2013. október 14., hétfő

~38. fejezet~

*2012. október 22. (vasárnap)
Íme, eljött a nagy nap. Louis nagy napja. Ő egyelőre még aludt, én is csak ébredeztem. Morogva felültem, hogy megnézzem mennyi az idő. Döbbentem konstatálom, hogy 8 óra már elmúlt. Az a 8 óra, amire meg volt beszélve, hogy indulunk Doncasterbe. 3 órás útnak ígérkezik autóval, így bőven lesz időm, amíg megismerhetem Louis családját és ő is időben odaér a bemelegítésre. Furcsa lesz újra helyszínen nézni a focimeccset, de majd próbálkozom. Amint feleszmélek a kezdeti sokkból rázni kezdtem Louis vállát, hogy ébredjen fel. Először morgott és átfordult a másik oldalára, majd erősebben ráztam és a várva várt hatás ezennel nem maradt el.
Álmosan feltápászkodott a könyökére és próbálta kinyitni csipás szemeit. Hiába, egy világsztár sem tökéletes. Erre rátesz még egy lapáttal a párnáján terjeszkedő nyálfolt is. Miután talán felfogta, hogy hol van és ki ő, felém fordult és megszólalt:
 - Jó reggelt! Bár el tudtam volna fogadni egy kicsit kedvesebb ébresztést is.

Monológja végén adtunk egymásnak egy ujjvég pacsit. Ez olyan, mint egy sima pacsi, csak itt az ujjvégeink érnek össze. Nekünk ez helyettesíti a reggeli csókot, amíg nem mossuk meg a fogainkat.
- Kedvesebbet, kedvesebbet – zsörtölődtem, mikor már kipattantam az ágyból és a bőröndöm felé tartottam. – Kikapcsoltad az ébresztőt és már fél órája úton kéne lennünk – közlöm vele nyersen a tényeket, majd megerősítésként hozzávágtam egy szíves szürke pulcsit, ami egész valószínű, hogy azt fogom felvenni.
- Micsoda? – hitetlenkedett, de már ő is teljesen éber és ki is ugrott az ágyból.
A reggeli sokkon gyorsan túlléptünk. Valószínűleg megdöntöttük a leggyorsabb reggeli készülődés világrekordját. Csupán 10 percünkbe telt, mire mindketten teljes harci díszben pompáztunk. Ilyenkor szolgál javamra az, hogy még mindig iskolába járok, mert reggelente se hagyok magamnak sokkal több időt. Egyébként tényleg azt a pulcsit vettem fel, amit hozzávágtam Louhoz. (ITT) A fiúkkal telefonon értekeztünk csak, hogy ők mikor indulnak. Ebéd után, olyan 1 óra körülre tervezték az indulást, de csak hárman. Harry, Niall és Liam. Zayn röstelli, hogy nem jöhet, de halaszthatatlan dolga volt. Nektek, de csak nektek megsúgom, hogy fogorvoshoz kellett mennie.
Louis ahhoz képest, hogy nemrég kelt fel, elég ébernek tűnt, de nem mertem mellette elaludni, nehogy kiderüljön, hogy rosszul láttam a dolgokat.

A második benzinkútnál meg álltunk tankolni. Egyrészt az autóba, másrészt a hasunkba. Reggelizni már nem maradt időnk, ezért amíg Louis teletöltötte a kocsi tankját, addig én bementem A McDonaldsba venni valamit magunknak.
- Mit kérsz? – fordultam Louishoz.
- Öhm, sajtburger menü jó lesz.
Mint egy jó pincér bólintottam, miszerint értettem a rendelést. Táskámat megragadva szökdeltem be a gyorsétterembe, közben elterveztem, hogy én is ugyan azt fogok enni, mert az a kedvencem, persze a Happy Meal menü mellett. Lehet mégis inkább azt kéne venni… A sor nem volt hosszú, csupán ketten álltak előttem, addig pont el tudtam dönteni, hogy melyiket szeretnék enni.
- Hello. Két sajtburger menüt kérnék elvitelre – adtam le a rendelést a 20 év körüli nagyon szimpatikus fiúnak, miután egyből fizettem is.
- Tessék – tette le elém a 2 zacskót, a még meleg ételekkel és a 2 üres pohárral. Asszem’ még kacsintott is. Nemtom’.
Felkaptam a zacskókat, a poharakat gyorsan megtöltöttem kólával és sietősre vettem a figurát. Igazából nem szeretek itt kólát inni, mert mindig az a benyomásom róla, hogy szódát színeznek sötétre egy kis ízesítővel. Mindegy… Időközben Louis is végzett a tankolással és átállt a parkolóba. A kocsinak dőlve várta a nem épp egészséges reggelijét, de ez is jobb a semminél. Átnyújtottam neki az egyik zacskót és poharat.
- Köszönöm – húzott magához egy csókra.
Még korábban megbeszéltük, hogy nincs mit titkolni ezen a kapcsolaton. A rajongók így is, úgyis rájönnek. Így legalább nem kell nyomozniuk, hogy igaz-e vagy sem. Nem tököltünk tovább a parkolóban, beszálltunk egy út közben ettük meg a reggelinket. Ezt az egészséges, laktató reggelit.
-  Amúúúgy apa mindig azt mondja, hogy a mekis kaja az az útszéli elgyúrt, széttrancsírozott állatokból készül. Amikor látunk egy állatot, akkor mindig megemlíti, hogy nemsokára jönnek érte a dolgozók – közöltem vele nagy komolyan a tényeket, mikor már a felét megette a hamburgerének.
Majdnem visszaköpte, sőt ha jól láttam kicsit el is zöldült a feje.
- Mi??? – sipítozott.
- Vicceltem csak – nyugattam meg, miközben majd megpukkadtam a röhögéstől, ami azonnal újra elfogott, elég volt csak az arcára tekintenem. – De amúgy tényleg nem tudom, miből készül – röhögtem tovább és jóízűen falni kezdtem a saját sajtburgerem, mert engem nem zavarnak ezek a dolgok. Finom és kész.


Ez után az út nagyjából csöndben telt,miután megettünk és megittunk mindent. Louis koncentrált a vezetésre, én pedig arra, hogy el ne aludjak, később, úgy 2 óra után már arra is kellett figyelmet fordítanom, hogy be ne pisiljak. Akárhogy próbáltam ülni, sehogy sem sikerült csökkentenem az ingert, így kénytelen voltam szólni Louisnak.
- Öhm Louis, mikor lesz legközelebb egy WC? – kérdeztek.
- Fogalmam sincs. Miért? – fordult felém egy röpke pillantás erejéig.
- Mert ha nem állunk meg 10 percen belül, akkor szétrobban a hólyagom – közöltem vele kíméletlenül a nyers tényeket.
- Kellett neked meginnod az én kólámat is?!
- Igeeen. Szomjas voltam és a szomj az biza nagyúr – bólogattam bölcsen.
- Az biza – hagyta rám a dolgokat.
Nem telt el 5 perc és az autó lassulni kezdett és lehajtottunk az autópályáról egy, milyen véletlen, megint egy McDonalds-hoz.
- Megfelel? – kérdezte Louis.
- Tökéletes. Siessünk – és már az autón kívülre kerültem.
Kabátomat magam mögött hagyva rohantam a megkönnyebbülést jelentő helyre, de mikor odaértem a bejárathoz állam leesett. Az ajtóra ki volt ragasztva a jelen helyzetben a világ legellenségesebb szava: Zárva. Egy helyben toporogva vártam, hogy Louis utolérjen és ő is csak tátott szájjal bámulta azt az egy pokoli szót.
- Most mit fogsz csinálni? – kérdezte.
Körülnéztem és akkor pillantottam csak meg a kukoricást. Talán… Szemem, bár nem láttam, de biztos voltam benne, hogy felcsillant a zseniális ötletem után. Louis, aki tényleg láthatta és arra is fordult amerre én, értetlenül bámult.
- Mit akarsz te egy kukoricásban?
- Vajon? – húztam fel a szemöldököm.
Magam után vonszoltam Louist és a beton szélénél megálltunk.
- Most aztán nagyon figyelj! Én bemegyek, addig, hogy ne látszódjak, te pedig őrködj, hogy senki ne kövessen – adtam ki az utasításokat.
- Ez most komoly?
Hangja már majdnem a hisztérikust ütötte meg, pedig nem is neki kell ennyi kukorica mellett elvégeznie a kis dolgát.
- Aha. Van zsepid?
Szóbeli válasz helyett a kezembe nyomott egy 10 darabos zsepi csomagot és én már ott sem voltam. Vagyis de, adtam még a jobb orcájára egy óriás, cuppanós puszit.
Ha nem haragszotok, nem részletezném, mennyi ideig tartott, milyen színű volt és mennyi, hanem egyszerűen visszatérnék. Kisétáltam a kukoricák közül úgy, hogy se nem ért földönkívüli támadás, se nem akart elrabolni egy perverz állat sem. Louis még akkor is lelkiismeretesen végezte őri feladatait, amikor mögé lopóztam és hátulról megcsipkedtem a pofikáját. Vigyorogva megfordult és egy gyenge puszit nyomott a számra.
- Kész?
- Kész – bólogattam elégedetten és megkönnyebbülten.
Kézen fogva bandukoltunk vissza a kocsihoz, hogy folytathassuk az utunkból maradt pár kilométert. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése