~ 27. fejezet ~

*2012. szeptember 3. (hétfő)

"I wanna stay up all night, and jump around until we see the sun
I wanna stay up all night and find a girl and tell her she's the one
Well don't change the feeling
Don't let it go, 'cause we got the flow
Get outta control
I wanna stay up all night an do it all with you
Up, up, up all night like this, all night
Up all night like this, all night
Up all night"

Vége. Most már tényleg vége van a nyári szünetnek. Megszólalt az ébresztőm, pontban 6:16-kor. Vissza kell szoknom ehhez a korai keléshez, amit egyenesen gyűlölök. Nehezen, de sikerült kikelnem az ágyamból, pedig a párnám és a takaróm minden erejükkel azon voltak, hogy visszatartsanak, de sajnos nem sikerült nekik. Elcsoszogtam a fürdőbe. Fogmosás, fésülködés, sminkelés… Napi rutin lesz mostantól. Visszavonszoltam magam a szobámba, majd a szekrény előtt állva próbáltam eldönteni mit vegyek fel. Nem tudtam milyen idő van odakint, így dönteni sem tudtam. Ismét szedtem a lábaimat, a szobám ablakában lévő hőmérőig. 20,1°C. Ha már reggel ennyi van, akkor dél körül már hőguta lesz. Vissza a szekrényhez. Gondolkodás nélkül kikaptam egy sötétkék farmert. Kerestem hozzá egy fehér felsőt és egy kék mellényszerűséget. Gyorsan felkaptam vállamra a táskámat és lerobogtam a lépcsőn, megcélozva a konyhát.
- Szia, Anya – adtam arcára egy óriás cuppanásat – Apa hol van?
- Korán reggel elment dolgozni – felelte. – Még mindig nem eszel reggelit, ugye?
Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem. Soha nem reggeliztem iskola időben. Csak és kizárólag szünetekben és hétvégén ettem olyankor. Nem tudom, miért, de így szoktam meg és ilyenkor nem is kívánom az ételt.
- Petit el kell vinni? – kérdeztem anyától.
- Igen, el kell – kiáltott öcsém valahonnan a lépcső felőlről.
- Akkor szedd össze, ami kell, mert nemsokára indulunk – adtam ki az utasítást kiabálva.
Végig akartam simítani a karkötőmön, amit Louistól kaptam, de nem volt a karomon. Kisebb fajta szívrohamot kaptam. Azonnal felpattantam és meg sem álltam a szobámig. Ágyamhoz siettem, mert gyanítottam, hogy este, alvás közben kikapcsolódhatott a csatja. Feltúrtam az egészet, de sem a párna, sem a takaró, sem a lepedő alatt nem volt. Az utolsó helyre, félve, de benéztem, hátha ott megtalálom, de az fejrésznél lévő kis résben sem volt. Könnyeim már potyogtak, mert ez alatt az egy hét alatt, annyira szívemhez nőtt ez a karkötő, mint még semmi más. A története is érdekes, mert nem kézből-kézbe, személyesen lett átadva. Itthon, az egyik bőröndöm legalján találtam a kis dobozt, ami ezt a csodát rejtette. A dobozba nem csak a karkötő volt, hanem egy cetli is. „ Hogy mindig veled legyek. Louis” Egy rövid mondtad, de számomra mindennél többet jelentett. A fiúkkal mindennap váltunk legalább egy sms-t. De eddig szerencsére esténként tudtunk Skype-on beszélgetni órákat is. És tettek egy olyan ígéretet is, hogy amint tudnak, meglátogatnak minket, Mich is. 
A karkötőt felraktam ismét a jobb csuklómra, körbeforgattam, hogy nem hiányzik-e egy medál róla. Ismét a lépcső felé vettem az irányt. Ezen a napon többet lépcsőztem már, mint az elmúlt egy hónapban. Pont mikor leértem és elhagytam az utolsó lépcsőfokot szólalt meg a csengő. Csak és kizárólag Rebeka lehet, mert ki más is csengetne 7:20-kor? A lépcső aljától egy karnyújtásnyira volt az kaputelefon, így könnyen kiszóltam neki.
- Szia-miaaa – kurjantottam bele.
- Beengedsz? – kérdezte.
- Ja? Hogy be szeretnél jönni? Mássz kerítést! – adtam a fantasztikus ötletet, erre csak egy horkantást kaptam válaszul. Nincs jó kedve. – Jól van már. Nyitom.
Mire megtaláltam a megfelelő gombot, addigra Rebekának már elpattanhattak az utolsó, legkitartóbb idegszálai is. Félreértés ne essék. Nem direkt csináltam. Csak elfelejtettem, hogy melyik is nyitja a kiskaput.
- Anyaaaa! Elmentünk – kiáltottam be a konyhába.
Még nem mentünk el igazából, de oda akartam hívni magunkhoz, hogy búcsú puszit adjon, szokásához híven és ehhez ez tűnt a legjobb megoldásnak. Petit sem tudom, hogy hol kóvályog, így nehéz lenne elindulni. A bejárati ajtó nyílt és megjelent Reb egy az enyémhez hasonlító szettben. Annyi különbséggel, hogy neki barnás mellénye volt és valamivel világosabb shortja.
- Neked valami röntgenszemed van és átláttál a szobámba és direkt ugyan úgy öltöztél, mint én? – minden szó után lejjebb ejtettem az államat.
Azért ez tényleg megdöbbentő. Egy szót sem beszéltünk még a mai nap, de ugyan olyan szerelésben pompázunk. Sőt még a cipője is olyan, amit én akartam felvenni, így, hogy legalább legyen eltérés köztünk, felvettem egy ilyen izét. Sosem tudtam mi a pontos megnevezése, de tetszett és nem hagyhattam a boltban. Időközben anya is ideért a konyhából és Péter is előkerült.
- Em, óvatosan vezess! – kötötte lelkemre anya és átnyújtotta Toyotájának kulcsait.
- Mikor nem vezetek óvatosan?
Költői kérésnek szántam, de ahogy befejeztem a mondatot, 3 egyöntetű Soha volt hallható az előszobában.
- Veletek többet nem is beszélek – sértődtem meg és kifelé vettem az irányt, de azért adtam anyának egy puszit.
Rebnek és Petinek rohanniuk kellett a kocsihoz, mert már tapostam volna a gázt és akár nélkülük is elmentem volna. Rebeka beszállt az anyóülésre, Peti pedig hátra. Végigmorogta az utat, miszerint ő nem szeret hátul ülni, sőt kifejezetten utál. Már majdnem az iskolánál voltunk, amikor megszólalt a jobb zsebemben lévő telefonom. Mivel vezetés közben nem telefonálok, így aki hívott kénytelen lesz várni még 5 percet. Annyira csak nem lehet fontos. 
Az iskola előtt a szokásos dugó fogadott. Parkolóhelyet nem találni, a szülők az úton állnak meg, míg gyermekük kiszáll, a diákok többsége pedig össze-vissza rohangál át az úton. Végül, nehezen, de sikeresen találtunk egy parkolót az épület szélénél. Kiszálltunk, beriasztottam és csak akkor néztem meg, ki keresett. Nem okozott nagy meglepetést, mikor azt látta, hogy 1 nem fogadott hívása van: Louis. Gyorsan megkerestem a névjegyzékben és azonnal rányomtam a hívás gombocskára. Egy csörgés után azonnal felvette.
- Tudod, hogy aggódtam érted? Ugye nincs semmi bajod? Épségben vagy? – árasztott el kérdéseivel.
- Nincs semmi bajom Lou. Vezettem és bárki kereshetett volna, akkor sem vettem volna fel – világosítattam fel kedvesen. Ezennel tényleg kedves voltam.
- Komolyan a szívbajt hoztad rám. Eddig mindig felvetted, ha kerestelek. Már olyan is megfordult a fejemben, hogy utálsz, és azért nem veszed fel – esett kétségbe.
- Nem vagy normális. Ilyentől nem kell tartanod – röhögtem fel.
- Nem is tartok, csak… Csak… - hebegett.
- Jó, mind egy. Térjünk a tárgyra, hogy miért hívtál – legyintettem, bár ezt ő nem láthatja.
- Most te komolyan le akarsz rázni? Szép kis barát vagy.
- Nem Louis. Itt állok az iskola előtt és ha nem sietsz lekésem az utolsó évem évnyitóját.
- Ja? Jó! Akkor gyors leszek. Szerinted szürke vagy fehér mintás pólót vegyek fel?
Meghibbant. Bizton állíthatom, hogy elmentek otthonról neki. Komolyan képes volt csak ezért idetelefonálni?
- Ez komoly? Ezért hívtál fel és rendeztél kétszer is jelentet? – kezdtem dühbe gurulni.
- Igen. Szóval melyik?
- Te nem vagy normális. Hagyjál már. Fehér. Most pedig leteszem, mert tényleg lekésem az évnyitót – fújtattam.
- Köszönöööm. Szeretlek, Em. És ne szedj össze semmilyen pasit. Akármekkora is a kémia köztetek, ellenállj.
Tény és való, hogy abban maradtunk, hogy barátként folytatjuk, de akkor is többet érzünk a másik iránt, mint egy szimpla barát iránt. Normál esetben most elolvadnék, hogy milyen cuki, de most épp évnyitóra igyekeznék. Azt a diákot, aki már az első napon elkésik, az rossz ponttal indul a tanároknál. Neki mindig nehezebb kérdéseket tesznek fel felelésnél és a legapróbb rosszaságból is elefántot csinálnak. Ezért nem szeretnék késni és rossz ponttal indulni az utolsó, végzős évemben.
- Nem kell félned ettől. Én is szeretlek, de most tényleg megyek. Sziaaa. Pusziii. Este beszélünk még – búcsúztam és válasza megvárása nélkül, kinyomtam a telefont.
Visszacsúsztattam zsebembe és Rebeka után iramodtam, aki időközben az iskola előtt ácsorgó barátnőinkhez csatlakozott. Dalmát és Babettet már legalább 2 éve nem láttuk. Velük is az elektronikai eszköz vívmányai segítségével tartottuk a kapcsolatot. Az utóbbi időben egyre többet beszéltünk. Velük is megpróbáltuk felépíteni azt, amit régebben leromboltunk. A barátságunkat. Mi voltunk az elválaszthatatlan négyes. Igaz, ők ketten és mi ketten Rebekával mindig szorosabb kapcsolatot ápoltunk, de ez egyikünket sem zavart különösen. Míg 4-en együtt voltunk, nem volt számunkra külvilág. Csak mi.

~ 26. fejezet ~

Sziasztok!!
Itt is a rész! ;)) Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni. Remélem azért nem lett olyan borzalmas. :D
Különösebb hozzáfűznivalóm nincs.
Köszönjük a több, mint 9900 látogatót!!
Jó olvasást!
Puszii: Zsuzsi & Szandi

- Ha nem próbáljuk meg, akkor soha nem tudjuk meg.
- Ez igaz Lou, de én holnap utazom haza. Most egy ideig biztos nem találkozunk, és – kissé megálltam mondandómban, hogy még egyszer átgondoljam a válaszom. Nem akarom megbántani, de most egyenlőre mindkettőnknek ez lesz a legjobb. - Ez nem lenne jó, hogy összejövünk aztán meg pár óra után elutazok a világ másik felére. Aztán maradna a telefon és az internet ahol tarthatjuk a kapcsolatot.
- Szóval, te most nem akarsz velem együtt lenni? Csak mert ez csupa kifogás. Mindent meglehet oldani! – húzódott el tőlem.
- Loouis! De én nem így akarok kezdeni egy kapcsolatot! És kérlek, ezen most ne vitázzunk. Majd máskor megbeszéljük ezt. Ha együtt kell lennünk akkor együtt leszünk előbb vagy utóbb – majd adtam az arcára egy hosszú puszit. Épp indulni akartam ki az udvarra, hogy friss levegőt szívjak, mikor Louis a csuklómnál fogva visszahúzott, és egy hosszú csókban részesített.
- Hova mész? – kérdezte elválva ajkaimtól.
- Kiszellőztetem a fejem. Mindjárt jövök – csak bólintott és adott egy puszit.
Kiérve a ház elé mélyen beszívtam a levegőt, és leültem a ház elé a pár fokos lépcsőre. A fejem tele volt gondolatokkal. Nem tudtam, jól döntöttem-e. Bár próbáltam magam meggyőzni, hogy ez volt a helyes döntés, azért voltak kétségeim. Próbáltam elhessegetni a gondokat, hiszen ez az utolsó estém itt. Még egyszer mélyen beszippantottam az éjszaka hűvös levegőjét, majd felálltam és mosolyt varázsolva az arcomra bementem.
- Azt hittem már elvittek a baglyok Picim – karolta át a vállam Louis és adott egy apró csókot. Éreztem a piaszagot, ami őt körülvette, ebből tudtam, hogy ivott még pár pohárral miután kimentem.
- Nem történt semmi ilyen. Megyünk táncolni? – kérdeztem, mert ki akartam élvezni az este további részét, és ezzel is le tudtam foglalni Louist, hogy a csalódottságtól esetleg még több piát igyon.

*2012. augusztus 27. (hétfő)

Megérkeztünk a reptérre. Ennyi volt... Ilyen gyorsan ér véget minden?? Nem lehet. Nem akarom, hogy vége legyen..
Kiszálltunk Rebbel Mich kocsijából, majd a bőröndöket fogva mindhárman az épület felé indultunk. Bent egy biztonsági őr egy eldugottabb helységbe vezetett, ahol már ott voltak a One Direction fiúk. Végignéztem rajtuk. Arcukon egy halvány mosolyféleség ült, de a szemükön látszott, hogy szomorúak, távozásunk miatt. Még egyszer végigfuttattam rajtuk a szemem, majd megállapodott a tekintetem Louison. Engem nézett. Figyelte minden mozdulatom, mintha bele akarná vésni az emlékezetébe.
- Nemsokára indul a gép - hallottam meg az egyik ember hangját. Próbáltam összeszedni a gondolataim, nehogy itt makogjak össze-vissza.
- Na, hát srácok ... indulnunk kell - mondtam ki az utált szavakat. Rebeka szedte össze magát elsőnek, és megindult Harry felé. Nagy nehezen én is erőt vettem magamon és Mich felé indultam. Egy kicsit hosszabb ölelés és pár jókívánság meg még 2 puszi, és indultam is tovább immár az 1D-s fiúk felé, akiktől ugyanígy búcsúztam el. Utoljára Louis maradt. Elé léptem, és hirtelen nem tudtam mit tegyek. Csak néztem a gyönyörű szempárt, aminek fogságába estem és nem tudtam mit tenni. Ekkor hirtelen Louis megfogta a csuklóm és magához húzott, majd megcsókolt. Kezeit a derekam köré fonta én meg az enyéimet a nyaka köré. Pár perc múlva a levegő hiányában szakadtunk el egymástól, de csak annyira, hogy az orrunk így is összeért.
- Szeretlek Em! Vigyázz magadra! És ha megérkeztek hívj!
- Louis! Én is nagyon szeretlek - mondtam könnyes szemmel. - Amint leszállunk, azonnal hívlak.
- Indulnotok kell! - mondta az egyik őr.
- Hiányozni fogsz, nagyon! - csókolt meg újra, de már rövidebben.
- Te is nekem - válaszoltam és éreztem, ahogy végigfolyik az arcomon egy könnycsepp.
- Ne sírj! Sokat beszélünk majd! - törölte le a könnyem. Erre csak bólintottam válaszképp, mert egy hatalmas gombóc költözött a torkomba, ami nem engedett megszólalni, mert akkor utat tör az összes könnyem. - Szeretlek! - adott még egy gyors csókot.
- Szeretlek - mondtam ki én is, majd elléptem tőle. Intettem még egyet a többieknek, majd az ajtó felé indultunk Rebivel, ahol még visszapillantottam a srácokra, aztán véglegesen is elhagytuk a termet. Rebi a vállamat átölelte és így sétáltunk a repülőgép felé.

Kb. fél órája szállt fel a repülőgép, Rebi pedig már el is aludt, fejét a vállamra hajtva. Nem csodálom, hisz az 5 óra alvás engem is kikészített, de még nem bírok elaludni. Hihetetlen volt az a nyár. De most már vége és irány a suli. Jó lesz viszont látni a családom, de eszméletlenül hiányozni fognak a Londonban megismert fiúk. Miközben visszagondoltam a nyárra, emlékek hada futott végig az agyamon: Mich megismerésére, Rebivel való kibékülésem, mikor párszor szó szerint összefutottunk Louisval és a többi fiú megismerése. Aztán ott volt a jótékonysági bál a The Wanteddal, újra találkozás Eleanorral és az 1D barátnők megismerése, a buli és következményei, Harry látogatása, mikor hirtelen haza akartam utazni, és Liam szülinapja a búcsúpartival és Louis vallomásával. Meg még ezernyi emlék cikázott a fejemben. Megint könnyek gyűltek a szemembe és pár végig is folyt az arcomon. Ezeket gyorsan letöröltem. Közben egyre álmosabb lettem, majd végül az álmok birodalmába kerültem.

- Hölgyem! Hölgyem! – rázogatta a vállam a stewardess. – Kérem, kapcsolja be az övét, mindjárt leszállunk!

- Köszönöm – válaszoltam álmosan, majd felébresztettem Rebit is.

Leszállva a repülőről egy pillanatra megálltam. Üdv újra Budapest! – mondtam kissé fájdalmasan magamban, majd Rebi karolt belém és tovább húzott a várakozó családjaink felé. Még gyorsan összeszedtük a csomagjaink, majd a családjainkhoz siettünk.

- Emília!!!! – hallottam meg anya hangját, majd pár pillanat múlva már éreztem ölelését is. – Úgy hiányoztál! – mondta mintha már ezer éve mentem volna el.
- Szia Anya! Nekem is hiányoztál! – válaszoltam. Aztán adott még két puszit, majd átengedett apának és öcsémnek. Közben fél szemmel Rebi felé pillantottam, akit épp anyukája ölelgetett még. Miután a család meg volt még Rebi szüleitől is kaptam egy gyors ölelést, és barátnőm is az enyéimtől, majd a kocsi felé indultunk s közben egy egész kérdésáradatot zúdítottak ránk, amire igyekeztünk válaszolni. Hiába mondtuk nekik, hogy van egy csomó időnk mindent megbeszélni, ők most akartak tudni mindenről, de pár perc alatt egy ilyen eseménydús nyarat nem lehet elmesélni. Még a kocsi előtt beavattak minket a tervükbe, miszerint holnap este lesz egy kis buli - család, rokonok, barátok – a megérezésünkre. Örülök neki, hogy nem mára szervezték, legalább ki tudjuk pihenni magunkat holnap estére. Még gyorsan elbúcsúztam Rebitől, hiába laknak a szomszédban, hosszú az út, aztán az autóba beszállva hazafelé vettük az irányt.

~ 25. fejezet ~

Ciao!!
Itt a rész, kisebb-nagyobb csúszással. Az előző fejezetnél magyarázatot ígértem, amit most meg is kaptok. Szóval, nem tudom ki vette észre és ki nem, de a Blogarchívum résznél a hónapok neve mellet ott vannak a számocskák. És mi is csak nemrég vettük észre, hogy véletlenül kialakítottunk egy sorozatot. 5-8-5-8 stb. az egy hónapban feltöltött dolgok száma. Így muszáj volt megírni aznap este a részt és hogy fel tudjam tenni, be is kellett fejezni. Ezért voltak keveredések itt. Tegnap pedig technikai okokból csúsztam meg, de ma itt vagyok, készen egy egész hosszú és tartalmas fejezettel.
Egyébként tegnap volt fél éves a blog. Azaz fél éve boldogítunk titeket az irományainkkal. Köszönjük azoknak akik eleje óta követik a blogot. (ha nem adnak róla jelet, akkor is) És köszönjük azoknak is akik "útközben" csatlakoztak hozzánk.
Szeretünk mindenkit vagy, hogy Leiner Laura szavaival éljek: "Szeretem az olvasóimat" vagyis mi szeretjük.
Pusziiii és jó olvasást: Szandi és Zsuzsi

Liam öleléséből Louiséba kerültem. Vajon direkt ő volt az utolsó?

Egyszer biztos megkapom rá válaszom, de nem úgy tűnik, mintha az ma lenne.
Louis ismét úgy szorított magához, mintha soha nem akarna elengedni. Hiába kerültünk az elmúlt napokban nagyon közel egymáshoz, de néha nem tudtam eldönteni, mit miért tesz. Miután ő is elengedett, ami valljuk be, nem volt rövid idő, Perrie egy tálca rózsaszín itallal töltött poharakkal egyensúlyozott körbe. Mindenki levett róla egyet, majd Harry kezdett, egy amolyan beszédféleségbe.
- Kedves egybegyűltek! Köszöntök mindenkit ezen a csudásan szép napon, mikor még a felhők is tömegesen vonulnak el felettünk, hogy megcsodálhassák, eme kis társaságot. Körülbelül egy hónapja, hogy 3 ifjú hölgy – ennél a pontnál Mich köhintett egyet, majd Harry szem forgatva folytatta – 2 ifjú hölgy és egy derék ifjú csatlakozott, ezzel beszínesítve szürke hétköznapjainkat. Komolyan, ha ők nem jöttek volna, itt ülnénk még most is a nappaliba és egymással harcolnánk a TV kapcsolóért. Brr, durva. De, mint mondtam, szerencsére, itt vannak ők. Csak pár példa, hogy miket köszönhetünk nekik. Mich, ha te nem lettél volna, akkor azt hiszem, Nick örökre szingli marad. Köszönjük neked. Aranyos párocska vagytok. Reb, ha te nem vagy, akkor soha nem tanuljuk meg, hogyan essünk el, saját lábunkban. Köszönjük neked is. Em, köszönjük neked, hogy megtanítottad nekünk, hogy egy reggel el lehet kezdeni morgás és koffein bombák nélkül. Szó, mi szó. Veletek lettünk egy kerek egész. Nagyon fogtok hiányozni, lányok – fejezte be mondandóját Harry, aminek az nagy részét végignevettük, de a végére kigördült, egy könnycsepp mindenki szeméből.
- Ti is rettenetesen fogtok nekünk hiányozni, de ne higgyétek, hogy ilyen könnyen megszabadultok tőlünk. Tudjátok, internet, telefon, repülő, sőt még autó is szolgálatunkra készen áll – mondta Rebeka helyettem is.
- Most már csak annyi maradt hátra, hogy Cheers és kezdődjék a partiii – üvöltött fel Harry.
Mindenki egy körben állt, majd poharunkat középre téve koccintottunk és emeltük magasba őket. Mikor körbenéztem társaságunkon, mindenkin egyszerre láttam boldogságot és szomorúságot is.
Louis egész végig a derekamat ölelte. Teljesen úgy festhettünk, mint egy rózsaszín felhők között úszkáló gerlepár, de el kell, szomorítsak mindenkit, baráti kötődésen kívül, semmi sincs köztünk. Bár a gyakori lopott csókok vagy gesztusok nem erről árulkodnak, de ez a valóság. Tény, hogy Lou rettentő jó pasi, szeretnivaló, kedves, vicces, féltő, nem mellesleg tehetséges is, de nem hinném, hogy jó lenne egy bimbózó kapcsolatnak az, hogy már a legelejétől kilométerek választják el egymástól a két felet.
- Em, itt vagy még? – tellegette szemeim előtt kezeit Louis.
- Mi? Persze, itt vagyok. Mit is mondtál? – kérdeztem.
- Nem úgy tűnt. Azt kérdeztem, mit kérsz? – vonta fel gyanakvón bal szemöldökét.
- Ő, azt hiszem, egy kóla megteszi.
- Biztos kóla? Nem kell valami… jobb?
- Nem, nem. Az tökéletes lesz. Nem szeretném, hogy megismétlődjön a múltkori és esetleg szétszakítsak még egy álompárt – mondtam, de azt hiszem az utolsó mondatot nem kellett volna hozzátennem.
- Ne szórakozz már – hangja dühösen csengett, még soha nem hallottam így beszélni – Nem szakítottál szét senkit. Csak megadtad a kezdőlöketet a szakításhoz, amiért mindketten nagyon hálásak vagyunk neked, hisz lehet boldognak tűntünk, de mint mondtam, rég nem működöt ez már köztünk.
Mélyen a szemembe nézve próbálta agyamba vésni ezeket, de nem sok sikerrel, ugyanis véleményem szerint én mindig csak egy kapcsolat elrontója leszek, bármi is volt a felek között.
- Tudom, hogy megint arra gondolsz, hogy te vagy a hibás, de ha százszor nem mondtam el eddig, hogy nem te vagy, akkor egyszer sem. Inkább, gyere, igyunk valamit – ragadta meg kezem és felhúzott a napozóágyból.
Az egyik asztalhoz közeledtünk, amin csak italok voltak felsorakoztatva. Annyi féle, hogy még csak hírből sem ismertem őket, nehogy ízre. Teljesen rábíztam magamat Loura, aki ha jól láttam kevergetett valamit, ami végül halványsárga színben pompázott.
- Tessék – nyújtotta felém a löttyöt.
Először csak megszagoltam, mint minden új dolgot, majd megkóstoltam. Az íze nem volt túl bizalomgerjesztő, de hát íze van, ezt kell szeretni.

Pár pohár Louis féle kotyvaléktól kezdtem magamat sokkal felszabadultabbnak érezni. Olyannak, akinek nincsenek gondjai, csak éli életét, mindenféle akadály nélkül.
Úgy 10 körül, pontosan nem tudom, mert nem figyeltem az órát, megszólalt egy dal. Happy Birthday to you, happy birthday, Liam.
Mindenki a kertajtó felé nézett, ahol megpillantottuk Daniellet és Niallt egy óriás batmanes tortával Liam felé tartani. A fiú teljesen meghatódott, ami nem csoda. A gyertyák elfújása után ezennel Danielle kezdett bele kisebb monológjába, majd Liam felszeletelte a tortát és a buli kis időn belül elérte a csúcspontját. Eközben persze érkeztek még emberek, gondolom ők a fiúk barátai voltak. Így egy fergeteges házibuli kerekedett ki.
Szinte az egész estét Louisval ücsörögve, iszogatva, beszélgetve töltöttem. Szerencsém volt, hogy neki is botlába van a táncoláshoz, mint nekem, így még egy kósza gondolatot sem pazaroltunk arra, hogy táncoljuk. A lopott csókokból az este folyamán egyre több és több lett, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
Majd az egyik után Louis olyat mondott, amire nem számítottam.
- Em, ugye emlékszel miért szakítottunk Eleanorral? – kérdezte bizonytalanul.
- Persze – bólintottam, bár nem értetem mire megy ki ez az egész.
- Szóval, mint mondtam akkor, mindkettőnk mást szeret – bólintottam ismét – Nem tudom, hogyan is mondjam el vagy alkalmas-e az időpont, de úgy érzem muszáj tudnod.
- Jézusom, Louis, ne ijesztgess már. Csak nem lehet olyan ijesztő az a személy – mosolyogtam rá és bíztatva a folyatásra megszorítottam jobb kezét.
- Remélem, nem fogsz képen röhögni meg hasonlók, de az a személy te vagy. Téged szeretlek.
Szívem óriásit dobbant az utolsó mondattól, de erre legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Pont ő, pont belém? Lehetetlen! Álmodom! Valaki csípjen meg, hogy tudjam ez a való világ.
Louis fejét lehajtotta és tenyere közé rejtette arcát. Olyan volt, mint egy kisfiú, aki eltörte anyukája kedvenc vázáját, mert a házban focizott.
- Na? – nézett fel pár perces hallgatás után. Szerencsénkre nem kellett túlkiabálni a zenét, mert egy elég eldugott helyen ültünk.
- Hát, izé, nem tudom, mit mondjak – ráztam a fejem tétlenül.
- Ne, inkább ne mondj semmit. Hülyeség volt ezt elmondanom. Inkább megyek, iszok valamit.
Felállt, majd elsétált az italos asztalhoz. Szemeiben mérhetetlen szomorúság tükröződött és csak egyvalaki miatt volt ez. Miattam. Amit ez eljutott a tudatomig, azonnal felpattantam és utána rohantam. Mikor odaértem hozzá, olyan szorosan, ahogy csak tudtam magamhoz szorítottam.
- Nem volt hülyeség, Lou. Nem mondom, hogy próbáljuk meg együtt, mert nem tudom, hogy működne ez köztünk, hogy két, egymástól távol lévő országban élünk. Ha itt élnék, mindenfajta gondolkodás nélkül rávágtam volna az igent, de így, nem tudom – motyogtam végig kabátja alábújva.
- Ha nem próbáljuk meg, akkor soha nem tudjuk meg.

~ 24. fejezet ~

Ciaoo!
Ne haragudjatok, de muszáj volt itt abbahagynom a fejezetet, két okból is kifolyólag, amit majd holnap részletesebben leírok. Most csak ennyi lettem volna.
Jó olvasást!
Pusziiii: Szandi és Zsuzsi

2012. augusztus 25. (vasárnap)

Egy nap. Ennyi maradt nekem, nekünk Londonban. Sok mindent szerettem volna még itt csinálni, látni. Most majdnem úgy beszélek, mint akinek itt a vég és soha többet nem adódna lehetősége visszajönni, de az már nem ugyanolyan lesz. Ez olyan filmbeillő történet. Egy majdnem hétköznapi lány összefut, szó szerint, a kedvencével, majd legjobb barátokká válnak. Később az ő barátaival, bandatársaival is baráti viszony alakul ki. Szoros baráti.
- Ennyi volt mára az After Afternoon. Köszönjük mai sztárvendégünknek, Louis Tomlinsonnak ezt a 3 feledhetetlen órát. Ne feledjétek, holnapi sztárvendégünk Jessie J lesz, akivel többek közt legújabb, készülőfélben lévő albumáról fogunk csevegni. Jake Knight voltam, tartsatok velem, holnap is.
   Ma már nem ez volt az első, hogy elkalandoztam a külvilágot teljesen kizárva. Hiszen rettegek, mit hoz a jövő. Vajon mit fog tenni a távolság barátságunkkal? Tönkremegy vagy túléli? Igen, az internet a barátunk, de nem orvosság mindenre.
Mielőtt mélyebben beleástam volna magam a témába, Louis jött ki a kis szobácskából, ahol eddig felvétel volt. Elém állva, kezét nyújtotta felém, amit én szívesen elfogadtam. Felhúzott a kanapéról, ahol 3 hosszú órát töltöttem, miközben őt és Jaket hallgattam. Az alacsonyabbik, szőke, barna hajú srác is kijött a szobából, majd kezet fogott Louval, engem pedig megölelt, ment is a maga dolgára.
- Indulhatunk, hölgyem? – kérdezte Louis, miközben a kabátomat segítette fel rám.
- Természetesen, uram.
Megvártam, míg ő is felveszi magára a kabátját, majd kezünket összekulcsolva indultunk kifelé az épületből. A parkolóban ismét a lapos Porsche várt bennünket. mivel a nagyobbik még mindig szervizben van. Louis úriember módjára segített be, az amúgy nem túl kényelmes járműbe. Miután mindketten elvégeztük a biztonsági óvintézkedéseket, értsd biztonsági öv használat, lassan indultunk el valamerre. Feleslegesnek találtam a faggatózást, mert nem árulta volna el, ha pedig igen, azzal sem jutok előrébb.
Éppen, hogy szusszanásnyi időnk maradt Calvin Harris és Ellie Goulding duója után, egyből váltott a rádió a másik kedvencünkre, a Rihanna, Mikky Eko duett, amit szintúgy végigénekeltünk. Énekeltünk? Ugyan, visítottunk. Közben ismerős környékre tévedtünk. Az ablakon kipillantva megláttam a Tescot, amelyet az elmúlt 5 napban szinte minden nap meglátogattunk és kifosztottuk csokoládé készletéből. Remélem nem megint csokit szándékszik venni, mert akkor falnak futok.
- Bejössz vagy megvársz itt? – kérdezte Louis miközben leállította a motort.
- Megvárlak, de siess.
Az ajtót hangosan becsapta, majd óriás léptekkel indult be a szupermarketbe.

Pontosan 6 perc múlva már-már rohanva közelítette meg az autót. Sietősen becspata, majd kapkodva gyújtást adott és amilyen gyorsan csak tudott, elindult. Ránéztem arcára, de idegesség helyett valami egészen más látvány fogadott. Izgatott volt, méghozzá nagyon.
- Hová megyünk? Mi történt, hogy ilyen gyorsan kellett indulni? Nem vettél semmit? – tettem fel sorjában a bennem kialakult kérdéseket.
- Már megint túl sok kérdést tettél fel egyszerre – mondta, miközben szemet forgatta,  de mégsem abban a lenéző formában, hanem a csipkelődőben – Tehát, megpróbálok válaszolni mindre. Haza és nem. Az egyik kérdésed elfelejtettem, ez van – vigyorgott rám.
Valami történt. Túl jó kedve van. Nem mintha ez probléma lenne, csak furcsa. Nem sokkal később Liam lakása előtt parkoltunk le. Louis az ajtót becsapva maga után indult el, csengetni. Fél perccel később Liam rohant le teljes harci díszben, ami nála annyit jelentett, hogy egy szürke, mintás póló, sima farmer és egy fehér Converse. Én is kiszálltam az autóból, hogy üdvözölni tudjam Liamet, ami nálunk annyit jelent, hogy 3 puszi és ölelés. Miután mindhárman kényelmesen elhelyezkedtünk a mini autóban, újra útnak indultunk.
20 perc autókázás után a fiúk közös háza előtt parkoltunk le. Louis sietősen kiszállt a Porschéból, majd az én felemre érve kitárta előttem az ajtót és kisegített a járműből, majd az ülésemet előre hajtva adott segítséget Liamnek is. Majd Lou ismét hozzám jött és kezünket összekulcsolta. Ismét nem kérdeztem, mert nem akartam. Pedig tudtam volna mit. Imádom ezt az önmagamban harcoló, egymást kiütő akaratokat.
A házba lépve, csendesség fogadott bennünket, ami szokatlan hisz láttam Zayn autóját a feljárón. Ha pedig az egyik fiú legalább itt van, akkor soha sincs csend. Louis kezemnél fogva húzott maga után, miközben Liam mögöttünk slattyogott, a kertbe, ahol a megdöbbenéstől két kis könnycsepp is kicsordult szemeimből, de ahogy félszemmel észrevettem Liam is meghatódott. Ajtócsapódás hallatszott majd, Harry is feltűnt a kertajtóban, Rebekával maga mellet. Hirtelen már nem éreztem Louis szorító ujjait az enyémek között, hanem helyet adva a fiúknak arrébb hátrált, hogy meg tudjanak ölelni bennünket.
Hogy mitől hatódtam meg, mikor kiléptünk a kertbe? Egyszerű. Zayn, Niall, Perrie, Danielle, Mich, Nick vártak bennünket. A kert csodásan volt feldíszítve. Három fa közé volt kifüggesztve 2 óriás felirat. Az egyiken Boldog Születésnapot, Liam, míg a másikon a Már Most Hiányoztok felirat díszelgett. Jobban körbenézve, szemügyre vehettem a két asztalt, ami mindenféle étellel volt megrakodva.
- Boldog szülinapot, Liam – suttogtam fülébe, miközben megöleltem.
- Köszönöm – válaszolt – Te pedig nagyon fogsz hiányozni, pöttöm.
Liam öleléséből Louiséba kerültem. Vajon direkt ő volt az utolsó?

~ 23. fejezet ~

Ciao Bellas!

Nem tudok mit írni, de azért írok. Szeretünk titeket!!!<3

Pusziii: Zsuzsi és Szandi

2012. augusztus 20. (hétfő)

Az életem szinte csak rohanásból áll. Megint rohanok. Nem lehetne feltalálni végre valamilyen ketyerét amivel lehet teleportálni vagy időt megállítani? Nem? Hát jó. Nehezen, de bele fogok törődni. Lábaimat még gyorsabban szedtem, miután órámra pillantottam. Egy percem maradt odaérni a kórház elé, ami még vagy háromsaroknyira volt. Oldalam egyre jobban szúrt, a célt még mindig nem láttam sehol. Tempómon, amennyire csak lehetett, gyorsítottam. Soha sem szerettem gyorsan sétálni. Nem hiába mottóm a „Lassan járj, tovább élsz”. Ismét jobb kezemen fityegő órára pillantottam és muszáj volt megállapítanom, hogy most már biztosan elkéstem. A jó hír, hogy már csak egy sarokra vagyok célomtól. Ahogy befordultam a kórház utcájára megpillantottam a rám várakozó szürke sapkás, pilóta szemüveges srácot autójának dőlve. Fejét lefelé hajtotta, azt hiszem az óráját nézte. Pontosan az történt, amire számítottam. Nem szereti, ha valaki késik. Tempómon lassítottam, mikor fejét felemelte és felém nézett. Lassan, de vigyorogva csóválta fejét jobbra-balra, közbe elindult felém.
- Nem késtem. Biztos rosszul van beállítva az órád – kezdtem magam védésébe, mikor már csak egy méter választott el tőle.
Mondataimra mosolya még szélesebb lett, mondhatni fülig ért a szája. Elém érvén karjait kinyújtotta és várta az ölelést. Közelebb lépdeltem, majd kezei közé fészkelődtem és szorosan megöleltük egymást. A megszokottnál ezennel ez tovább tartott és jóval szorosabb volt. Olyan, mintha nem akarna elengedni, soha. Furcsa volt. Remélem, csak szeretethiánya van és nem egyéb.
- Tudom, tudom. Te soha nem késel – röhögött fel, miközben elengedett. Volt valami furcsa nevetésében, de nem tudtam hova tenni.
Szorosan, egymás mellett sétálva indultunk a kórház rideg falai közé. Tudtuk hová kell mennünk, így nem kellett megállnunk, csak beszálltunk a liftbe, ami felrepített minket a 3. emeletre. Kezelőorvosom ajtaja kopogásom után azonnal kinyílt, majd az asszisztens betessékelt. Louis úgy döntött inkább a váróba megvár.

Az autó hangosan felbőg, majd halkan szeli az utakat. A rádió halkan szól. Beszélgetés aláfestésnek tökéletesen megfelelne, de most semmilyen társalgás nem volt. Kifelé néztem az ablakon és emlékezetembe véstem London minden apró részletét. Hiszen egy hét múlva haza kell mennem.
- Mit is mondott az orvos pontosan? – törte meg Louis a csendet. Fejemet felé fordítottam, míg ő továbbra is az utat fixírozta tekintetével.
- Egy hétig kell még ezt a kötést hordanom – mutattam bal kezemre – és utána végleg megszabadulhatok a kötések bármilyen fajtájától – mosolyodtam el a végére.
Utunkat ismételten csendben folyattuk, csak Conor Maynard volt hallható az autóban, de nem sokára ő is elhagyott minket, de szerencsére csak annyi időre, míg Kelly Clarkson át nem vette a helyét. Louisval közös kedvencünket énekelte, amit max hangerőre szoktunk csavarni, ha meghalljuk és teli torokból ordítjuk, de ez ezennel elmaradt. Most már biztosan van valami baj. Túl sok a véletlen. Furcsa nevetés, szótlanság, merev vezetési stílus. Ezek egyike sem jellemző rá. Valami történt, valami amit, ha nem mondd el, megemészti őt belülről.
- Louis, ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – kérdeztem óvatosan, közben arcvonásait próbáltam feltükrözni, hátha fel tudok fedezni valami furcsát, valami nem odaillőt. Egyenlőre semmi.
- Tudom – nézett felém és egy apró mosoly villant át arcán, majd tekintetét azonnal visszakapta az útra.
Dudaszókat hallottam magunk mögül, de úgy tűnik Lou nem hallotta azokat sem és azt sem vette észre, hogy a lámpa zöldre váltott. Óvatosan meglöktem bal kezét, válaszul csupán értetlenkedő tekintetet kaptam.
- Zöld van, mehetünk – feleltem.
Azonnal észbe kapott és folytattuk utunkat a Westfieldbe.

Rövid keresgélés után ráleltünk az ideális parkolóhelyre a mélygarázsban. Olyannyira volt tökéletes elhelyezkedése, hogy a rajongók biztosan nem fogják felfedezni lapos Porschéjét. Rettentő nehéz eme járműből kiszállni, így mindig segítségre szorulok. Valószínű, ezért megyünk mindig a nagy Porschéval, ami álmaim autója, de mivel az most szervizbe van, így kénytelen volt ezzel jönni. Szerencsére Lou mindig segítőkész és amit kiszáll egyből az én oldalamon terem, hogy kihúzzon a „gödörből”. Ismételten szorosan egymás mellett haladva sétáltunk a lift felé, ami először a női ruházati osztály szintjére vitt fel minket. Louisval mindig lassabban ment a vásárlás. Ugyanis ilyenkor nem ő szokott szenvedni, hanem én. Van, hogy órákat körözünk egy boltban, mire megtalálja a tökéletes mintájú, szabású és anyagú ruházatot. Mellette szóljon, hogy élvezet vele lenni eközben, hiszen rengeteget bolondozik és őszinte véleményt mond a ruhákról.

A második boltban, a negyedik felpróbált összeállítás után nem bírtam tovább és muszájnak éreztem rákérdezni a dolgokra, mert egyre nehezebb búskomor, gondolkozó képét bámulnom. Most mindenféle őrült megjegyzés nélkül hagyta még a legrosszabb szetteket is.
- Louis – előtte állva szólítottam meg. Ő most is, mint mindig az ötös fülke előtti széken foglalt helyet.
- Hm, igen, nagyon jól áll – mondta fel sem nézve. Lábát átvetette másikon, jobb kezével a jobb combján könyökölt és fejét támasztotta alá.
- Figyelnél rám? Kérlek!
Lassan felemelte fejét majd végignézett rajtam.
- Mondtam már, hogy jól nézel ki, megveheted. Hé, ebbe jöttél – vágott csodálkozó fejet.
- Louis, mi a baj? – kérdeztem ma már, másodszor, de ezennel nem fogom egy semmi válasszal annyiban hagyni. – És nekem nehogy azt mond, hogy semmi, mert tudom, hogy van valami.
Először csöndbe volt. Mintha azon gondolkodna, hogy hogyan mondja el vagy egyáltalán elmondja-e. Majd hangosan kifújta a levegőjét és visszatolt az öltöző fülkébe.
- Szakítottunk Eleanorral – suttogta fejét lehajtva.
Mindenre számítottam, csak erre nem. Ők ketten olyanok voltak, mintha egy romantikus filmből léptek volna ki. Tökéletesen passzoltak egymáshoz, mint két puzzle darab. Hiába volt Louis kilengése, hármasban leültünk és megbeszéltük a dolgokat. Utána, ha jól láttam kapcsolatuk csak erősödött és ennek én örültem a legjobban.
- Te-tessék? – dadogtam.
- Rég nem működött már ez köztünk. Mindent bevetve próbáltuk magunkkal is elhitetni, hogy a kapcsolatunk olyan erős, mint régen, de nem sikerült. Tegnap pedig elmentem hozzá és megbeszéltünk mindent  Kiderült, hogy mindkettőnk szíve már másért dobog, de ha nincs ez a beszélgetés, nem jövünk rá egyhamar. Így amennyire csak lehetett barátságban váltunk el egymástól – fejezte be mondókáját, majd a végén felpillantott rám.
Gyönyörű kék szemei csupa szomorúságot és fájdalmat sugároztak a tömérdeknyi könny mögül.
- Úristen, sajnálom – könnyek gyűltek az én szemembe is, majd olyan szorosan és szeretetteljesen öleltem őt, amennyire csak lehetett. Ő is szorított, mintha az élete függne tőlem.

~ 22. fejezet ~

Sziasztook!

Meghoztam a rééészt! Sálláláláá :D

Remélem örültök. :) A részről annyit, lett amilyen lett, szerintem pocsék, de mindegy.

Nagyon szépen köszönjük, a több, mint 8000 látogatót! <3

Jó olvasást, we hope you like it! ;)

 xx Zs & Sz



 

Vajon ki lehet az? Tűnődtem az ajtó felé menet. Mikor kinyitottam, nem várt személy látványa fogadott. Harry.

- Szia – köszönt. Hangja kissé szomorkás volt.

- Szia – üdvözöltem én is őt. – Bejössz? – válaszképp csak bólintott egy aprót. Pár perc múlva a konyha pultnál ültünk néma csendben.

- Mi járatban? – kezdeményeztem beszélgetést.

- Csak átjöttem megnézni, hogy vagy.

- És mit állapítottál meg?

- Hogy szerencsére nem fordultál magadba, vagy csak jól titkolod – mondta mosolyogva.

- Tényleg nincs semmi bajom. Kérsz valamit inni?

- Egy pohár innivalót elfogadok.

- Kóla?

- Jó lesz – bólintott, majd töltöttem 2 pohárba üdítőt és az asztalra tettem. – Köszönöm.

- Nincs mit.

- Többiek hol vannak?

- Elmentek vásárolgatni és mozizni.

- És te miért nem mentél?

- Nem volt hozzá kedvem. De ha már itt vagy, és van egy kis szabad időd, és hangulatod is van hozzá, akkor megnézhetnénk egy filmet, ha úgy van – mondtam mosolyogva.

- Benne vagyok.

- Akkor én gyorsan csinálok pattogatott kukoricát, addig te keress valami filmet. Ott a gépem a nappali dohányzóasztalán.

- Jól van – mondta, majd a gépemhez sétált. Én addig tettem a dolgom és tálcára pakoltam üdítőt, meg rágcsálnivalót, majd pár perc múlva a kukoricát is.

- Na, mit nézünk? – ültem le Harry mellé a kanapéra.

- Láttad már a Lopott idő című filmet?

- Nem.

- Akkor most megnézed – mondta széles vigyorral.

- Ha jó film, akkor nézhetjük.

- Az – majd kényelembe helyezkedtünk és a film elkezdődött.

A film felénél jártunk - ami egyébként nagyon tetszik – mikor megszólalt a telefonom a szobámba.

- Egy pillanat és itt vagyok – ugrottam fel és sietősen a szobámba mentem, hátha fontos hívás. Szerencsére csak Reb keresett, hogy megkérdezze, milyen ételt hozzanak nekem egy étteremből. Csevegésünk nem tartott sokáig, így pár perc után az asztalra tettem a telefont és az ajtó felé vettem volna az irányt, ha megfordulás után nem pillantom meg Hazzát az ajtófélfának dőlve komoly képpel. Csak nézett hol rám, hol pedig a megpakolt bőröndökre választ várva.

- Em, ez itt még is mi a fene? – bökött az egyik bőröndömre.

- Egy bőrönd? – próbáltam oldani a feszültséget, de nem jött össze.

- Most komolyan! Miért pakoltál össze? – kérdezte és elrugaszkodott az ajtókerettől és felém közelített. – Ugye nem akarsz elmenni?

- Harry… Muszáj elmennem – hajtottam le a fejem és a mondandóm végét már a földet pásztázva mondtam. – Nem tudok itt maradni.

- Nem Em, nem muszáj elmenned – jött még közelebb és az államnál fogva felemelte a fejem, ezzel arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. – Mondd, meddig fogod még magad büntetni? Kérlek, ne menj el! – mondta és egyre közelebb hajolt hozzám. – Fontos vagy számomra, számunkra – majd adott egy puszit az arcomra és megölelt. Még egy-két percig öleltük egymást, majd elhúzódtam tőle.

- Na elég legyen Hazza. Itt vagyok, még nem mentem el. Meg amúgy. Pár hét múlva alapból el kell mennem. Nem mindegy, hogy most vagy egy kicsit később? – mondtam halványan mosolyogva.

- Nem Em, nem mindegy mikor mész el!

- Jó mindegy. Én ezen nem vitázom most. Szóval van kedved befejezni a filmet?

- Befejezhetjük – válaszolt kissé duzzogva.

- Ne csináld már Harry! Itt vagyok, nem mentem el. Örülj addig, míg velem lehetsz – kacsintottam rá és megböktem a vállát. Erre csak elmosolyodott, majd a nappaliba mentünk megnézni a film hátralévő részét.

~1 óra múlva

A film már befejeződött. Ami azt illeti nem is volt olyan rossz. Harry meg már elment, mert a többiek hívták valami fontos dolog miatt. Szóval egyedül vagyok. Vagyis már nem sokáig, mert Rebiék mindjárt itt vannak.

- Hahóóóóó!t! Megjöttem!!! – hallottam meg barátnőm visító hangját. Nem is kellett sokat várnom rájuk, és a finom éltető kajára. Háát igen. Eléggé éhes vagyok.

- Te meg miért nem válaszolsz, ha szólok?? – kérdezi a semmiből feltűnt Rebi. Az előbb még nem volt itt. És szólt volna? Na mindegy, kicsit elgondolkodtam. Azon, hogy mennyire éhes vagyok.

- Nem hallottam.

- Na akkor, hogy most már hallod, még egyszer elmondom. Ott az étel a konyhába jössz enni?

- Megyeek! – pattantam fel fénysebességgel és a konyhába rohantam. Bár nem kellett sokat mennem, nem olyan nagy ez a lakás. Gyorsan leültem a megterített asztalhoz, majd a Rebit kezdtem el faggatni evés közben.

- Na milyen napotok volt? És hol van Mich?

- Jó napunk volt, Michnek pedig dolga akadt.

- És merre voltatok?

- Moziztunk és vásárolgattunk. A szobádban találsz egy kis meglepit – kacsintott rám.

- Hoppá, mi az?? – kerekedtek ki a szemeim.

- Majd meglátod – mondta széles vigyorral. – Remélem tetszeni fog és jó lesz.

- Majd mindjárt megnézem. És köszönöm! – néztem rá hálásan.

- Nincs mit. És a te délutánod hogy telt?

- Csak Harry volt itt, és filmeztünk egyet – válaszképp Reb csak bólintott egyet. Én meg gyorsan megettem a Mekis gyorskaját és a szobámba robogtam, hogy megnézzem mit kaptam.



11-12-13. díj

A díjat nagyon szépen köszönjük Kikiih-nek!! :))

1. köszönd meg annak a díjat akitől kaptad.
2.tedd ki a díj képét az oldaladra , majd másold át a kérdéseket a díj adójának az oldaláról.
3.válaszolj a kérdésekre.
4.küld tovább 5 embernek.

2.
-Melyik közösségi oldalt használod leggyakrabban?
Zsuzsi: Facebook
Szandi: Facebook.
-Hány blogot olvasol?
Zsuzsi:Sokat, de próbálom csökkenteni a számukat
Szandi: Max 10-et.
-Valaki akire felnézel?
Zsuzsi: Biztos
Szandi: Van.
-Hiszel abban, hogy ha a növényekhez beszélsz akkor szebbek lesznek?
Zsuzsi: Én simogatom őket, csak néha beszélek hozzájuk.
Szandi: Nem.
-Milyen vadállatot tartanál otthon?
Zsuzsi: Borz
Szandi: Tigris *.*

3.
 Kérdések: (Elnézést a bugyuta kérdésekért)

1. Jégkrém vagy fagyi?
2. Tenger vagy medence?
3. Kutya vagy macska?
4. Igen vagy nem?
5. Kék vagy zöld?

4.
Akiknek küldjük:

1. ~Do~`
2. TJ
3. Cher Brooks
4. domii. †
5. csak egy lány

Köszönjük a díjat alice. ~-nak!

Szabályok:

1. Köszönd meg annak a díjat akitől kaptad!

2. Tedd ki a díj képét az oldalra, majd át a kérdéseket a díj adójának oldaláról!

3. Válaszolj a kérdésekre!

4. Írj 5 kérdést!

5. Küldd tovább 5 embernek!

Kérdések:

1. Nézel valamilyen sorozatot? Ha igen, milyet?

- Szandi: Igen, nézek. Kínos, Jóban rosszban, NCIS. Most ennyi. :)

- Zsuzsi: Nézek én mindenfélét. Barátok közt, Pretty Little Liars, Kínos, Sknis (US), Gossip Girl, Éjjel-nappal Budapest, CSI:Miami, most csak ennyi jut hirtelen eszembe

2. Melyik a kedvenc blogod?

- Szandi: Nincs kedvencem.

- Zsuzsi: Sooook, nagyon soook kedvencem van.

3. Van valamilyen furcsa szokásod?

- Szandi: Szerintem nincs.

- Zsuzsi: Nem tudok róla.

4. Mit tetszik neked a SAJÁT történetedben?

- Szandi: Fogalmam sincs. A szereplő élete, vagy nem tudom.

- Zsuzsi: Fogós kérdés... Talán, hogy ezt a történetet végre kedvem szerint alakíthatom.

5. Ki a kedvenc bloggered?

- Szandi: Nincs kedvencem bloggerem sem.

- Zsuzsi: Abból is soooook, soook van.

Kérdéseink:

1. Szeretsz kint lenni a természetben?
2. Happy vagy depi endeket kedveled jobban?
3. Milyen sportokat szeretsz űzni?
4. Terveid a nyárra?/Terezed, hogy nyáron dolgozni?
5. Sokáig szoktál aludni?

Küldjük:

1. V. xx
2. Nomii & Katii
3. Vanessza Csere
4. Cynthia
5. Lizzy

Nagyon szépen köszönjük Roxana&Fanni-nak.:)

Szabályok:

1.Írj magadról 11.dolgot!

2.Kérdésekre válaszolni!

3.11 kérdést feltenni!

4.11 embernek küldd tovább a díjat!

Szandi: 

- Kikészít a meleg!

- A hét elejét fejfájással kezdtem.:/

- Mostanában nagyon későn szoktam elaludni, és későn kelek.

- Aludnom kéne, mert holnap korán kelés... :/

- Nem tudok magamról 11 dolgot írni.

- Ideges vagyook!!!

- Imádom a ribizliit. :D

- El kéne mennem röpiznii.

- Tegnap én csináltam az ebédet.

- Amúgy nem szeretek főzni.
- Na végre 11. :

Zsuzsi:

- Van egy kiscicáááám. 

- Zizi a neve és tényleg zizi.

- Most épp az ülemben mocorog és nem hagy enni.

- Lassan hőgutát kapok.

- Egyik nap megtaláltam a rég keresett, kedvenc müzlimet a boltba.

- Van benne, csokis majom, fahéjas krokodil és mézes maci.

- Rengeteg időt töltök mostanában a teraszon.

- Mindennapos lett a meggyleves ebédre.

- Nem bírok enni, szóval majdnem csak iszok.

- Röpizni akarok.

- Végre az utolsó, megyek a müzlimért.

Válaszok:

1.Mióta írod a blogodat?

- Szandi: Január 1.

- Zsuzsi: Január 1.

2.Bíztat valaki a blogírásban?

- Szandi: Igen.

- Zsuzsi: Igen.

3.Szereted a kutyákat?

- Szandi: Igen.

- Zsuzsi: Igen, de cicám van.

4.Voltál már olyan helyzetben ,ami számodra nagyon ciki volt ?

- Szandi: Igen.

- Zsuzsi: Ki nem?

5.Hány éves vagy?

- Szandi: 16.

- Zsuzsi: Nem publikus

6.Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?

- Szandi: Felnőtt. Amúgy meg még nem tudom.

- Zsuzsi: Felnőtt? Fogalmam sincs.

7.Állatbarát vagy?

- Szandi: Igen.

- Zsuzsi: Jááááá.

8.Környezet barát vagy?

- Szandi: Remélem.

- Zsuzsi: Gondolom.

9.Van testvéred?

- Szandi: Van.

- Zsuzsi: Van.

10.Melyik a kedvenc színed?

- Szandi: Mindet szeretem. De hangulatomtól függ, hogy melyiket jobban.

- Zsuzsi: A zöldet kivéve mindet szeretem.

11.Követed a divatot? 

- Szandi: Néha ja.

- Zsuzsi: Ha valami megtetszik, akkor igen.

Kérdések:

1. Mennyire vártad a nyári szünetet?
2. Nehezen találod ki magadról azt a bizonyos 11 dolgot?
3. Mi inspirál?
4. Mikor írsz, akkor world off vagy world on?
5. Türelmesnek tartod magad?
6. Jól bírod a meleget?
7. Mennyire könnyen jön az ihlet az íráshoz?
8. Szeretsz a szabadban mászkálni?
9. Nyár vagy tél?
10. Milyen sportokat részesítesz előnyben?
11. Gyakran jársz strandra?

Akiknek küldjük:

• Nessa
• Sel. Xx
• O.Sz. Emilia
• Kiny
• ♥BrightGirl♥
• Kikiih
• Tori
• Magyar Dia
• Angéla:)
• ineedahero
• Harkai Lilla