~ 24. fejezet ~

Ciaoo!
Ne haragudjatok, de muszáj volt itt abbahagynom a fejezetet, két okból is kifolyólag, amit majd holnap részletesebben leírok. Most csak ennyi lettem volna.
Jó olvasást!
Pusziiii: Szandi és Zsuzsi

2012. augusztus 25. (vasárnap)

Egy nap. Ennyi maradt nekem, nekünk Londonban. Sok mindent szerettem volna még itt csinálni, látni. Most majdnem úgy beszélek, mint akinek itt a vég és soha többet nem adódna lehetősége visszajönni, de az már nem ugyanolyan lesz. Ez olyan filmbeillő történet. Egy majdnem hétköznapi lány összefut, szó szerint, a kedvencével, majd legjobb barátokká válnak. Később az ő barátaival, bandatársaival is baráti viszony alakul ki. Szoros baráti.
- Ennyi volt mára az After Afternoon. Köszönjük mai sztárvendégünknek, Louis Tomlinsonnak ezt a 3 feledhetetlen órát. Ne feledjétek, holnapi sztárvendégünk Jessie J lesz, akivel többek közt legújabb, készülőfélben lévő albumáról fogunk csevegni. Jake Knight voltam, tartsatok velem, holnap is.
   Ma már nem ez volt az első, hogy elkalandoztam a külvilágot teljesen kizárva. Hiszen rettegek, mit hoz a jövő. Vajon mit fog tenni a távolság barátságunkkal? Tönkremegy vagy túléli? Igen, az internet a barátunk, de nem orvosság mindenre.
Mielőtt mélyebben beleástam volna magam a témába, Louis jött ki a kis szobácskából, ahol eddig felvétel volt. Elém állva, kezét nyújtotta felém, amit én szívesen elfogadtam. Felhúzott a kanapéról, ahol 3 hosszú órát töltöttem, miközben őt és Jaket hallgattam. Az alacsonyabbik, szőke, barna hajú srác is kijött a szobából, majd kezet fogott Louval, engem pedig megölelt, ment is a maga dolgára.
- Indulhatunk, hölgyem? – kérdezte Louis, miközben a kabátomat segítette fel rám.
- Természetesen, uram.
Megvártam, míg ő is felveszi magára a kabátját, majd kezünket összekulcsolva indultunk kifelé az épületből. A parkolóban ismét a lapos Porsche várt bennünket. mivel a nagyobbik még mindig szervizben van. Louis úriember módjára segített be, az amúgy nem túl kényelmes járműbe. Miután mindketten elvégeztük a biztonsági óvintézkedéseket, értsd biztonsági öv használat, lassan indultunk el valamerre. Feleslegesnek találtam a faggatózást, mert nem árulta volna el, ha pedig igen, azzal sem jutok előrébb.
Éppen, hogy szusszanásnyi időnk maradt Calvin Harris és Ellie Goulding duója után, egyből váltott a rádió a másik kedvencünkre, a Rihanna, Mikky Eko duett, amit szintúgy végigénekeltünk. Énekeltünk? Ugyan, visítottunk. Közben ismerős környékre tévedtünk. Az ablakon kipillantva megláttam a Tescot, amelyet az elmúlt 5 napban szinte minden nap meglátogattunk és kifosztottuk csokoládé készletéből. Remélem nem megint csokit szándékszik venni, mert akkor falnak futok.
- Bejössz vagy megvársz itt? – kérdezte Louis miközben leállította a motort.
- Megvárlak, de siess.
Az ajtót hangosan becsapta, majd óriás léptekkel indult be a szupermarketbe.

Pontosan 6 perc múlva már-már rohanva közelítette meg az autót. Sietősen becspata, majd kapkodva gyújtást adott és amilyen gyorsan csak tudott, elindult. Ránéztem arcára, de idegesség helyett valami egészen más látvány fogadott. Izgatott volt, méghozzá nagyon.
- Hová megyünk? Mi történt, hogy ilyen gyorsan kellett indulni? Nem vettél semmit? – tettem fel sorjában a bennem kialakult kérdéseket.
- Már megint túl sok kérdést tettél fel egyszerre – mondta, miközben szemet forgatta,  de mégsem abban a lenéző formában, hanem a csipkelődőben – Tehát, megpróbálok válaszolni mindre. Haza és nem. Az egyik kérdésed elfelejtettem, ez van – vigyorgott rám.
Valami történt. Túl jó kedve van. Nem mintha ez probléma lenne, csak furcsa. Nem sokkal később Liam lakása előtt parkoltunk le. Louis az ajtót becsapva maga után indult el, csengetni. Fél perccel később Liam rohant le teljes harci díszben, ami nála annyit jelentett, hogy egy szürke, mintás póló, sima farmer és egy fehér Converse. Én is kiszálltam az autóból, hogy üdvözölni tudjam Liamet, ami nálunk annyit jelent, hogy 3 puszi és ölelés. Miután mindhárman kényelmesen elhelyezkedtünk a mini autóban, újra útnak indultunk.
20 perc autókázás után a fiúk közös háza előtt parkoltunk le. Louis sietősen kiszállt a Porschéból, majd az én felemre érve kitárta előttem az ajtót és kisegített a járműből, majd az ülésemet előre hajtva adott segítséget Liamnek is. Majd Lou ismét hozzám jött és kezünket összekulcsolta. Ismét nem kérdeztem, mert nem akartam. Pedig tudtam volna mit. Imádom ezt az önmagamban harcoló, egymást kiütő akaratokat.
A házba lépve, csendesség fogadott bennünket, ami szokatlan hisz láttam Zayn autóját a feljárón. Ha pedig az egyik fiú legalább itt van, akkor soha sincs csend. Louis kezemnél fogva húzott maga után, miközben Liam mögöttünk slattyogott, a kertbe, ahol a megdöbbenéstől két kis könnycsepp is kicsordult szemeimből, de ahogy félszemmel észrevettem Liam is meghatódott. Ajtócsapódás hallatszott majd, Harry is feltűnt a kertajtóban, Rebekával maga mellet. Hirtelen már nem éreztem Louis szorító ujjait az enyémek között, hanem helyet adva a fiúknak arrébb hátrált, hogy meg tudjanak ölelni bennünket.
Hogy mitől hatódtam meg, mikor kiléptünk a kertbe? Egyszerű. Zayn, Niall, Perrie, Danielle, Mich, Nick vártak bennünket. A kert csodásan volt feldíszítve. Három fa közé volt kifüggesztve 2 óriás felirat. Az egyiken Boldog Születésnapot, Liam, míg a másikon a Már Most Hiányoztok felirat díszelgett. Jobban körbenézve, szemügyre vehettem a két asztalt, ami mindenféle étellel volt megrakodva.
- Boldog szülinapot, Liam – suttogtam fülébe, miközben megöleltem.
- Köszönöm – válaszolt – Te pedig nagyon fogsz hiányozni, pöttöm.
Liam öleléséből Louiséba kerültem. Vajon direkt ő volt az utolsó?