertyákat. Miután Niall eleget tett a kérésnek, Harry már az ajándékát adta át, majd követték őt a többiek is a csomagok átadásában. Mikor én is sorra kerültem, egy ’Boldog Szülinapot Niall’ mondat és egy hatalmas ölelés kíséretében adtam át az ajándékát, ami egy hamburgert evő rénszarvasos sapi és sál volt. Miután így átadtuk a kis meglepetésünk, lementünk a konyhába, hogy együnk a tortából. Bár szerintem nem a legjobb dolog éjfél körül tortát enni, sőt, enni sem jó éjjel, de egyszer kibírom, és nem foglalkozom a kis szabályaimmal, és éjjel nassolok. Szóval a torta, nagyon szép volt és hatalmas. Amit nem csodálok, mert Niall tortájáról beszélünk, ami ugyebár nem lehet kicsi. Mindenki kapott két szeletet, a többit meg megette a szülinapos. Ez után átültünk a nappaliba és még beszélgetni kezdtünk. Olyan volt, mintha délután lett volna, nem is éreztem magam fáradtnak. Louis mellkasának voltam dőlve, úgy hallgattam a beszélgetést, ami nem igen volt komolynak nevezhető. nagyon sokat hülyéskedtek megint a srácok, jó kedv uralkodott az egész társaságon. Az idő csak telt, és észre sem vettük, hogy már hajnali 2 óra van. Ekkor ásítottam egy hatalmasat.

- Álmos vagy Kicsim? – suttogta fülembe Louis.

- Már kezdek az lenni.

- Felmenjünk?

- Ha nem baj, akkor igen. De maradhatsz is, ha még akarsz, én biztosan felmegyek.

- Én is megyek veled – azzal felállt, és szólt a többieknek, hogy felmegyünk. Gyorsan én is felpattantam, és Louis kezét fogva a lépcső felé mentünk. Közben megkaptuk a szokásos dolgokat, miszerint ne rosszalkodjunk, de ha még is, akkor csendbe tegyük, nem akarnak élő közvetítést hallgatni, stb … Felérve gyorsan befeküdtem az ágyba, és elfoglaltam a jelentős részét. Louisnak csak egy aprócska csíkot hagytam, amin talán ha összehúzza magát elfér, ha meg nem akkor leesik az ágyról. Muhahaha. Így jár, aki utoljára ér az ágyba. Louis mikor meglátta a neki szánt helyet, felvont szemöldökkel nézett rám. Én válaszul csak elbűvölően elmosolyodtam és megrebegtettem a szempilláim. Erre barátom még jobban felvonta a szemöldökét, ha egyáltalán ez lehetséges még, majd felém kezdett el közeledni. Egyre csak jött és jött, majd megállt az ágy mellett. Eszelősen elmosolyodott és egy hirtelen mozdulattal felettem termett és eszeveszettül csikizni kezdett. Erre én csak visítottam, nevettem és kiabáltam, hogy hagyja abba. De nem hagyott könnyen szabadulni. Sokáig kínzott, majd egyszer csak megállt és mélyen a szemembe nézett. Utána lehajolt hozzám és egy puszit nyomott számra, majd mellém gördült és bebújva a takaró alá magához húzott és átölelt. Így értek el az álommanók a karjaiban.