2013. július 31., szerda

~ 32. fejezet ~

Sziasztok!
Meg is hoztam az e havi utolsó részt. ;)
Ez kissé unalmassá sikerült, de most ez van. Majd legközelebb lehet, hogy eseménydúsabb lesz.
Na nem is szövegelek tovább. Már csak annyit akarok írni, hogy nagyon szépen köszönjük a több, mint 12 100 nézettséget! <3
Jó olvasást! :)
Zs & Sz



Az éjszaka közepén nagy hangra keltem, ijedten ugrottam fel. Ezzel a mozdulatommal felébresztettem Louist is.
- Mi a baj? – kérdezte nyöszörögve, rekedt hangon.
- Louis, mi ez a nagy zaj?
- Biztos vihar van – majd egy nagy dörrenést hallottunk. – Szóval vihar van. És itt a ház mellett van egy fa. Annak az ága szokott néha nekicsapódni az ablaknak. De semmi baj Em, gyere, ide – húzott vissza magához és egy apró csókot adott számra. Én szorosan hozzá bújtam. Az igazság az, hogy sohasem szerettem a vihart. Ilyenkor általában nem tudok aludni, csak a takaróval a fejemen forgolódni. De most itt van velem Louis, és biztonságban érzem magam mellette.
Kb. 10 perc telhetett el, mikor újra megszólalt Louis.
- Nem tudsz aludni?
- Nem – adtam választ kissé habozva.
- A vihar miatt?
- Ahham. Kiskorom óta nem szeretem az efféle égi jelenségeket.
- Nem lesz semmi baj, itt vagyok melletted – mondta, majd szorosabban átölelt.
Újabb 10 perc után most én szólaltam meg:
- Louis?
- Hmm?
- Szerinted szörnyű barátnő vagyok?
- Hát, ezt még nem tudom eldönteni, mivel még csak pár órája vagyunk együtt, de majd úgy egy hónap múlva válaszolok erre a kérdésedre, rendben?
- Nem, Louis, nem úgy értem! Szerinted rossz barátnője vagyok Rebinek? Az este folyamán el sem búcsúztam tőle, meg semmi ilyen. És egyáltalán hol alszik?? Egyedül hagytam … - mondtam aggodalmaim.
- Most akkor nem élvezed, hogy velem aludhatsz? – kérdezte kissé játszva a sértődött szerepet.
- Louis! Komolyan kérdeztem.
- Jól van – váltott komoly hangnemre. – Szóval. Először is. Nem vagy rossz barátnő szerintem. Egy csodás lány vagy, Rebeka örülhet, hogy a barátnője vagy. Másodszor. Attól, hogy ma nem búcsúztál el tőle még nem áll meg a világ. Biztosan tudja, hogy most örülsz annak, hogy együtt vagyunk – és remélem is örülsz – és így meg fogja érteni, hogy ebben a pár napban minél többet szeretnénk együtt lenni. Neki te ott vagy az év 365 napjában, míg nekem csak az ilyen találkozókon, telefonon és skype-on. Harmadszor, nem tudom, mennyire emlékszel, de van egy vendégszobánk 2 ággyal. Rebi biztosan ott alszik, ha csak Niall vagy Harry el nem rabolta.
- Köszönöm. De akkor is kicsit rosszul érzem magam. Amúgy tök bolond vagy. Miért ne örülnék, hogy együtt vagyunk? Akkor szerinted igent mondtam volna?
- Jól van na! Muszáj volt megemlítenem. Kíváncsi voltam a reakciódra. És ne legyen lelkiismeret furdalásod – mondta, majd adott egy puszit arcomra. Ekkor egy hatalmasat dörrent az ég. Én meg ismét hihetetlenül megijedtem és összerezzentem.
- Shh. Itt vagyok – ölelt még jobban Louis. Bár nem tudom, hogy lehet-e ennél még jobban összebújni, de ha igen akkor biztosan közelebb megyek még barátomhoz. – Próbáljunk meg aludni – majd kaptam egy csókot. Amint elvált tőlem, éreztem ajkaim bizsergését. Ezzel a kellemes érzéssel próbáltam visszaaludni, de nem sikerült. A vihar még mindig tombolt. A fák suhogtak, a szél süvített, dörgött és villámlott, az eső meg csak hullott szaporán az égből.
Olyan fél óra telhetett el mikor megint megszólaltam.
- Louis! – szólítottam újra meg. Válaszképp csak hümmögött egyet. – Pisilnem kell.
- Akkor menj! – mondta. Majd mikor nem mozdultam újra szólásra nyitotta száját. – Most komolyan kísérjelek ki?
- Légy szíves!
- Na jó, gyere – mondta, majd nagy nehezen feltápászkodott. Én gyorsan felugrottam és odasiettem hozzá, mielőtt dörrent még egyet az ég. – Sokba fog ez neked kerülni szépségem – bökött meg orrával, majd adott egy puszit. Utána kezemet megfogva a mosdóhoz kísért.




~ 2012. szeptember 15. (szombat)

Fáradtan ébredtem fel reggel, egy kiáltásra, ami így szólt:
- Nincs itthon kajaaaaa!!!!!! – kiáltotta, ki más, mint Niall. Ekkor rápillantottam a kis vekkerre, ami az éjjeliszekrényen pihent. 8:20 Atyaég. Majd az ágy másik oldalán fekvő férfiúra vetettem pillantást, aki mellesleg a barátom és még békésen szuszogott derekamat átölelve. Hmm de furcsa. Barátom. Egy pár vagyunk!!! Ujjongtam magamban, és arcomra óriási vigyor kúszott. Mosolyom egy ásítás tüntette el, ami után úgy döntöttem még visszaalszom. Ez sikerült is. Bár már csak egy fél órára sikerült. Lassan kinyitottam a szemeim és Louis felé fordítottam tekintetem. Ekkor egy csodaszép kék szempárba „ütköztem”, ami éppen engem figyelt.
- Jó reggelt szépségem! – mondta a mosolygós száj.
- Neked is – válaszoltam. Pár perc eltelte után a gyönyörű szemek még mindig figyeltek, de nem tudtam miért. – Mi az? Csak nem egy óriási pukli nőtt az orromra és azt bámulod? – kérdeztem, de nem gondoltam komolyan mondandóm. Vagy hát remélem, hogy tényleg nem nőtt semmi az arcomra.
- Nem dehogy is – nevetett fel halkan és kezével kisimított egy tincset az arcomból. – Csodálatos vagy, mint mindig! – majd közel hajolt és egy puszit nyomott ajkaimra. – És az enyém – tette hozzá végül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése