2013. március 23., szombat

~ 12. fejezet ~ (2. rész)

Sziasztok!! :)
Meg is hoztuk a következő részt, vagyis az előzőnek a 2. felét. A 13. fejezet meg majd jön valamikor. :) Nagyon szépen köszönjük az 5 rendszeres olvasót, a több, mint 2400 oldalmegjelenítést!!
Na szóval jó olvasást, we hope you like it! ;)

Zs & Sz



Az aláírással viszonylag gyorsan végeztem az elém rakott kupachoz képest. Közben a fiúk vagy engem néztek vagy a TV-t. Egy szót sem szóltak. A viszonylag gyors az kb 30 perc volt. Utána minden cókmókot Niall elé toltam és figyeltem a reakcióját. Döbbent fejét felváltotta valami számomra félelmetes. Az pedig az volt, hogy olyan szorosan ölelgetett, hogy azt hittem kihalok. Miután elengedett:
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm … - hajtogatta folyamatosan és közbe ugrált.
- Nagyon szívesen – vinnyogtam, miközben ugráltam. Hát lehet neki ellenállni? Nem hinném.
- Nos fiatalok! Akkor van ötletetek, hogy mit csináljunk? – szedte le rólam Louis Niall-t. Örök hála érte. Nem azért, mert nem csíptem volna, hanem láthatta a fejemen, hogy mindjárt itt a vég, kifulladtam.
- Szerintem játszunk – jelentkezett Harry. – Méghozzá kérdezz-feleleket! – úgy vinnyogta, mint egy 3 éves gyerek. Teljesen bezsongott.
- Em, szeretnél játszani? – kérdezte Liam. Szeretnék-e játszani? És ha csak hülyeségeket fognak kérdezni? Vagy éppen olyan témát érintenek, amiről nem akarok beszélni? Na ne légy nyuszi Emília!
- Ööö, miért is ne? – mosolyogtam kissé bizonytalanul.
- Akkor alakzatba be! Egy-kettő! – játszott katonásat Harry és mellé tapsolt is.
Eközben Louis átkarolt és a nappali közepére vezetett, ahol a fiúk már „alakzatban” ültek. Louis leültetett Zayn és maga közé.
- Nos, akkor kezdeném is – jelentkezett ismét Harry. Az első kérdés pedig a vendégünkhöz szól - bevágta a gondolkodó fejét, majd folytatta - Miért adtad fel a karriered? – kérdezte.
- Ezt egyenlőre nem szeretném elmondani. Bocsánat – pislogtam körbe.
- Mi a kedvenc bandád neve? – kérdezett újra Harry.
- The Wanted – mosolyogtam. Abban a minutumban, mikor ezt kimondtam, olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani. A fiúk csak tátott szájjal bámultak, nekem meg fogalmam sem volt mi a bajuk - Most meg mi van? – kérdeztem.
- Ez komoly? – Niall.
- Nem. Egyértelmű, hogy ti vagytok a kedvenceim, de akkor sem értem mi itt a probléma. Én az ő zenéjüket is szeretem.
- Majd később elmagyarázom – súgta Louis a fülembe.
Jó sokáig játszottuk ezt a játékot. A vége felé már mindenki minden kérdésre válaszolt. A következő kérdést pedig én tehettem fel.
- Nos, fiúk. Kinek van barátnője? – kérdeztem mosolyogva. Ugyanis ők már sok mindent megtudtak rólam, de én alig valamit róluk. 3 fiú jelentkezett. Rámutattam a velem szemben ülő Liamra, hogy kezdje ő.
- Danielle Peazer – válaszolta. A szemeiben láttam egyfajta csillogást, ami számomra elárulta, hogy igazán szeretheti azt a lányt.
- Perrie Edwards – Zayn következett és rajta is látszott, hogy nagyon szereti a párját.
Az utolsó Louis volt.
- Eleanor Calder – nem kicsit esett le az állam a név hallatán.
- Komolyan? – kérdeztem, mikor visszatértem a pillanatnyi sokkból.
- Igen. Miért ilyen hihetetlen?
- Te tényleg Eleonorral jársz? Úristen, úristen – örvendeztem és csapkodtam a levegőbe össze-vissza.
- Oké, elég. Neked mi bajod? Ismered? – fogta le a kezeim Louis.
- Hogyne ismerném – mosolyogtam.
- Komolyan? – most neki súrolta a padlót az álla.
- Igen – feleltem.
- Mégis honnan? Ugyan arról a személyről beszélünk? Ezt nem vágom! Mióta? – érkeztek a kérdések az eddig néma fiúktól. Louis meg lefagyott. Muhahaha. Ez van.
- Még kb másfél éve részt vettünk közösen egy 2 hetes fotózáson. Egy szobán osztoztunk ketten és nagyon jóba lettünk. Megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, de 2 hónap után ritkábban üzentünk egymásnak, azután pedig megszakadt a kapcsolat – szomorodtam el a történetem végére.


~ Este

Gyorsan felsiettem a szállodai lakosztályomba, miután Louis hazahozott. Egész jóba lettem a fiúkkal, különösen Niallel.  Halkan akartam besettenkedni a szobámba, hogy a többiek ne vegyenek észre, de sajnos ez nem sikerült, mert a nappaliban vártak. Pedig most rájuk vágyok legkevésbé. Kicsit lefárasztott az 5 fiú.
- Szia Em! – köszöntek kórusban fülig érő szájjal.
- Hello – mondtam egy mosolyt erőltetve az arcomra.
- Na, milyen volt?? – kérdezte Rebi.
- Milyen lett volna? – válaszoltam kissé flegmán.
- Ne légy ilyen izééé velünk!! – vágott szomorú arckifejezést.
- Fárasztó volt. Most pedig megyek és veszek egy forró fürdőt, majd lefekszem aludni – azzal elindultam a szobámba, de az ajtóban megálltam. Nem lehetek csak azért bunkó, mert épp fáradt vagyok, a másik meg hogy reggelre megpukkadnak a kíváncsiságtól. Muhahahaha. Így hát halkan visszaszáguldottam a folyóson a nappalihoz, majd a falnak dőlve beszélni kezdtem:
- Amúgy jó volt – nem várt hangomra összerezzentek és felém fordultak. Én mosolyogva figyeltem őket. – A többit pedig majd holnap elmondom – kacsintottam rájuk, majd megpördülve újra az eredeti célom felé vettem az irányt.

A fél órás fürdőm után –ami kicsit felfrissített–, a Twittert böngésztem az ágyamon az ágytámlának dőlve. A fiúk kiírtak pár dolgot, mint például, hogy jó volt a délutánjuk, meg Niall még egyszer megköszönte nekem az aláírásokat. Hát igen. Örült neki, mint majom a farkának. Még pár percig néztem a közösségi oldalt, majd kerestem egy filmet. Amint elindítottam megszólalt a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Megnyitottam az sms-t:

„Nagyon rossz volt a délután?? Idegesítőek voltak a srácok? Csak mert olyan gyorsan bementél a hotelba, már nem tudtam megkérdezni. xx Louis”

Milyen kis figyelmes. Gyorsan be is pötyögtem neki a választ:

„Ne aggódj, jól éreztem magam! Igaz kicsit elfáradtam, de megérte, nagyon aranyosak, kedvesek a srácok. xx Em”

Hát meggondoltam magam a filmezéssel kapcsolatban. Inkább alszom, mert lehet, hogy holnap a lakótársaim keltenek. Kitudja? Belőlük bármit kinézek.


Utószó: Nagyon-nagyon örülnénk, ha elmondanátok a véleményeteket kommentekbe vagy rányomnátok a tetszik/nem tetszik gombokra. Lehet nektek ez semmiség, de nekünk nagyon sokat jelentene. Hajrá-hajráááá.
+ Ha szeretnétek, nyugodtan kövessetek minket Twitteren. ;) 

4 megjegyzés:

  1. Sziasztok:) hát most jól összezavartatok :/ Louis barátnője ismeri Emíliát? Niallel lett nagyon jóban? Most akkor kit fog megszeretni? Vagy nem fog senkit? Annyi hülyébbnél hülyébb kérdésem van még :) Hamar kövit! <3 nagyon jó lett csajok :) xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Bocsii, ha összezavartunk.(De talán ez volt a lényeg.) Annyit talán elárulhatok, hogy igen, ismeri és igen, vele. A többi a jövő zenéje. Kérdésekkel meg bármennyivel bombázhatsz, nem zavar.:D Sietüüünk.<3

      Törlés
  2. szia mikor lesz új rész nagyon jó az oldal köszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) Köszönjük. Hát még nem tudjuk mi lesz, majd meglátjuk mit hoz a szünet ;) <3

      Törlés