~ 21. fejezet ~

Szép jó estét Mindenkinek! :)
Meghoztam a részt, remélem örültök, és nem nyírtok ki a sok kimaradásért.
Na szóóval a részről. Szerintem nagyon rossz lett, bár az eleje még úgy ahogy elmegy. Aztáán, nem tudom már miket akartam írni, elfelejtettem.:D De gondolom ez a papolás itt a rész elején senkit sem érdekel, de mindegy.
Nem is jártatom tovább a szám: Jó olvasást, we hope you like it! ;)
Zs & Sz

… Lassan nyitogatta szemeit, közben morgott. Körülnézett, majd tekintete megállapodott rajtam. Ő is olyan meglepettnek tűnt, mint én pár perccel ezelőtt.
- Jó reggelt! – köszöntött „alvótársam”(hát őszintén remélem, hogy csak alvótárs volt).

- Jó reggelt neked is – ültem fel az ágyban és közben próbáltam felfogni a látottakat. Pár percig ültünk, vagyis én ültem, ő meg feküdt mellettem néma csöndben és csak néztünk ki a fejünkből, a gondolatainkba merülve.

- Öhhm .. Te emlékszel valamire a … a tegnap estéből? – kérdezte.

- Hát nem igen. De a fejem az szörnyen fáj. És te emlékszel valamire? – néztem rá reménykedve, hátha ő tud valamit az estéről/éjszakáról.

- Sajnos nem.

- A fenébe! – csaptam mérgesen a takaróra.

- Nyugi! Kiderítjük mi történt! – simított végig a karomon egy aranyos mosollyal az arcán. Válaszképp csak egy enyhe mosollyal az arcomon bólintottam. Pár perc múlva beszélgetést, mozgást hallottunk a többi helységből. Szóval a többiek is felébredtek. Épp az ágyból akartunk kikászálódni, amikor az ajtó kinyílt és … és Eleanor lépett be rajta. Amikor meglátott minket, az álla szerintem a padlót súrolta. Csak tátott szájjal állt, és nézett minket. Nem erre a látványra számított, hogy belépve Louis szobájába minket talál az ágyban. Ajj mi lesz ebből!!

- Eleanor, drágám, - tért vissza elsőként az élők közé Louis, és megpróbált valami ésszerű magyarázatot adni. - Ez.. ez .. nem .. történt semmi – én még mindig csak ültem és néztem barátnőmet (ha még egyáltalán szóba fog velem állni ezek után, bár nem történt semmi, vagy legalábbis reménykedem benne), aki engem fürkészett, érzelemmentes arccal. Közben Lou kipattant az ágyból és barátnőjéhez sietett.

- Akkor, .. akkor mégis miért, .. miért vagytok itt – nyelt egy nagyot. –Együtt?? – kérdezte El.

- Szívem, ezt .. nem tudom – beszélt kissé szaggatottan a Tomlinson fiú. – Tudod, tegnap este mindenki sokat ivott. És hát, hát én nem igen emlékszem az estére – vallotta be szomorúan Louis. Láttam az arcán, hogy nagyon bántják a történtek, hogy nem emlékszik a tegnapi eseményekre. Átölelte, a még mindig az ajtóban álló lányt, de ő nem viszonozta az ölelést. Most éreztem úgy, hogy el kell innen mennem. Kell keresnem egy embert, aki tudhatja, hogy mi történt az éjszaka. Meg hát már alig bírok magammal, mindjárt előtörnek a könnyeim, mert ezt tettem egy párral. Ha miattam szakítanak, hát én azt nem bírom. Gyorsan felugrottam, és az ajtó felé vettem az irányt. Eleanor előtt megálltam.

- Eleanor – kezdtem volna valami értelmeset kinyögni, de ő elfordította a fejét. Loura néztem, aki egy erőltetett mosoly kíséretében az ajtó felé bökött fejével, jelezve, hogy most menjek, megpróbál beszélni vele. Könnyekkel a szememben mentem ki a szobából és rohantam le a lépcsőn. Leérve majdnem felböktem Harryt.

- Em, minden rendben? – kapta el a csuklóm és visszarántott magához.

- Hát – nyeltem vissza a könnyeim. – Nem minden. Te mire emlékszel a tegnap estéből? – kérdeztem reménykedve.

- Nem sokra. Kissé sokat ittam. De mi történt? – kérdezte ismét.

- Hazza, tudnál adni nekem fejfájás csillapítót?

- Em, attól, hogy terelni próbálsz, tudom, hogy nincs minden rendben, és jó lenne, ha elmondanád, hogy tudjak segíteni. Amúgy meg adok, és közben csinálok neked teát is, de el kell mesélned mindent! – nézett rám aggodalmasan, majd átölelte a vállam és a konyha felé sétáltunk.

Kb. 5 perc múlva már az asztalon gőzölgött a teám, én meg Harolddal szemben ültem, és épp farkasszemet néztünk. Már nem bírtam tovább a szemkontaktust, így a bögrére szegeztem a tekintetem, és az asztalon lévő kezemmel babráltam azt.

- Em – rakta a kezét a kezemre a Styles fiú. – Mondd már el mi a baj, kérlek!

- Jó – adtam meg magam, de még mindig nem néztem rá. – Igazából nem nagy dolog, vagyis nekem az, mert nem tudom mi történt az este vagy mi nem történt, de tudnom kell, mert így megint elveszíthetek egy barátot, vagy kettőt, de ezt nem akarom, nem akarom, hogy az legyen, mint régen és … - kezdtem el hadarni mindent, de Harry közbeszólt.

- Emilia!

- Jó, szóval, .. Louis mellett ébredtem, és bejött Eleanor és nem tudom mit történt és kivagyok – hadartam újra, szóismétlésekkel tele, majd miután ezt így közöltem félénken Harryre néztem. Ő csak tátott szájjal bámult rám, meglepte a dolog, de gyorsan rendezte arcvonásait kétségbeesett arcom láttán és megpróbált valami nyugtató választ adni.

- Ne aggódj, nem hiszem, hogy történt volna bármi kettőtök között – kezdte el simogatni a kezem.

- Miből gondolod ezt?

- Ismerem Louist, legjobb barátok vagyunk. Neki ott van Eleanor, nem csalná meg – mondta. Hát oké, ez igaz. De engem ez még nem nyugtat meg. – Bár – tűnődött el – amióta együtt vannak Lou nem ivott sokat, és hát tegnap eléggé, berúgott, DE ettől még nem gondolnám, hogy történt volna kettőtök között valami.

- Legyen igazad Harry! – néztem bele zöld szemeibe.

Ekkor ajtócsapódást hallottunk az emeletről, majd El száguldott keresztül a nappalin, majd ki a házból, utána pedig Louist is láthattuk, ahogy átviharzik a lakáson, majd ő is távozik az ajtón.

- Ajj – mondtam alig hallhatóan lehajtott fejjel, és éreztem, ahogy kigördült pár könnycseppem, mert tudtam, ez mind miattam van.

- Ne aggódj, megbeszélik a dolgokat – fogta meg Harry az állam, és emelte fel a fejem. Aprót bólintottam, majd felálltam és az ajtót felé indultam.

- Most meg hova mész? – kérdezte.

- Haza – mondtam majd gyorsan felhúzva a cipőmet, otthagyva Haroldot elindultam. Hát igen, szegény még nem is sejtette, hogy miről is beszéltem… 

~ A szállodában

Épp a ruháimat pakoltam a bőröndbe mikor Rebeka benyitott a szobámba. Gondolom most értek haza a fiúktól. Olyan gyorsan döntöttem úgy, hogy eljövök a srácoktól, hogy rájuk nem is gondoltam. De jobb is, hogy nem jöttek velem, legalább a séta közben ki tudtam szellőztetni a fejem és át tudtam gondolni a dolgokat.

- Em, minden rendben? – csak ez után a kérdése után vette észre Reb, hogy mit is tevékenykedem. Szegénynek az álla leesett és kikerekedett szemekkel nézett rám. – Em, mi a jó fenét művelsz? Mégis hová mész?

- Haza.

- De, de mégis miért?

- Mert nem bírok itt maradni tovább.
- Miért? Mi történt?
- Ma reggel Louis mellett ébredtem. És nem tudjuk, hogy mit történt, már volt egy vitájuk Eleanorral, és ezért úgy érzem el kell mennem.De ti még itt maradhattok, még van két hét. Nekem meg kell egy kis idő, hogy mindent rendbe tudjak rakni.

- Kérlek Em maradj! Nem is biztos, hogy történt köztetek bármi is. Ezért nem mehetsz el!

- De Rebi, elmehetek. És most lenne egy kérésem – álltam barátnőm elé és megfogtam a két kezét. - Kérlek menjetek el valamerre délután Michcsel, hogy egyedül tudjak lenni. Ne aggódj, nem ma utazom, hanem holnap az egyik délelőtti járattal!

- Em ...

- Shh. Minden rendben van! – húztam magamhoz, és megöleltem. – Na, menj! – utasítottam egy halvány mosollyal. Ő csak aprót bólintott, majd kisietett a szobámból.

A délelőtt folyamán még elmentem egyet sétálni a közeli parkba, bár az idő nem volt valami fényes, az égen szürke színű felhők sorakoztak, és én azon imádkoztam, hogy ne kezdjen el esni az eső. Mire hazaértem, lakótársaim már nem voltak otthon. Gyorsan kerestem valami zenét, és ebédet kezdtem el főzni. Remélem, értékelik a többiek a főztömet. Egy jó óra múlva már kész voltam az étellel, már csak pakolásztam a konyhában mikor megszólalt a csengő. Vajon ki lehet az? Tűnődtem az ajtó felé menet. Mikor kinyitottam, nem várt személy látványa fogadott.

Ingyen reklám itt is folytatódik: http://titokbaburkolozva.blogspot.hu/.:)