~ 2. fejezet ~

Sziasztok!

Meg is hoztuk a második fejezetet.:)  

Amint láthatjátok a főszereplő képét megváltoztattuk, és adtunk neki egy legjobb barátnőt (a szereplők még bővülnek). A kinézet is más lett, de ez még nem  végleges (rengetegszer változhat, hangulatunkhoz illően. muhahahaha). A fejléc is nemsokára felkerül.

Jó olvasást, we hope you like it!;)

Puszii: Zsuzsiii &  Szandii

~2 év múlva (2010 nyara)

El sem hiszem. Sikerült. Annyira örülök, hogy mindjárt megőrülök. Nem sok embernek sikerül 16 évesen elérni mindezt, ami nekem sikerül. Ne gondoljatok beképzeltnek, de wáóó.:D Szóval, arról beszélek, hogy, miután elvállaltam a High School Musicalban 2. részében a főszerepet (Gabriella Montez), egyre több filmbe és sorozatba kaptam felkérést. Csak, hogy párat megemlítsek, Hannah Montana vagy Waverly Place varázslói. Ezzel párhuzamban a énekesi és modellkedési „karrierem” is felfelé ívelt. Rengeteg címlapon szerepeltem és már kiadtam az első lemezemet is. Rengeteg rajongóra tettem szert, aminek úgy szint nagyon-nagyon-nagyon örülök. Imádom őket. Mindenben támogatnak, bíznak bennem, mindenféle rosszindulatú pletyka felröppenése esetén is.

Szüleim, öcsém és Rebi is támogat mindenben. Sokan azt hinnék, hogy Rebbel már nem vagyunk olyan jóban, mivel folyamatosan utazgatok és magántanuló is lettem, de nem. Barátságunk most sokkal, de sokkal erősebb, mint volt. Ahova tud, és szülei engedik, eljön velem. Anyáék először féltettek, hogy össze fogok roppanni a sztársággal való dolgoktól, de nem, ők is meglepődtek, hogy milyen jól bírom. Mint előbb említettem, magántanuló lettem, mert nem igazán működne a tanulás a sok utazgatás mellett és ez sokkal praktikusabbnak bizonyult. Az általános iskolát 4-essel, 5-össel elvégeztem. Mikor a gimnáziumi felvételire került a sor, Rebivel nem tudtunk dönteni 2 iskola között, így sorsoltunk. Szerencsére (vagynem?) az az iskola lett kihúzva, amelyik felé jobban húzott a szívem. 0. angolos szakra jelentkeztünk mindketten, ami annyit tesz, hogy az első évben csak nyelvet fogunk tanulni és 13-ig fog tartani a gimi.

Most autóval tartunk barátosnémék felé, mert nemsokára indul a gépünk Dél-Afrikába, pontosabban Johannesburgba. Szüleink bíznak bennünk annyira, hogy elengedjenek minket menedzseremmel. (ez, de hülyén hangzik.xD) Lilla nagyon kedves és jól ért ezekhez az ügyekhez (26 éves). Vele majd a reptéren fogunk találkozni. Körülbelül 2 perccel az indulás után már be is kanyarodtunk a szomszéd utcába, mert ott laknak Rebekáék. Még nem is meséltem, hogy szüleink akkor lettek jóba mikor anyukáink egy kórházi szobába kerültek a szülés után.

-Rebiiiii - visongattam, mint egy őrül és kiugrottam a kocsiból (időközben apa megállt) és Rebi nyakába vetettem magam. Mindig ez van, ha 2 napnál tovább nem látjuk egymást.

-Emiiiiii, hogy megváltoztáál. Ja, nem is, csak vicceltem. Muhahahhaaha

-Na gyere és most kivételesen elkérem tőled a legkönnyebb csomagodat, hogy segítsek neked -kacsintottam.

Berakodtuk, mind a 3 bőröndjét, elbúcsúztunk Patríciától és Lóránttól (ők a szülei), akik lelkünkre kötötték, hogy vigyázzunk magunkra és Bálinttól, a bátyjától is elköszöntünk, aki azt mondta, idézem: „Ha nem hoztok ajándékot, haza se gyertek!”

20 perces repülőtér felé történő, megterhelő utunkon megtárgyaltuk mi történt velünk az elmúlt napokban. Hiába beszéltünk mindennap valamilyen kütyü segítségével, így is akadt trécselnivaló.

Mikor úti célunkra értünk, már messziről láttuk, Lillát. Nem volt nehéz észrevenni, mivel mindkét kezével telegetett és a jobban valami magazint is lóbált. Kiszálltunk, kivettük a csomagokat és elindultunk befelé.

Bent megfejtettük a kiírást, miszerint 45 perc múlva indul a gépünk. Annyi idő alatt sikeresen elbúcsúztunk apáéktól. Édesanyám szokásához híven sírt.

Mikor becsekkoltunk a gépre, Rebi mellett kaptam helyet, szerencsére. Legutóbb egy idős néni mellett volt a helyem és vagy a fonalát kellett fognom vagy a rejtvényfejtésben segítenem vagy ki kellett beszélni vele a szomszéd házban lakó régi ellenségét. A fél napig tartó repülőút alatt Barátnőmmel megbeszéltük, hogy kik a legfrissebb dögi pasik, aludtunk vagy zenét hallgattunk, de komoly témákról is beszélgettünk ám, mint a világbéke vagy a hüvelygomba (nem hagyhattam ki. xD)

Leszálláskor Lilla már várt minket az előtérben, mert neki közelebb volt helye a kijárathoz.

-Na végre, azt hittem, itt öregedek meg. Ennyi furcsa embert. Fúú. Na fiatalok, Indulhatunk?-Lilla

-Hát perszee, vénlány - kacsintottam neki is és összepacsiztunk Rebivel. Úgy tűnik ma ilyen kacsingatós kedvemben vagyok.

-Jól van fiatalok, ezt megjegyeztem. Indulás.

Háromfős csoportunk élen Lillával megindult a napsütötte és forró Dél-Afrikai Köztársaság felé. Fogtunk egy taxit és bediktáltuk a címünket. Út közben Lil elmesélte, hogy milyen borzalmasan katasztrofális útja volt. Egy kisfiú összenyálazta és végig ugrálta az utat, így ő nem tudott pihenni.

30 perc múlva egy gyönyörű szálloda előtt álltunk. Bekkával földbe gyökerezve, tátott szájjal bámultuk az épületet. Igaz, voltam már egy csomó szállodában meg sok féle fényűző villában, de ez a mostani nagyon elbűvölt! Mindenütt pálmafák, ami afrikai hangulatot ad az elegáns hotelnak.

A merengésemből Lilla zökkentett ki, aki természetesen nem bámulta meg az épületet, mivel több száz ehhez hasonlóban, sőt ennél sokkal csodálatosabban szállt már meg.

-Lányok, elég a bámulásból! Irány a hotel vagy talán itt akartok aludni az utcán?? - szólt drága menedzserem, és elkezdett rángatni az bejárat felé. Gyorsan megragadtam Rebit is, hisz ő képes lett volna még egy ideig itt kint állni, mert ő nem mindig tud sajnos eljönni velem egy-egy utamra, így kicsit meglepődött ezen a helyen, én azért annyira nem ;).

Beérve a hotelba elkértük a kulcsokat, és egy helyes fiú (háát iggen, szingliként meglesem a pasikat :D de ez nem bűn J) megmutatta a szobát és a csomagokat is felhozta. Szerencsére volt lift, így nem kellett felmászni az 5. emeletre. Báár ezért a kilátásért megérte volna! Na de kezdem az elején.:) A lakosztályba felérve, a fiú elmondott még pár információt majd magunkra hagyott minket, így elkezdtünk körbenézni. Egy elég nagyrészt kaptunk, ami nem gond, hisz mégiscsak 3-an leszünk itt. A kis előtér egy tágas nappaliba torkollott, amitől jobbra egy pulttal volt elválasztva a konyha. Balra egy folyosó, amiből 3 szoba nyílt. A szobák viszonylag nagyok voltak, és mindegyikhez tartozott fürdő (szerencsére Lil gondolt ránk, és ezért ilyen hálótereket kért, nehogy vita legyen, ki mikor fürdik, meg persze el ne késsünk egy-egy rendezvényről) meg egy kis erkély és hozzá gyönyörű kilátás. Gyorsan kigyönyörködtem magam, majd a konyhába siettem és a hűtőben kezdtem el turkálni valami kaja után. Találtam is ….. joghurtot, báár nem ezt akartam enni, ezzel nem lakom jól, de legalább éhen nem halok. A nappali kanapéjára dobtam magam, a lábaimat pedig a dohányzóasztalra. Ekkor vettem észre a kis katalógust, ami a hotelról szól. Megtudtam, hogy az épület 7 emeletes és egy csomó minden van benne: éttermek, fitnesz-központ (rám fér a mozgás), butikok, gyerekeknek játszóház, szauna, gőzfürdő, relaxációs szoba, egy csomó fajta medence, jógapavilon, szépségszalon, masszázs stb..

-Megvaan! – kiáltottam fel, amit a többiek is meghallottak.

-Mi van meg? – Rebi.

-A pizzéria száma – vigyorogtam barátnőmre.

-Ajj! Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmit találtál – sóhajtott fel mosolyogva.

-Naa! Nem is eszek sokat! Meg úgyis van itt edzőterem, mehetünk futni! – kacsintottam rá.

-Azt bebuktad! Én ugyan nem futok! – nézett rám komolyan.

-Jól van tudom. Na de én most megyek és rendelek pizzát – indultam a falon csüngő telefon felé. – Jó lesz a sonkás-sajtos?

-Igen – jött egyszerre a válasz.

Gyorsan megrendeltem az ételt, ami 30 perc múlva meg is érkezett, majd 5 perc alatt jóízűen el is fogyasztottuk. Este még egy körútra indultunk a szálloda körül, hogy felfedezzük, hol fogunk lakni egy hónapig, majd olyan 11 körül mindegyikünk bedűlt az ágyába és nyugovóra tért…

Képek a szállodáról: