~ 33. fejezet ~

Magamhoz viszonyítva elég gyorsan elkészültem a reggeli teendőimmel. Fogmosás, haj, ruhaváltás. Sminkelni nem szoktam hétvégente és a mai nap sem lesz különb. Laza felszerelést választottam mára, gondoltam, itthon ülésre tökéletes, de még az utcán is helytáll. Egy meghatározatlan színű és fekete csíkos háromnegyed ujjas felsőt vettem fel, hozzá egy sötétkék, kissé megtépázott nadrágot és egy halvány rózsaszín csíkos zoknit. Louis tűkön ülve várta, hogy végre elkészüljek és türelmessége, meghozta a gyümölcsét. Amint megpillantott, felpattant az ágyról és most már nem állt meg a szájra puszinál, amibe én is szívesen beleegyeztem. 

Magamban felidéztem az este folyamán, a wc-s eset után folytatott párbeszédünk kis részletét.

„ – Louis, szeretném, ha tudnád, hogy reggel vagy ébredés után, kinek mi, csak szájra puszi van – pislogtam rá félénken, mert féltem válaszától, pedig semmi okom nem volt rá, csak valamilyen okból kifolyólag volt bennem egy kisebb félsz.

- Értettem főnökasszony – tisztelgett fekve, miközben álmosan pislogott körbe, majd mintha mondandóm lényege még csak most ért volna oda hozzá kitárta szemeit. – Mii? – rikkantott fel.

- Shh, későn van már. A többiek alszanak – csitítgattam.

- Jólvan, oké. De miért nem lehet több reggel? – vonta fel értetlenül jobb szemöldökét.

- Mert szerintem higiéniátlan és ble.

- Értem, vagyis nem értem, de majd azon leszek, hogy megértsem – bólogatott és úgy tűnt, mintha inkább saját magát próbálná meggyőzni. – Hát akkor ennek fogmosás utánig ki kell majd tartania – mondta és ajkaival azonnal lecsapott az enyémekre és vad keringőbe invitálta a nyelve az enyémet.”

Elmosolyodtam, amit ő nem vett észre, majd kézen ragadott és húzni kezdett maga után a lépcsőn, feltételezem a konyhába. Nem tudom, miért feltételezek mindig és nem kérdezek, de mostantól, azt hiszem, rá kellene szoknom, mert túl sok a felesleges kérdés a fejemben. Gondoltam egyet és megálltam, mire ő is megtorpant. Értetlenül hátra fordult. Nevetve megráztam a fejemet és sietve beelőztem, ezennel már én húztam magam után őt.

- Ezt most miért? – nyafogott mögöttem és úgy csinált, mint egy kisgyerek, aki nem kapta meg az anyukájától a nyalókát.

- Aki kíváncsi hamar megöregszik – nyújtottam rá a nyelvemet hátrafordítva a fejemet, mikor a lépcső aljára értünk.

Áthúztam a nappalin, ahol Zayn ücsörgött egymagában és a kapcsolót nyomkodta. Fél másodpercre, míg a készülékre emeltem pillantásom, láttam, hogy talált egy adót, amin épp a kedvenc sorozatom évadzáró része ismétlése ment és úgy döntöttem, hogy sietek a reggelivel és csatlakozom hozzá. Zayn elfordította tekintetét a tv-ről, hogy megnézhesse, kik vannak vele egy helységben. 

- Na, látom, máris az asszony hordja a nadrágot. Nem tartott sokáig az uralmad Louis. Volt egyáltalán? Muhahaha – saját vicce után, ördögi kacajba kezdett.

- Nagyon vicces vagy. Bleee- Louis pedig, érett felnőtt, ember módjára, nyújtotta rá nyelvét.

Miután lefolytatták ezt az igen érett beszélgetést, Louis ismét beelőzött, így megint ő húzott engem. A konyhaajtaját lábbal kilökte és számításaim ellenére, senki nem volt odabent. Ez felettébb furcsának találtam, mert most, hogy mindenki itt töltötte az éjszakát, legalább egy embernek kellene itt lennie. Vagy csak szerintem? Mindketten a hűtőhöz sétáltunk és Louis kitárta. Megdöbbenésemre, olyan üres volt, hogy még egy morzsaszem sem volt benne. Akkor már megértem, Niall korareggeli üvöltözését és azt is hova tűntek páran. De csak nem mentek el mind a négyen vásárolni. Vagy mégis? 

- ZAYN! – üvöltötte hosszan a fiú nevét Louis. 

Az említett a riasztás ellenére is, olyan lassan vánszorgott be a konyhába, mint egy lajhár. Nekitámaszkodott az ajtónak, mellkasa előtt összefonta kezét, lábait pedig keresztbe tette, vagyis csak a jobb lábát tette a bal elé, mellé.

- Miva’? – vakkantotta.

- Semmi nincs itthon? – kérdezte Lou.

- Hát, ha üresnek találod a hűtőt, akkor valószínű. Ha ennyi lenne, én mennék is, mert egy tök jó sorozat megy a tv-be – szavának eleget téve, sarkon fordult.

Louis nem adta fel, minden szekrénybe, amibe étel sejtett, bekukkantott és még át is túrta azokat. Én addig, jobb ötlet híján helyet foglaltam az asztal mögött és figyeltem minden mozzanatát. Szekrény kinyit, benéz, betapogat, becsuk. Másik szekrény, ugyan ez a mozdulatsor és így tovább az összessel. 10 perc után meguntam és a fejemet az asztalra döntöttem. Nem sokkal később Louis megunhatta, ugyanis abba hagyta, monoton nyit-csuk mozdulatsorát. Motoszkálást hallottam magam mögött, majd két erős kart, ami körbefonta derekamat. 

- Éhes vagy? – kérdezte halkan, fülembe suttogva.

Válaszképp csak bólintottam, mire ő, fülem mögé puszilt. Jóleső borzongás járta át testem minden pontját. 

- Akkooor, elmegyünk enni? – kérdezte.

- Nem lesz belőle baj? Mármint, tudod – telegettem kezemmel, hogy jobban nyomósítsam mondanivalómat.

- Nem hinném. Eddig is láthattak mellettünk, mellettem. Csak nem fognak most is kombinálni. Bár ezennel igazuk lenne – fejezte be mondandóját és adott egy aprócska csókot. – Akkor indulhatunk is, azt hiszem – mondta és felhúzott a székből.

Összekulcsoltuk ujjainkat és kisétáltunk a konyhából. Louis besétált Zayn és a képernyő közé. A szőketincses fiú próbálta dülöngélve nézni a tv-t, de Lou mindig beállt elé.

- Szóval Zaynee, mi elmegyünk. Kell valami? – kérdezte kislányosan magas hangon, cukin pislogva.

- Nem, nem kell semmi. Vagy, várj, mégis csak kell valami. NYUGALOM – üvöltötte az utolsó szót.

- Ne legyél már ilyen morcica. Na, jól van, Zaynee. Mi mentünk, csókollak.

A konyha ajtófélfának dőlve hallgattam végig, ezt a roppant érdekes beszélgetést, amit egy ideig biztosan nem fogok elfelejteni. Miután Louis végzett Zaynnel, átmentünk az előszobába, hogy felvegyük cipőinket. Levettem a roppant csinos és kényelmes halványrózsaszín zoknimat, majd belebújtam a barnás sarumba. mikor már a másik lábamon kapcsoltam be, eszembe jutott valami fontos, halaszthatatlan dolog. Visszarohantam a nappaliba.

- Zayn, majd elmeséled, mi volt benne? – álltam be a tv elé ugyan úgy, mint az előbb Lou.

- Mit adsz cserébe? – vonta fel érdeklődve szemöldökét.

- Mondjuk, hozunk neked egy... . Egy csomag gumicukrot?

- De akkor olyan finom kukacosat.

- Rendben. Szia Zaynee – kiabáltam vissza az ajtóból.

- Igazán leszokhatnátok róla, mielőtt rászoktok – bömbölte.

Louis már készen volt és az érkezésemre várt, miközben kétrét görnyedt a röhögéstől. Gyorsan magamra kaptam a másik felét is a sarumnak és készen is voltam. Louis ujjait az enyémekbe kulcsolta és indulhattunk is.

- Végleg elhagytuk a házat. Szia Zaynee – kiabálta vissza.

Átsétáltunk az óriáskerten és ki a kapun. Az utcán, ahhoz képest, hogy 11 körül járt és szombat volt, nem voltak túlságosan sokan. Az utat hozzánk viszonyítva, elég csendesen tettük meg. Egy szimpatikus pékségbe mentünk be. Louis teát kért brióssal, míg én kakaós csigát, kólával. Rossz szokásom a kólázás, de mentségemre szóljon, bár nem nagy mentség, de nekem az a kávé, kapucsínó. Nem iszok koffeint másféle formában.
A reggelinkkel viszonylag hamar végeztünk és úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk Louis egyik kedvenc helyére. Állította, hogy tetszeni fog nekem, így nem ellenkeztem, bár nem is tettem volna. Mostanáig sem tudom, hogy mi a hely neve, de nagyon bejött. Tele volt ijesztő dolgokkal. Maszkokkal, viaszszobrokkal, levágott testrészekkel, és még napestig sorolhatnám, miféle agyament dolgokkal. Be lehetett ülni egy hullámvasút féle dologra is, amit természetesen nem hagyhattunk ki. Hősiesen tűrtem a szörnyekkel megspékelt utat. Csak magamban sikongattam, de ott jó hangosan.
A külvilág számára, semmi félelemnem volt észlelhető rajtam. Most sokan

értetlenkedhettek, hogy este miért ijedtem meg a vihartól. Egyszerű a válasz, mert este volt. Amikor, sötét van, mindenki alszik, akkor szoktam csak félni, de akkor nagyon. Régen ilyenkor mindig odaképzeltem az aktuális kedvencemet magam mellé, hogy ő majd megvéd. És láss csodát, mindig bejött. A hullámvasút után átmentünk egy másik helységbe, ahol maszkot lehetett készíttetni az arcunkról. Örömmel vetettük magunkat a székbe, amikor a sorunkra kerültünk. A szobrász, vagy nem tudom, hogyan nevezzem, levette az arcmintánkat, azt kiöntötte, majd kezünkbe adta az arcunk tökéletes hasonmását. Nem tartott tovább fél óránál az egész procedúra, de nagyon megérte az eredmény.

Hazafelé beugrottunk az egyik boltba, teljesíteni Zayn kérését. Beletelt egy kis időbe, mire megtaláltam az édességes részleget, mivel Louis nem árulta el, merre találom. A gumicukros rész előtt ismét kisebb akadályba ütköztem. Nem találtam sehol gumikukacos csomagot.

- Louis! – ripakodtam rá. – Segíts már!

- Jól van már – tette fel védekezően kezet és látszott rajta, hogy nagyon élvezi a műsort.

Szemeimet tovább legeltettem, de sehogy sem akaródzott megtalálnom a kukacokat.

- Tessék – nyújtotta nekem Louis a keresett édességet.

- Hol volt? – kérdeztem értetlenül, mivel annyiszor néztem végig azon az egy polcon, hogy kívülről tudom már a sorrendjét. A zacskót óvatosan beletettem a kosárba, amit Louis cipelt a kész gipszfejünkkel együtt.

- A hátad mögött is gumicukrok vannak – mondta olyan könnyedséggel, hogy azt hittem szétesik. – Mehetünk is, akár.

- Nem kéne normális ételt is venni? 

- Ahj, jó – tipikus pasi, aki nem szereti az élelmiszer boltba való vásárlást. 

Teljesen olyan, mint mikor kicsi koromban családostól mentünk a szombati bevásárlásra és apa mindig hisztizett, hogy soha nem fogunk kiszabadulni onnan. Igaz, anyával mindent megtapogattunk, megnéztünk tüzetesen. 

Átmentünk a mélyhűtött részlegre. Ezennel gyorsabban ment, mert Louis vezetett és nem magamnak kellett megtalálni.

- Ez neked normális kaja?

Válaszképp csak egy vállrándítást engedett meg. Szem forgatva néztem végig a mélyhűtött termékeken, mikor megakadta szemem a tökéletes vacsorán és garantáltan ízleni, tetszeni fog mindenkinek. Sárkány alakú csirkemellek. Kivettem két zacskóval és behelyeztem őket a kosárba. Louis felvonta a szemöldökét, majd még két zacskót berakott a többi mellé.

- Szerinted annyi elég lett volna annyi éhenkórásznak? 

Felnevettem kérdésén. – Azt hiszem, készen vagyunk. Majd csinálunk hozzá krumplipürét. Ugye van krumplitok otthon?

Szégyenlősen megrázta fejét és mehettünk a zöldséges részhez is. Még jó, hogy csak egy csomag gumicukorért jöttünk be. Vettünk pár szemet, majd most már késznek nyilvánítottuk bevásárlásunkat. Furcsának találtam, hogy nem rohamozzák meg a rajongók Louis. Sőt egész nap, csak egy-kettő lányka jött oda hozzá.

Vacsora után, mindenki felment a szobájába. Étkezés közben tudtam csak meg, hogy Rebeka végül az egyik vendégszobában aludt, ahol nekem is kellett volna. Reggel pedig a csapat többi tagja reggelizni mentek és hazafelé Rebeka kérésére el kellett menniük a Hyde parkba. Louisnak igaza volt a sárkányszeletekkel kapcsolatban. Tényleg kevésnek bizonyult, még ez a négy zacskó is. A fürdés, a tegnapihoz eltérő módon fordítva zajlott. Louis ment először, majd én következtem. Próbáltam ma még gyorsabb lenni, de mikor kiléptem a fürdőből az alvó Louis képe fogadott. Szomorúan odasétáltam az ágynak arra a felére, ami engem illetett és bebújtam a takaró alá. Mocorgást éreztem a hátam mögött, így megfordultam. Louis szórakozott mosolyával találtam szembe magam.

- Azt hitted nem várlak meg? – kérdezte hihetetlenül aranyosan mosolyogva, miközben szorosan magához húzott.

- Ühüm – bólogattam nyakába rejtve az arcom.

- Hát, azt hiszem, rossz hívés volt. Mindig, bármi történjék is, meg foglak várni.

Szavai nyomatékosítása végett, a mai napon utoljára, nyelvünk ismét érzéki keringőbe kezdett.

Az álommanók ismét karjaiban találtak rám. Mellkasára döntöttem fejem és szívverését hallgatva merültem mély álomba.

Egy csodás nap, csodás lezárása.